Jézus - Hang - evangéliumok - Szűz Mária - Medjugorje



ÉGI BÉKE A FÖLDÖN


Főoldal
Abszolút Első
Advent
Boldogság
Párbeszédima
Szerelem
Utolsó idők

Intelligens tervezés

Pilatus levele Jézusról
Mahátma Gandhi élete

Beszélgetések Jézussal



Beszélgetések Jézussal
evangéliumi magyarázatok


"Az az ember boldog,
akinek a szíve
egy ütemre dobog Jézuséval"

                (A Hang: 1/46)

Út a Boldogsághoz

Evangéliumi igehelyek belső összefüggéseinek értelmezése lelki szemmel

Mt 13;13-17 - Vélemény a farizeusi lelkületű emberekről

A megkövéredett szív, az felfuvalkodott szív. Csak a saját igazukat ismerik. Külső szemüket, külső fülüket becsukták a JÓ előtt, ezért süketek és vakok belül is. A hit nem tudja átjárni őket, mert Jézus nem él bennük. Nem értenek a szívükkel, mert nem hiszik el igaznak azt, amit Jézustól hallanak. Ezért nem ver gyökeret a tanítás a szívükben. Ezért nem tudnak megtérni. Teljesen lezártak Isten felé, így nem is tud rajtuk segíteni az Isten.

Csak a Jézusra nyitott ember a boldog, aki az Ő útján jár, mert látja és hallja az Istent.

A Máté 13;17-ben mondja is az Úr Jézus, hogy de sokan szerettek volna leszületni Vele együtt, hogy hallják Őt, és hogy részesüljenek ebben a boldogságban. De nem lehetett, mert azoknak lett volna szükségük erre a nyitottságra, akik éppen akkor a Földön éltek (pl. a farizeusoknak).

Lejegyezte: Lóky Valéria

Budapest, 2013. április 20


Szerkesztő: Nagy Péter
06-30-202 5553
info@web-hang.hu
http://web-hang.hu