Jézus - Hang - evangéliumok - Szűz Mária - Medjugorje



ÉGI BÉKE A FÖLDÖN


Főoldal
Abszolút Első
Advent
Boldogság
Párbeszédima
Szerelem
Utolsó idők

Intelligens tervezés

Pilatus levele Jézusról
Mahátma Gandhi élete

Beszélgetések Jézussal



Közösség


"Az az ember boldog,
akinek a szíve
egy ütemre dobog Jézuséval"

                (A Hang: 1/46)

Út a boldogsághoz!

Miért járjunk közösségbe?

Az újjászületéshez vezető út egyik legfontosabb eszköze a közösségbe járás, ahol értelmet megnyugtató választ kaphatunk a kérdéseinkre. Folyamatosan kontrollálhatjuk, hogy a tanultakat jól értelmezzük, illetve alkalmazzuk-e. A tapasztalat azt mutatja, hogy egyedül járva az utat, ez sokszor nem működik jól. Van, hogy az érintett ezt hosszú ideig észre sem veszi, csak, ha már nagy baj van, de ritkán még ekkor sem. Nem jön rá, hogy komolyabb döntéseit egy jézusi közösségben kontrollálnia kéne, illetve kellett volna és így akár a tanulással is felhagyhat.

Fontos szempontok még, hogy jézusi személyiségét, egyéni értékeit mindenki egy jézusi közösségben tudja legtökéletesebben kibontakoztatni és így a legelviselhetőbb a földi élet.

"Amint az Isten szükségszerűen közösség, úgy az Isten képére teremtett ember sem képes személyiségét kibontani szellemi, emberi kapcsolatok nélkül. Egy újjászületett számára annál elviselhetőbb a földi élet, minél jobban arra törekszik, hogy Istennek odaadottakkal építse ki kapcsolatait." (42/4517)

A jézusi közösségbe járás hármas aranyszabálya (A Hang, 23. kötet/2259. levél):

  1. Az első feltétel: "A széthúzás szellemét nem szabad engednetek gyökeret verni közöttetek. Ezt úgy éritek el, hogy külön-külön, lelketek mélyén erősítitek magatokban azt a meggyőződést, hogy legalább annyira szeret itt benneteket minden jelenlévő, mint ti őket! Tehát nem lehet semmi alapja a sértődősködésnek!
    Bátran mondhatja tehát bárki azt, amit gondol, mert tudja, hogy bárhogyan reagálnak a többiek, az mindig szeretettől indíttatva fog történni!

  2. A másik feltétel, hogy külön-külön imával és tanulással kell készülnötök összejöveteleitekre! Tehát mindig kell, hogy mindegyikteknek legyen valami a tarsolyában, amit a többiek épülésére szívesen közkinccsé tesz, ha ezt a többiek kívánják!

  3. A harmadik feltétel pedig az az őszinte szándék külön-külön mindegyiktekben, hogy inkább tanulni akar itt, mint tanítani. Tehát feltétlenül gazdagabban fog innen elmenni, mint ahogy ide jött!

Ha e három feltételt komolyan veszitek, akkor tapasztalni fogjátok, hogy Lelkem médiuma lett e HANG-kör."

Párbeszédima a Közösségi Hármas Aranyszabály betartásának jelentőségéről

A témához kapcsolódó legofontosabb Hang-leveleket és a Közösségi Hármas Aranyszabály jelentőségének kiegészítő magyarázatát is itt olvashatjátok.

A jézusi közösség további ismérvei:

Letöltés doc formátumban
Letöltés pdf formátumban

Az összejövetelek lebonyolításáról:

Az a jó, ha a közösségi összejövetelt mindig más ember vezeti le, de levezetheti egy is, ha mindenki ezt szeretné.
A közösségi összejövetelek közös énekkel, majd rövidebb Hang levél, vagy levélrészlet felolvasásával és imával kezdődnek. Az ének azért ajánlott, mert nagyon jó feltöltő erővel rendelkezik és "behangolja" a találkozót. A levelet az olvassa fel és az mondja a kötetlen imát, aki az összejövetelt levezeti.

Mindenki hozhat magával egy rövid Hang részletet, amit a jelenlévők egymás után felolvashatnak, és ha problémájuk van, elmondhatják. Olyan Hang idézetet is hozhatnak, amit nem értenek jól, vagy kapcsolódik a problémájukhoz.

A Hang-közösség, vagy "Égi Béke a Földön" közösség a Hang könyvek mellett az evangéliumokkal is rendszeresen foglalkozik. (Heti összejövetel esetén, pl. havi 1-2 alkalommal, havi összejövetel esetén pedig - ami általában jóval hosszabb - mindig.)
Az evangéliumok jobb értelmezése miatt ajánlott "tananyag" még Bulányi György Merre menjek? című könyve és a "Keressétek Isten Országát" (KIO). A könyvek beszerzését illetően a Bokor Közösség oldalán lehet érdeklődni.

Az összejövetel végén mindig valaki más imádkozik kötetlen formában. Ezután a közös kötött imák következnek: a Mi Atyánk, az Üdvözlégy Mária, és a Tégy engem békéd eszközévé (Assisi Szent Ferenc imája).

A találkozó közös énekléssel fejeződik be.

Az "Égi béke a Földön" közösség tagjai soha nem mondanak le az evangéliumok és az ezt kibontó Hang-könyvek rendszeres tanulásáról, ezeket nem cserélik le más tanítások tanulására. Ezek ugyanis Szent Könyvek, amelyek az emberiség legmagasabb szintű erkölcsi tanításait tartalmazzák. Elvezetnek az újjászületéshez, ami a végleges boldog otthonba, a Mennyországba való hazatéréshez szükséges.


Szerkesztő: Nagy Péter
06-30-202 5553
info@web-hang.hu
http://web-hang.hu