Drága Gyermekem!

1. Valóban van szabad akarata minden szellemi lénynek! A probléma általában abból adódik, hogy szabad akarat alatt mást értetek, mint ami az valójában. Látnotok kell tehát tisztán, hogy nem az mondható szabadnak, aki azt teheti, amit akar, hanem az, aki képes arra, hogy megtegye azt, amit az ő életében a végtelen, a tiszta Szabadság, tehát az Isten akar. A szabadságot nem szabad azonosítani a szabadossággal!

Nem mondható szabadságnak az a rabság, amelyben bárki bármilyen jól is érzi magát, de előre tudja, hogy ez a jó érzés feltétlenül el fog múlni! A bódulat és a boldogság nem árul egy gyékényen. A Földön, ahol a szellemi lények értelemmel, érzelemmel és akarattal rendelkeznek, nem mondhatók boldogoknak mindaddig, amíg nem a hittől átjárt józan ész irányítja őket!

Az akarat önmagában nem hordoz erkölcsi értéket, mert erkölcsi értékét mindenkor az univerzális hittől, illetve annak hiányától átjárt értelem célja határozza meg. Hasonlít az ember földi élete egy kocsihoz, ami szükségszerűen mozgásban van, hasonlítod az ember életét a földön, – szükségszerűen mozgásban van. Az ember, aki szellemi módon él, tehát erkölcsi lény, mindig egy önmaga által meghatározott irányban, önmaga által meghatározott cél irányában mozog –, ha nem a hittől átjárt józan észt ülteti a bakra, hanem valami mást, pl. az érzelmet vagy valamely speciális hitet, akkor természetellenes módon, tehát bódultan él. Így boldog soha nem lehet, mert nem teszi lehetővé azt az újjászületést, amely feltétlen feltétele az örök boldogságnak („Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. János 3:3”). Azt pedig tudnod kell, hogy nincs kétféle boldogság! Nincs egy mulandó és egy örök boldogság! Csak egy boldogság létezik minden szellemi lény számára! Ez pedig Isten boldogsága a szellemi lényekben. Isten minden szellemi lényt erre a boldogságra teremtett, és minden szellemi lény nyugtalan mindaddig, amíg ebben a Teremtője által felkínált boldogságban meg nem nyugszik! Ez jelenti azt az erkölcs szintjén, hogy Isten minden szellemi lényt Önmagára teremtett!

A szabadsággal kapcsolatban lehet beszélni formai és tartalmi szabadságról. A formai szabadság nem más, mint a választási lehetőség. A tartalmi szabadság pedig az a megkötözöttség nélküli állapot, amelyben már nincs helye a rossz melletti választásnak.

Formai szabadságnak nevezhető tehát az a választási lehetőség, amelynek megszűnése sorsdöntő. Sorsdöntő, mert miután egy szellemi lény már döntött a józan eszével meglátott jó mellett vagy ellen, ez a lehetősége már nem létezhet tovább úgy, mint előzőleg létezett.

Ha valaki a jó mellett döntött, akkor elindul afelé a szabadság-birodalom felé, amely szabadság-birodalomnak a másik neve: boldogság, vagyis Isten. Ez az ÚT szinte kizárólag az önmagad elleni küzdelemnek az útja, amelyen a megpihenés másik neve: a reményből élés. E remény éltető forrása mindenkor e gondolat: „mi ez az örökkévalósághoz képest?” Aki az erkölcsi rossz mellett döntött, az állandó meddő harcban áll mind önmagával, mind környezetével. Ezen az úton nincs megpihenés, csak búskomorság, csak elkeseredés, tehát rabság van. Ennek másik neve: boldogtalanság, vagyis a bódultság utáni vágy megjelenése, uralma.

Amikor tanítványaimnak azt a parancsot adtam, hogy tegyenek tanítványommá minden népet, akkor ezt CÉL-parancsnak és nem teljesítményi parancsnak adtam. Soha senkinek nem adtam lehetőséget arra, hogy bárkinek is a formai, tehát a választási szabadságát megszüntethesse. Azért nem adtam és nem is adhattam, mert a lényeget, vagyis a választási lehetőségnek valódi lényegét tekintve bizonyos értelemben már ezt mindenki megtette a születése előtt! Azért mondom, hogy bizonyos értelemben, mert azok, akik születésük előtt Isten mellett döntöttek, születésük után, a földi létben, ahol annyi a zavaró állomás, jóhiszeműen nem az Általam megkívánt gondolkodás-átalakítást vállalták fel magunkra, hanem valamilyen speciális hit által felkínált gondolkodás-átalakítást.

2. Istenben a választási lehetőség azt jelenti, hogy amit akar, az van, és amit nem akar, az nincs. Szellemi teremtményeiben pedig azt jelenti, hogy választhatnak a között a jó között, ami van, és ennek hiánya között.

Isten tökéletesen ismeri saját szeretetének, tehát boldogságának, szabadságának erejét, hogy tudja: szellemi teremtményei előbb-utóbb Ő mellette fognak dönteni. Ez nem csökkenti a reinkarnációban hívők felelősségét, hanem nagyonis növeli, mivel ezek tudják, hogy mindaddig, amíg nem döntenek Isten mellett, egyre nehezebb sorsot vállalnak magukra. Az kétségtelen, hogy soha nem válnak reményvesztetté!

Van tehát szabadsága Istennek, embernek egyaránt, és ezek nem rombolják le egymást, nincsenek ellentétben egymással!

Megáldalak az EGYSZERŰSÉG LELKÉVEL!