Jézus - Hang - evangéliumok - Szűz Mária - Medjugorje



ÉGI BÉKE A FÖLDÖN


Főoldal
Abszolút Első
Advent
Boldogság
Párbeszédima
Szerelem
Utolsó idők

Intelligens tervezés

Pilatus levele Jézusról
Mahátma Gandhi élete

Beszélgetések Jézussal



Beszélgetések Jézussal
evangéliumi magyarázatok


"Az az ember boldog,
akinek a szíve
egy ütemre dobog Jézuséval"

                (A Hang: 1/46)

Út a Boldogsághoz

Evangéliumi igehelyek belső összefüggéseinek értelmezése lelki szemmel

Jn 2;1-11 - A kánai menyegző

Az Úr Jézus Istenségébe való bemerülése után a 3. napon menyegzőt tartanak Kánában. De nem akármilyet! Az Új Szövetség új bora kerül az asztalra. A régi bor, az Ó bor (a régi tanítás) fogyóban. Jézus figyelmét felhívják erre.
Ő ezt nagyon jól látja, de az, hogy újból a régi bor kerüljön az asztalra, Neki nem sok köze van. Viszont az új bornak - az új tanításnak - éppenséggel még nem jött el az ideje.

- Ebben az időben még él Bemerítő János, és az Úr Jézus nem kezdi el a tanítását addig, míg az utolsó ószövetségi próféta be nem fejezi működését. Bemerítő János börtönbe vetése után indul el Galileába, és itt kezdi meg a tanítást. -

Ennek ellenére Jézus anyja figyelmezteti a szolgákat, hogy bármit mond Jézus, tegyék meg!

A vizes kőkorsók a kőszívű lelkületű farizeusokat szimbolizálják. Hatalmasak, mert tisztálkodási törvények teszik ki a tanításuk zömét.

Jézus friss vizet hozat a korsókba. Nem akarja az állott vízzel (a farizeusi lelkülettel) összekeverni a friss vizet, vagyis azt a lelkületet, ami az új bor befogadására alkalmas. Ebből a friss vízből, amiben Élet van, mert a Forrásból való, ebből küld a násznagynak.
Az új borból - az Örömhírből.
Ez annyira jó, hogy felkelti a násznagy érdeklődését a bor eredete. Honnan való?
Hívatja a vőlegényt!

Az Ószövetség vőlegényét nem hívhatja, mert az ő boruk már fogyóban, a régi lelkület kiüresedett.
Csak az Új bor, az Új tanítás, az Újszövetség vőlegénye adhat felvilágosítást a bor eredetéről.


A násznagy párhuzamot von az korábban feladott silány bor, és az Úr Jézus által felkínált eszményi bor között.
Az először asztalra tett bortól, a silány bortól, le lehet részegedni, az ember nem használja az eszét, nem tudja, mit tesz.
De az Úr Jézus kitűnő bora nem arra való, hogy az ember elveszítse az értelmét, hanem arra, hogy általa beinduljon a gondolkodás-átalakítás.

Hamarabb nem adhatta fel az asztalra az Új bort, mert akkor, abban az időben volt ott az ideje az új tanításnak. Csak az új lelkülettel fogadhatták be az emberek. Jézusi lelkülettel.
Jézus bora értelmet beindító bor, és nem értelmet akadályozó bor.

Ez volt az első jel, amivel az Úr Jézus kinyilvánította Istenségét.
A Kánai menyegző az Úr Jézus menyegzője választottaival.

Lejegyezte: Lóky Valéria

Budapest, 2013. április 20.


Szerkesztő: Nagy Péter
06-30-202 5553
info@web-hang.hu
http://web-hang.hu