Jézus - Hang - evangéliumok - Szűz Mária - Medjugorje



ÉGI BÉKE A FÖLDÖN


ÉGI BÉKE A FÖLDÖN
Főoldal
A Hang szerzője
Heti frissítések
Léleképítő idézetek
Hang-közösségek
A Hang terjesztése
Esthajnal magazin
Mária üzenetei
Hang megrendelése
Hang letöltése
Vendégkönyv és chat
Fórum
Bannerjeink
Partnereink


Léleképítő idézetek


"Már negyvenkét Hang-könyv áll a rendelkezésetekre! Használd ki ezeknek a tartalmát, mert azért íródtak, hogy gyakorlati tanácsot, erkölcsi útmutatást adjanak nektek, Istent keresőknek. Szentlelkem egyedülálló módon tud jelenleg hozzátok szólni e Hang könyveken keresztül! Egyedülállóságát elsősorban tartalmának tisztaságában, és közlésemnek egyediségében értem. De nemsokára eljön az idő, sőt már itt is van, amikor egyes tanítványaim természetes lelki alapállásként fogják képviselni azt, ami ma még rendkívülinek számít!"  (Jézus)


2012

2002, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021, 2022, 2023, 2024

1. hét

(2012. 01. 02. - 08.)

Témáink:

"Ma nagyon sok ember menekül attól, hogy józanul gondolkodjék, mert nagyon kicsiny a hit az emberek szívében. Hit nélkül pedig nehéz elviselni józanul a földi életet. "

"... azzal, hogy valaki nem akar gondolkodni, semmit sem old meg. Csak nehezíti azok életét, akik emberek akarnak maradni ebben az embertelen világban. Bizony csak addig ember az ember, míg igényt tart arra, hogy józan maradjon. A részeg ember még az állatnál is állatibb. De ezen sem veszekedéssel, sem rábeszéléssel változtatni nem lehet. Imádkozva szenvedni, és szenvedve imádkozni érte. Ez az egyetlen orvosság. Aki önmagán segíteni nem akar, azon az ISTEN sem tud segíteni!"

"Segítek elviselni minden olyan embertelen körülményt, amit éppen az okoz neked, akinek a legjobban kellene arra törekednie, hogy te jól érezd magadat mellette, hiszen valamikor ezt ígérte neked! De ne veszekedj! Semmit sem használsz vele. Azt néha megkérdezheted, hogy jó-e az neki, ha elissza az eszét és a pénzét? De csak ennyit!, és csak néha!"

Kérdező: RÉSZEGES FÉRJEMHEZ HOGYAN VISZONYULJAK?

Részeges férjemhez hogyan viszonyuljak?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Férjed részegeskedése Nekem is fáj, nemcsak neked. Ha szeretsz Engem, akkor az, hogy közös a fájdalmunk, már enyhíti is a tiédet, mert kitüntetésnek veheted, hogy Velem szenvedhetsz. Tudom, ez nem oldja meg ezt a problémát, de feltétlenül elviselhetőbbé teheti.
Ma nagyon sok ember menekül attól, hogy józanul gondolkodjék, mert nagyon kicsiny a hit az emberek szívében. Hit nélkül pedig nehéz elviselni józanul a földi életet.
Persze azzal, hogy valaki nem akar gondolkodni, semmit sem old meg. Csak nehezíti azok életét, akik emberek akarnak maradni ebben az embertelen világban. Bizony csak addig ember az ember, míg igényt tart arra, hogy józan maradjon. A részeg ember még az állatnál is állatibb. De ezen sem veszekedéssel, sem rábeszéléssel változtatni nem lehet. Imádkozva szenvedni, és szenvedve imádkozni érte. Ez az egyetlen orvosság. Aki önmagán segíteni nem akar, azon az ISTEN sem tud segíteni!
Azt megígérem, hogy mindig veled maradok. Segítek elviselni minden olyan embertelen körülményt, amit éppen az okoz neked, akinek a legjobban kellene arra törekednie, hogy te jól érezd magadat mellette, hiszen valamikor ezt ígérte neked! De ne veszekedj! Semmit sem használsz vele. Azt néha megkérdezheted, hogy jó-e az neki, ha elissza az eszét és a pénzét? De csak ennyit!, és csak néha!
Megáldalak az ERŐ és az IMÁDSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/577

2. hét

(2012. 01. 09. - 15.)

Témáink:

"Csak azok a vállalkozások erkölcstelenek, amelyekben nem lehet és nem szabad az Én szándékom szerint szeretni. Ilyen a kemény kábítószerek illegális árusítása, ilyen a házasságszédelgés, ilyen minden olyan vállalkozás, amely tudatosan akarja megkárosítani a vállalkozónál szegényebb szegényeket."

"Azok a pénzorientált vállalkozások, amelyek úgy irányulnak nyerészkedésre, hogy ugyanakkor rizikót is vállalnak, tehát maguk is lehetnek vesztesek e játékban, ezek nem mondhatók erkölcstelennek. Ilyenek a szerencsejátékok, a profi sportolók, a tőzsdei spekulánsok. Persze ezekre sem mondanám, hogy ezek az az ideális keskeny út, amely az életre vezet, de azt sem mondhatom rájuk, hogy az élettől elvezet. Inkább azt mondhatnám az ilyen és ehhez hasonló pénzorientált vállalkozásokra, hogy nagy kísértések hordozói lehetnek! "

"A gyakorlatban az az általános, hogy bizonyos fejlődési fok szükséges ahhoz, hogy valaki lépni tudjon előre. Tapasztalati ismeretek nélkül, csak könyvismeret alapján szinte lehetetlen eldönteni, hogy kit és milyen mértékben akadályoz bizonyos vállalkozás. Kivéve az első bekezdésben leírt vállalkozásokat, mert azok sohasem megengedettek. Nincs olyan fejlődési fok, melyen azok erkölcsösnek minősíthetők lehetnének."

"A te lelki fejlődésed területe kétségtelenül az emberi kapcsolataid alapján határozható meg. Itt lehetnek különféle fejlődési fokok, mivel ahány ember, annyi szint. Az általánosítás nem ad reális képet. Ezért e jelzett vállalkozásban szem előtt tarthatod, hogy ártani az istenszeretőknek nem lehet, mert azoknak minden javukra válik. Az Istent nem szeretők viszont arra fognak törekedni, hogy ne ők, hanem te légy a végén a becsapott. Légy nagyon óvatos! Veszélyes területen lavírozol. Szívemből kívánom, hogy győztesen tudj továbblépni!"

Kérdező: PÉNZ ÉS LELKI FEJLŐDÉS

Egy pénzorientált vállalkozás nem akadálya-e lelki fejlődésemnek?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Rövid elvi tisztázást adok e tárgyban. Csak azok a vállalkozások erkölcstelenek, amelyekben nem lehet és nem szabad az Én szándékom szerint szeretni. Ilyen a kemény kábítószerek illegális árusítása, ilyen a házasságszédelgés, ilyen minden olyan vállalkozás, amely tudatosan akarja megkárosítani a vállalkozónál szegényebb szegényeket. Azok a pénzorientált vállalkozások, amelyek úgy irányulnak nyerészkedésre, hogy ugyanakkor rizikót is vállalnak, tehát maguk is lehetnek vesztesek e játékban, ezek nem mondhatók erkölcstelennek. Ilyenek a szerencsejátékok, a profi sportolók, a tőzsdei spekulánsok. Persze ezekre sem mondanám, hogy ezek az az ideális keskeny út, amely az életre vezet, de azt sem mondhatom rájuk, hogy az élettől elvezet. Inkább azt mondhatnám az ilyen és ehhez hasonló pénzorientált vállalkozásokra, hogy nagy kísértések hordozói lehetnek!
A gyakorlatban az az általános, hogy bizonyos fejlődési fok szükséges ahhoz, hogy valaki lépni tudjon előre. Tapasztalati ismeretek nélkül, csak könyvismeret alapján szinte lehetetlen eldönteni, hogy kit és milyen mértékben akadályoz bizonyos vállalkozás. Kivéve az első bekezdésben leírt vállalkozásokat, mert azok sohasem megengedettek. Nincs olyan fejlődési fok, melyen azok erkölcsösnek minősíthetők lehetnének.
A te lelki fejlődésed területe kétségtelenül az emberi kapcsolataid alapján határozható meg. Itt lehetnek különféle fejlődési fokok, mivel ahány ember, annyi szint. Az általánosítás nem ad reális képet. Ezért e jelzett vállalkozásban szem előtt tarthatod, hogy ártani az istenszeretőknek nem lehet, mert azoknak minden javukra válik. Az Istent nem szeretők viszont arra fognak törekedni, hogy ne ők, hanem te légy a végén a becsapott. Légy nagyon óvatos! Veszélyes területen lavírozol. Szívemből kívánom, hogy győztesen tudj továbblépni! Megáldalak az ÓVATOSSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/578

3. hét

(2012. 01. 16. - 22.)

Témáink:

"... a szándékvilág az, amelybe Én belenyúlni nem tudok. Ez egészen a te, a ti területetek. Ezért oly édes számomra az, mikor ez tiszta és igaz."

"Lelki fejlődésed ütemét ne akard gyorsítani. Vagyis ne a körülmények másságára tedd a hangsúlyt. Maradj meg a főparancs egyértelműségénél (Mt. 22;37), s a teljesség igényével indulj el napi teendőid elvégzésére. A tanulás és az imádkozás: e sínpáron kell haladnod."

"A tisztaság, a hűség, az alázat, az éberség, a türelem, a fegyelem, ez mind-mind veszélyben van nálatok. De ez nem baj. Ez így nagyon jól van! A vihar csak tépje ki azt, ami gyökértelen, és erősítse azt, amit erősítenie kell"

"A Gonosznak legnagyobb gondja éppen az, hogy az Engem szeretőknek minden javukra válik! Nektek pedig, akik Enyéim vagytok, ez az egyik legnagyobb erőforrásotok!"

Kérdező: HOGYAN VALLJAM MEG TELJESEN JÉZUST?

Szeretném teljesen megvallani Jézust! Szeretnék jobban fejlődni a médiumítás terén! Kis csoportunk lélekmentéssel foglalkozik. Jól csináljuk? Min változtassunk?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Számomra minden szavad nagy öröm! Miattatok és értetek nem fordítottam még hátat ennek a hálátlan földi világnak. Nagy érték szememben az a tiszta szándék, amely vezeti döntéseiteket. E tiszta szándéknál fontosabb NINCS! Fontos a többi is, de a szándékvilág az, amelybe Én belenyúlni nem tudok. Ez egészen a te, a ti területetek. Ezért oly édes számomra az, mikor ez tiszta és igaz.
Lelki fejlődésed ütemét ne akard gyorsítani. Vagyis ne a körülmények másságára tedd a hangsúlyt. Maradj meg a főparancs egyértelműségénél (Mt. 22;37), s a teljesség igényével indulj el napi teendőid elvégzésére. A tanulás és az imádkozás: e sínpáron kell haladnod. Nálad az imádkozás, az elmélyülés, az elcsendesedés jelen pillanatban fontosabb, mint a tanulás. De a tanulás sem nélkülözhető.
Az imádságot azért tartom most fontosabbnak nálad, mert jelenleg nagyobb bizonyosságra kell jutnod Bennem magaddal. Meg kell szilárdítanom benned jelenlétem bizonyosságát, hogy szikla és ne széltől lengetett nádszál légy. Nem bódét, hanem várat akarok építeni rád, rátok. Tudja ezt az ősellenség is, és ezért most sokszorozza felétek nyilait. A tisztaság, a hűség, az alázat, az éberség, a türelem, a fegyelem, ez mind-mind veszélyben van nálatok. De ez nem baj. Ez így nagyon jól van! A vihar csak tépje ki azt, ami gyökértelen, és erősítse azt, amit erősítenie kell. A Gonosznak legnagyobb gondja éppen az, hogy az Engem szeretőknek minden javukra válik! Nektek pedig, akik Enyéim vagytok, ez az egyik legnagyobb erőforrásotok!
Most nem mondok többet. Kapcsolatunk ÉLŐ, tehát halljátok még bőven szavaimat, s nyújtom felétek SZÍVEMET, hogy abból merítsétek életetek megpróbáltatásaihoz az ERŐT.
MEGÁLDALAK BENNETEKET! VESSETEK KERESZTET!"

Jézus - A Hang: 7/579

4. hét

(2012. 01. 23. - 29.)

Témáink:

"Katasztrofális anyagi helyzete csak annak van, akinek gyakran elborul az agya, és csúnyán káromkodik, pedig azt hiszi, hogy nem akarja. Ezt azt jelenti magyarul, hogy csak annak vannak anyagi gondjai felsőfokon, akinek életében Én a legalsóbb fokot foglalhatom csak el."

"Amíg valaki nem tud magának parancsolni, addig Isten nem működhet életében. Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Aki kéri az Én segítségemet, s hiszi azt, hogy nem a levegőbe beszél, amikor imádkozik, az feltétlenül megtapasztalja, hogy áldásom van az életén. Amíg nem látod meg, hogy eddigi életedben mennyi mindent köszönhetsz Nekem, amíg nem fáj a lelked azért, hogy annyira hálátlan voltál eddig Velem szemben, addig nem tudok melléd állni úgy, hogy az anyagi világ értékeit eszköznek használd a Felém vezető úton."

"A soha senkinek nem ártás, a mindig mindenkinek megbocsátás, a másokért élés szent háromságát nagyon komolyan kellene venned, ha valóban hiszel Bennem."

"... semmit nem adnak ingyen. A boldogságot, a benső békét, harmóniát sem! Ezért komolyan meg kell küzdened neked is, másoknak is. Rá kell ébredned, hogy nem másokat, hanem magadat kell megnevelned, ha ember akarsz lenni. Ahhoz pedig, hogy boldog gyermeke légy Istennek, az kell, hogy saját szavaiddal minden nap mondd el, lásd meg, miért kell hálásnak lenned Nekem. "

"Te csak azt a nyúlfarknyi életet veszed számításba, amelyet pár évtizeddel tudtok mérni. Talán nem is gondolsz arra, hogy egy megszületett gyermeknek már mennyi élete és mennyi vétke lehetett, hogy ismét le kellett jönnie a Földre azért, mert bőségesen van vezekelni valója. Nem is tudom, minek nézed te az Istent? Még embernek is gazember az, aki szenvedteti az ártatlanokat! Istenről ezt feltételezni valóban káromkodás, mégpedig ocsmány káromkodás. "

"Aztán itt van maga a halál. Úgy beszélsz róla, mintha az rossz lenne. Sokkal rosszabb a születés, mint a halál. A földi élet sokkal jobban pokol mindenki számára, mint te gondolod. A te számodra is az! "

Kérdező: MIÉRT HALNAK MEG ÁRTATLAN GYERMEKEK?

1. Van-e kiút a katasztrofális anyagi helyzetemből? 2. Sokszor elborul az agyam, s ilyenkor csúnyán káromkodom, pedig nem akarok. 3. Miért halnak meg ártatlan gyermekek?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Katasztrofális anyagi helyzete csak annak van, akinek gyakran elborul az agya, és csúnyán káromkodik, pedig azt hiszi, hogy nem akarja. Ezt azt jelenti magyarul, hogy csak annak vannak anyagi gondjai felsőfokon, akinek életében Én a legalsóbb fokot foglalhatom csak el.
Amíg valaki nem tud magának parancsolni, addig Isten nem működhet életében. Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Aki kéri az Én segítségemet, s hiszi azt, hogy nem a levegőbe beszél, amikor imádkozik, az feltétlenül megtapasztalja, hogy áldásom van az életén. Amíg nem látod meg, hogy eddigi életedben mennyi mindent köszönhetsz Nekem, amíg nem fáj a lelked azért, hogy annyira hálátlan voltál eddig Velem szemben, addig nem tudok melléd állni úgy, hogy az anyagi világ értékeit eszköznek használd a Felém vezető úton.
2. Sokkal többet kellene tanulnod és gyakorolnod a szeretésnek azt a formáját, melyet Én kínálok fel neked. A soha senkinek nem ártás, a mindig mindenkinek megbocsátás, a másokért élés szent háromságát nagyon komolyan kellene venned, ha valóban hiszel Bennem. Tudomásul kell venned, hogy semmit nem adnak ingyen. A boldogságot, a benső békét, harmóniát sem! Ezért komolyan meg kell küzdened neked is, másoknak is. Rá kell ébredned, hogy nem másokat, hanem magadat kell megnevelned, ha ember akarsz lenni. Ahhoz pedig, hogy boldog gyermeke légy Istennek, az kell, hogy saját szavaiddal minden nap mondd el, lásd meg, miért kell hálásnak lenned Nekem.
3. Az ártatlan gyermekekkel kapcsolatban nagyon nem jól látod az életet. Te csak azt a nyúlfarknyi életet veszed számításba, amelyet pár évtizeddel tudtok mérni. Talán nem is gondolsz arra, hogy egy megszületett gyermeknek már mennyi élete és mennyi vétke lehetett, hogy ismét le kellett jönnie a Földre azért, mert bőségesen van vezekelni valója.
Nem is tudom, minek nézed te az Istent? Még embernek is gazember az, aki szenvedteti az ártatlanokat! Istenről ezt feltételezni valóban káromkodás, mégpedig ocsmány káromkodás.
Aztán itt van maga a halál. Úgy beszélsz róla, mintha az rossz lenne. Sokkal rosszabb a születés, mint a halál. A földi élet sokkal jobban pokol mindenki számára, mint te gondolod. A te számodra is az!
Ahogyan te leveledben megnyilatkozol, abból azt lehet kiolvasni bárkinek, hogy valójában nem is hiszel abban a boldog örök életben, ahová mindenkit vár az Én Atyám, a ti Atyátok. Nem hiszed el, hogy Istent látni jobb, mint nem látni.
Nagyon szeretlek, és kicsit sajnállak. De bízom abban, hogy egyszer te is ráébredsz arra, hogy Isten egyáltalán nem olyan, mint te gondolod, hanem olyan, mint Én, Jézus voltam és vagyok köztetek.
Megáldalak a HIT, REMÉNY, SZERETET LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/580

5. hét

(2012. 01. 30. - 02. 05.)

Témáink:

"Sok benned a zavaró állomás. Üzeneteket Tőlem kapsz, de sokkal erősebbek benned azok a hangok, melyek nem akarják engedni, hogy tisztán halld szavaimat. Ennek oka főleg az, hogy vágyaid nincsenek önfegyelmed kontrollja alatt." "

"Csak lemondás árán erősítheted a Hozzám kötött szálat. Te olyan szálat is erősíteni akarsz, amely nincs szinkronban azzal, ami téged Hozzám köt. Nem lehet két úrnak szolgálni."

"Én nagyon bízom benned! Sokkal jobban, mint hajdani tanítványaim legtöbbjében. Ragaszkodom hozzád! De neked is tudatosítanod kell, hogy még születésed előtt, az általad jónak látott lehetőségeket /karmádat/ azért vállaltad, hogy e lehetőségek által rád kényszerített döntéseket ne kívülről jövő segítséggel, hanem szíved szabad, Engem szerető, értem minden áldozatot vállaló szereteted hatására hozd meg. "

"Állandóan küldöm hozzád erőm és bölcsességem sugarát. Sajnos, az a közeg, amelyen e sugaraknak át kell menniük, sokat elnyelnek ezekből. Sokat, de nem mindet!"

Kérdező: TŐLED KAPOK-E ÜZENETET?

1. Tőled kapom-e az üzeneteket? 2. Hogyan erősíthetem a Hozzád kötött szálat? 3. Családi problémámat hozom újra Eléd.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Sok benned a zavaró állomás. Üzeneteket Tőlem kapsz, de sokkal erősebbek benned azok a hangok, melyek nem akarják engedni, hogy tisztán halld szavaimat. Ennek oka főleg az, hogy vágyaid nincsenek önfegyelmed kontrollja alatt.
2. Csak lemondás árán erősítheted a Hozzám kötött szálat. Te olyan szálat is erősíteni akarsz, amely nincs szinkronban azzal, ami téged Hozzám köt. Nem lehet két úrnak szolgálni.
3. Családi problémád átvilágítására nem alkalmas az a médiumom, a HANG-médiumom, akihez fordultál. Nem a tudatos, hanem a tudat alatti világa teszi őt erre alkalmatlanná. Túl elfogult ahhoz, hogy rajta keresztül egyértelmű lehetnék veled szemben. Ne értsd félre! Nem elhatárolni akarja magát tőletek, de be kell vallania, hogy a TE családi problémád megoldásával kapcsolatban rá is túl sok zavaró állomás tud hatni. Ezt a problémádat saját körötökben kell dűlőre vinned. Csak ezután adhatok e médiumom által tanácsokat neked.
Bármennyire is szeretlek, nem tudok olyan megnyugtató szavakat mondani, amelyekért később felelősséget vállalhatnék Atyám előtt. Én nagyon bízom benned! Sokkal jobban, mint hajdani tanítványaim legtöbbjében. Ragaszkodom hozzád! De neked is tudatosítanod kell, hogy még születésed előtt, az általad jónak látott lehetőségeket /karmádat/ azért vállaltad, hogy e lehetőségek által rád kényszerített döntéseket ne kívülről jövő segítséggel, hanem szíved szabad, Engem szerető, értem minden áldozatot vállaló szereteted hatására hozd meg.
Amit akkor vállaltál, az most előtted áll, hogy szándékom szerint megvalósítsd! Nagyon szeretlek! Állandóan küldöm hozzád erőm és bölcsességem sugarát. Sajnos, az a közeg, amelyen e sugaraknak át kell menniük, sokat elnyelnek ezekből. Sokat, de nem mindet!
Megáldalak a JÓZANSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/581

6. hét

(2012. 02. 06. - 12.)

Témáink:

"Az élethez való hozzáállás mindig és mindenkinél több tényezőből tevődik össze. ... Arra fel kell hívnom figyelmedet, hogy egy ember életében sohasem a módszerek azok, amik döntően hatni képesek, hanem a módszerekhez kötött szándék. Tehát a hozzáállás!"

"Ha a férjeddel való kapcsolatod rendezése nem volna része sorsod karmikus vonalának, akkor a karmának nem volna értelme. A legközvetlenebb kapcsolatok rendezése a legfontosabb! Ezért a legeslegfontosabb a Velem való kapcsolat rendezése! A karmának éppen ez az értelme!"

"Az Én Lelkem a rendezett kapcsolatok Lelke. Éppen azért nem szerencsés kutatni előző életetek után, mert így nem Én, hanem valami, valaki más lehet jelen döntéseitek rugója. Ez pedig általában inkább akadálya, mint elősegítője a karma helyes feloldásának."

"Ha végzel reggeli imát, tehát ha reggelenként megkérdezed Tőlem, hogy mi a teendőd, akkor minden alkalommal fel tudom használni eszedet arra, hogy meglásd teendőidet. Ne feledd!, csak a jelen a tiéd! Azt a napot kell megszentelnünk közösen, amely felvirradt rád Atyám jóvoltából. A többi nem érdekes!"

"Azért van az esti lelkiismeretvizsgálat, hogy abban szembesülj elmúlt napoddal, s lelkiismereteden keresztül dicsérni vagy elmarasztalni tudjalak. Használd ezt a lehetőséget. Én nagyon szeretném, ha így tudnék veled találkozni!"

"Senki és sehonnan nem tud kiolvasni emberi sorsot. Az emberi sors döntően erkölcsi területen zajlik. Tehát boldog vagy boldogtalan valakinek a sorsa. Ez annyira szabad döntések következménye, hogy itt csak ámításról van szó, amikor valaki ezt előre meg akarja fogalmazni. Még a próféták is csak azokat az eseményeket tudták előre megjövendölni, amelyek nem ezt a területet érintették, mint például ma, mikor médiumaim arról beszélnek, hogy elpusztul e világ."

"A jellemed bizonyos vonásai kiolvashatók a tenyeredből. Ezekből lehet következtetni. De ezek vagy bejönnek, vagy nem. A hitegetés nem Tőlem való! A szabad döntések éppen azért szabad döntések, mert előre nem rögzíthetők."

"Engem kérdezni mindig lehet."

Kérdező: TENYÉRBŐL KIOLVASHATÓ-E A SORS?

1. A REIKI-beavatásnak köszönhetem-e az élethez való hozzáállásomat? 2. Karmikus feladatom-e férjemmel a kapcsolat rendezése? 3. Mi a teendőm? 4. Helyesen nevelem-e gyermekemet? 5. A tenyérből kiolvasható-e a sors? 6. Kérdezhetek-e máskor is?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Az élethez való hozzáállás mindig és mindenkinél több tényezőből tevődik össze. Nálad természetesen a REIKI módszer is beletartozik ebbe. Arra fel kell hívnom figyelmedet, hogy egy ember életében sohasem a módszerek azok, amik döntően hatni képesek, hanem a módszerekhez kötött szándék. Tehát a hozzáállás!
2. Feltétlenül! Ha a férjeddel való kapcsolatod rendezése nem volna része sorsod karmikus vonalának, akkor a karmának nem volna értelme. A legközvetlenebb kapcsolatok rendezése a legfontosabb! Ezért a legeslegfontosabb a Velem való kapcsolat rendezése! A karmának éppen ez az értelme!
Te most úgy gondolod, hogy férjed valamikor a fiad volt. A férjeddel való kapcsolat rendezésének ne ez legyen az alapja, hanem Én! Az Én Lelkem a rendezett kapcsolatok Lelke. Éppen azért nem szerencsés kutatni előző életetek után, mert így nem Én, hanem valami, valaki más lehet jelen döntéseitek rugója. Ez pedig általában inkább akadálya, mint elősegítője a karma helyes feloldásának.
3. A teendőiddel kapcsolatban nem kell titokzatos régióktól várnod, kérned a tanácsot. Ha végzel reggeli imát, tehát ha reggelenként megkérdezed Tőlem, hogy mi a teendőd, akkor minden alkalommal fel tudom használni eszedet arra, hogy meglásd teendőidet. Ne feledd!, csak a jelen a tiéd! Azt a napot kell megszentelnünk közösen, amely felvirradt rád Atyám jóvoltából. A többi nem érdekes!
4. Gyermeknevelésedre nem lehet sem igennel, sem nemmel felelni. Van, amikor: igen, és van, amikor: nem. Azért van az esti lelkiismeretvizsgálat, hogy abban szembesülj elmúlt napoddal, s lelkiismereteden keresztül dicsérni vagy elmarasztalni tudjalak. Használd ezt a lehetőséget. Én nagyon szeretném, ha így tudnék veled találkozni!
5. Senki és sehonnan nem tud kiolvasni emberi sorsot. Az emberi sors döntően erkölcsi területen zajlik. Tehát boldog vagy boldogtalan valakinek a sorsa. Ez annyira szabad döntések következménye, hogy itt csak ámításról van szó, amikor valaki ezt előre meg akarja fogalmazni. Még a próféták is csak azokat az eseményeket tudták előre megjövendölni, amelyek nem ezt a területet érintették, mint például ma, mikor médiumaim arról beszélnek, hogy elpusztul e világ.
A jellemed bizonyos vonásai kiolvashatók a tenyeredből. Ezekből lehet következtetni. De ezek vagy bejönnek, vagy nem. A hitegetés nem Tőlem való! A szabad döntések éppen azért szabad döntések, mert előre nem rögzíthetők. 6. Engem kérdezni mindig lehet.
Megáldalak SZERETETEM és BÉKÉM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/582

7. hét

(2012. 02. 13. - 19.)

Témáink:

"... sokan kérdeznek úgy, hogy konkrét feladatok felvállalására bátorítsam vagy ilyenektől eltántorítsam őket. Az ilyen kívánságok teljesítése nem lenne hasznos, mivel pontosan azért kellett a Földre születnetek, hogy ne mások, rajtatok kívül állók vállalják döntéseitekért a felelősséget, hanem másokat, körülményeiteket, saját döntéseitek megvalósításához vagy a döntéseitek helytelen voltának korrigálásához használjátok fel."

"Abban nyugodt lehetsz, hogy minden döntésed előtt, ha Velem konzultálsz, bizonyosságra jutsz atekintetben, hogy benső békéd megszerzése vagy elvesztése lesz-e döntésed következménye. Ez kettőnk közvetlen kapcsolatának természetes velejárója, és nem médium útján történik."

"A mohóság sohasem jó! Csak nyugodt, fegyelmezett életvitel által tud gyümölcsöző lenni az Általam felkínált fejlődési ritmus. Aki ezt gyorsítani akarja, az éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit megcélzott: VISSZAFEJLŐDIK!"

"Ma a tévé, rádió és különböző médiák látszatra felgyorsítják a szellemi fejlődés ütemét. De csak látszatra! Mivel nem adnak időt az elmélyülésre, megfogalmazatlanul is azt sugallják, hogy az nem is fontos. A sok fontos, és nem az egy. Nincs idő az alaposra csak a laposra. Ez így nem jól van! "

"A Földön törvény az, hogy az emberi testben megjelent szellem benső világa csak annyiban lehet ismert földi ember előtt, amennyiben ezt az illető szavaival és cselekedeteivel lehetővé tette. Itt más a törvény! Itt mindenki mindenkit belülről lát. Éppen ezért nem külső hatásra, hanem benső igényt szabadon követve csoportosulnak az itteni szellemek. Itt belülről igaz az, hogy a hasonló a hasonlónak örül."

Kérdező: EGY KÖNYVRŐL, EGY ÁLLAMFÉRFIRŐL

1. Egy könyvvel kapcsolatban kérem véleményedet! 2. A szellemtudományi művek mohó olvasása nem hátráltatja lelki fejlődé-semet? 3. Egy államférfiről is szeretném hallani véleményedet!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Mindegyik kérdésedre csak általános elveket tudok mondani. De ezek az elvek nagyon fontosak. Alkalmazásukat benső látásod alapján kell eldöntened.
Meg kell mondjam, hogy sokan kérdeznek úgy, hogy konkrét feladatok felvállalására bátorítsam vagy ilyenektől eltántorítsam őket. Az ilyen kívánságok teljesítése nem lenne hasznos, mivel pontosan azért kellett a Földre születnetek, hogy ne mások, rajtatok kívül állók vállalják döntéseitekért a felelősséget, hanem másokat, körülményeiteket, saját döntéseitek megvalósításához vagy a döntéseitek helytelen voltának korrigálásához használjátok fel.
Abban nyugodt lehetsz, hogy minden döntésed előtt, ha Velem konzultálsz, bizonyosságra jutsz atekintetben, hogy benső békéd megszerzése vagy elvesztése lesz-e döntésed következménye. Ez kettőnk közvetlen kapcsolatának természetes velejárója, és nem médium útján történik.
1. A könyv, amelyet említesz, nagyon alkalmas arra, hogy mélyebb kapcsolatra juss Velem. Olyan meglátásokat tartalmaz, amelyekről még maga a szerző sem gondolta, hogy Tőlem származó luminák. De ezeket Én nem köthetem számodra csokorba. Neked kell kimazsolázni azokat a gondolatokat, amelyek aztán beépíthetők azon a szinten életedbe, ahol most tartasz. És itt mindjárt szervesen kapcsolódom a második kérésedhez:
2. A mohóság sohasem jó! Csak nyugodt, fegyelmezett életvitel által tud gyümölcsöző lenni az Általam felkínált fejlődési ritmus. Aki ezt gyorsítani akarja, az éppen az ellenkezőjét éri el, mint amit megcélzott: VISSZAFEJLŐDIK!
Ma a tévé, rádió és különböző médiák látszatra felgyorsítják a szellemi fejlődés ütemét. De csak látszatra! Mivel nem adnak időt az elmélyülésre, megfogalmazatlanul is azt sugallják, hogy az nem is fontos. A sok fontos, és nem az egy. Nincs idő az alaposra csak a laposra. Ez így nem jól van!
3. Az említett államférfiről nem adhatok olyan információt, amely ítéletet formálhatna ki róla benned. Nem lehetek személyválogató. Ha kérésed teljesíteném, akkor az egész világrendet meg kellene változtatnom. A Földön törvény az, hogy az emberi testben megjelent szellem benső világa csak annyiban lehet ismert földi ember előtt, amennyiben ezt az illető szavaival és cselekedeteivel lehetővé tette.
Itt más a törvény! Itt mindenki mindenkit belülről lát. Éppen ezért nem külső hatásra, hanem benső igényt szabadon követve csoportosulnak az itteni szellemek. Itt belülről igaz az, hogy a hasonló a hasonlónak örül.
Megáldalak a BÉKE és a TÜRELEM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/583

8. hét

(2012. 02. 20. - 26.)

Témáink:

"...csak a mélyben vagyunk egyek. A felszínen kicsit más nyelven beszélünk. Én megpróbálok odatranszformálódni a te életszemléletedhez, de neked is kapaszkodnod kell, ha azt akarod, hogy szót értsünk egymással."

"... a legfontosabb az, hogy a gyökérben, a mélyben egyek vagyunk. A felszínen sok olyan ismeretet emeltél be magadba, amelyek érdekességükkel nem segítették elő a gyökérből kiindulás fontosságát. Az igazat megvallva, eddig nem is volt ez olyan fontos. Ahhoz, hogy valaki a földi élet silányságát felismerje, sokszor többet segít a felszín megtapasztalása, mint a mélység valóságának tudomásul vétele."

"A Földön nem elég az, hogy valakit vonzzon a jó. Nem elég, hogy valakit a rossz taszítson. Kell mindkettő megtapasztalása. Nem a rosszat kell megtapasztalni, hanem azt, hogy a rossz taszító! A jót viszont nagyon meg kell tapasztalni, hogy vonzóvá érjen bennetek."

"Kellenek Istent megtapasztalások. Kell Lélekkeresztség! Kell újjászületés! Csak az újjászületés vethet véget az újraszületésnek! Saját testedben újjászületni! Ez minden reinkarnációnak a célja! Ezért kell könyörögni (Lk. 11;13), ezért kell böjtölni (Ap.csel. 13;2-3), ezért kell vállalni az élet elvesztését.(Mt. 10;39)."

"Minden reinkarnációnak CÉLJA az, hogy ÉN abszolút ELSŐ helyre kerüljek az újraszületett életében. Annak életében vagyok ABSZOLÚT ELSŐ, akinek életében nincs második! Tehát annak, aki megszabadult megkötözöttségeitől (2Kor 3;17), és így Lelkemnek lelkében szabad bejárata van, tehát Velem együtt hozza meg döntéseit. Ennek legfőbb előfeltétele az újjászületés. Ilyen értelemben mondtam az előző fejezetben, hogy minden reinkarnációnak ez a célja."

"Megkötözöttségeitől senki sem tud megszabadulni saját akaratából úgy, hogy ne ajándékként élje meg az újjászületését. De nem tudom az újjászületés ajándékát megadni senkinek addig, amíg nem vállalja állapotszerűen az erőfeszítést megkötözöttségeinek leoldása érdekében. (Mk 2;22). Tőlem, Lelkemtől származik az új bor. De az új tömlő az a ti állapotszerű vágyatok, hogy megszabaduljatok megkötözöttségeitektől. Vagyis, hogy ne mondjatok le arról, hogy szentté kell válnotok, és ha ezt mindketten akarjuk, akkor ez biztosan lehetséges is! "

"A saját testben újjászületés szentté tesz úgy, hogy ezt még véletlenül sem tulajdoníthatod magadnak. De SZENTTÉ TESZ! Engem dicsőít az az újjászületett, aki ezt öntudattal képviseli. Alázata éppen abban rejlik, hogy azt, ami minden ember legtermészetesebb feladata, hogy tudniillik szentté legyen, úgy érte el, hogy nem érte el, hanem megkapta! "

"Sajnos, a gőg és az öntudat összekeverése által elgyengültek bennetek Lelkem adományai! Az, aki nem öntudatosan alázatos, az bárgyú."

Kérdező: MIÉRT SZÜLETTEM ÚJRA?

Mi a célja a jelenlegi inkarnációmnak?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Kaptál már levelet Tőlem. Abból megtudhattad, hogy csak a mélyben vagyunk egyek. A felszínen kicsit más nyelven beszélünk. Én megpróbálok odatranszformálódni a te életszemléletedhez, de neked is kapaszkodnod kell, ha azt akarod, hogy szót értsünk egymással.
Először is, a legfontosabb az, hogy a gyökérben, a mélyben egyek vagyunk. A felszínen sok olyan ismeretet emeltél be magadba, amelyek érdekességükkel nem segítették elő a gyökérből kiindulás fontosságát. Az igazat megvallva, eddig nem is volt ez olyan fontos. Ahhoz, hogy valaki a földi élet silányságát felismerje, sokszor többet segít a felszín megtapasztalása, mint a mélység valóságának tudomásul vétele. A Földön nem elég az, hogy valakit vonzzon a jó. Nem elég, hogy valakit a rossz taszítson. Kell mindkettő megtapasztalása. Nem a rosszat kell megtapasztalni, hanem azt, hogy a rossz taszító! A jót viszont nagyon meg kell tapasztalni, hogy vonzóvá érjen bennetek.
Kellenek Istent megtapasztalások. Kell Lélekkeresztség! Kell újjászületés! Csak az újjászületés vethet véget az újraszületésnek! Saját testedben újjászületni! Ez minden reinkarnációnak a célja! Ezért kell könyörögni (Lk. 11;13), ezért kell böjtölni (Ap.csel. 13;2-3), ezért kell vállalni az élet elvesztését.(Mt. 10;39).
Kicsit pontosítom az előbb elmondottakat: Minden reinkarnációnak CÉLJA az, hogy ÉN abszolút ELSŐ helyre kerüljek az újraszületett életében. Annak életében vagyok ABSZOLÚT ELSŐ, akinek életében nincs második! Tehát annak, aki megszabadult megkötözöttségeitől (2Kor 3;17), és így Lelkemnek lelkében szabad bejárata van, tehát Velem együtt hozza meg döntéseit. Ennek legfőbb előfeltétele az újjászületés. Ilyen értelemben mondtam az előző fejezetben, hogy minden reinkarnációnak ez a célja.
Megkötözöttségeitől senki sem tud megszabadulni saját akaratából úgy, hogy ne ajándékként élje meg az újjászületését. De nem tudom az újjászületés ajándékát megadni senkinek addig, amíg nem vállalja állapotszerűen az erőfeszítést megkötözöttségeinek leoldása érdekében. (Mk 2;22). Tőlem, Lelkemtől származik az új bor. De az új tömlő az a ti állapotszerű vágyatok, hogy megszabaduljatok megkötözöttségeitektől. Vagyis, hogy ne mondjatok le arról, hogy szentté kell válnotok, és ha ezt mindketten akarjuk, akkor ez biztosan lehetséges is!
A saját testben újjászületés szentté tesz úgy, hogy ezt még véletlenül sem tulajdoníthatod magadnak. De SZENTTÉ TESZ! Engem dicsőít az az újjászületett, aki ezt öntudattal képviseli. Alázata éppen abban rejlik, hogy azt, ami minden ember legtermészetesebb feladata, hogy tudniillik szentté legyen, úgy érte el, hogy nem érte el, hanem megkapta!
Sajnos, a gőg és az öntudat összekeverése által elgyengültek bennetek Lelkem adományai! Az, aki nem öntudatosan alázatos, az bárgyú.
Megáldalak! Veled vagyok! Egyek vagyunk! Csipegess föl minél többet az evangéliumok tiszta búzájából! EGYÜTT ÖRÜLÖK és EGYÜTT SZENVEDEK VELED!"

Jézus - A Hang: 7/584

9. hét

(2012. 02. 27. - 03. 04.)

Témáink:

Aki Velem találkozik, az az ÉLETTEL találkozik. Azzal a boldogító élettel, amely éppen az emberi kapcsolatok felhasználásával válik egyre szubjektívebbé. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a földi élet egy olyan tükörszoba, amelyben minden egyes ember egy-egy tükör számodra. Amíg őket ismergeted, egyre jobban megismerheted magadat, és természetesen Engem is. Így egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, mert egyre jobban megvilágosodik előtted, hogy Isten téged Önmagára teremtett.

"...a kapcsolatunknak elmélyítésére valóban alkalmas eszköz lehet az a tanfolyam, amit említettél. Igen, mert az emberi test, az emberi izmok görcsös merevsége akadály a szellem számára, hogy átitatódjék Lelkemmel. Ennek az a legbensőbb oka, hogy Engem nem erőlködéssel lehet átélni, hanem hittel, bizalommal, tehát Rám hagyatkozással. Itt nem semmittevésről van szó!"

"Aki kifekszik a Napra, az azzal, hogy a Napra feküdt, már mindent megtett annak érdekében, hogy a napsugarak átjárják. Aki úgy csendesedik el, hogy édes jelenlétemre koncentrál, az testileg annyira el tud lazulni, hogy szinte kiléphet a testéből. Az általad említett különböző izomfeszültségek, görcsök, megfelelő mozgás- és gondolkodásterápiával nagyon sok lekötött életenergiát tudnak felszabadítani. De természetesen e tanfolyamok nélkül is elérhető ez, ha megfelelő hit és bizalom él valakiben. "

"Ennél a tanfolyamnál is, mint a többinél, legfőbb probléma az, hogy nem annak az ÚJ parancsnak jegyében történnek, amelyet Én adtam nektek (Jn. 13;34). Így csupán felületi kezelést kap az, aki aláveti magát a tanfolyamon hallottaknak, megtanultaknak. "

"Furcsa megfogalmazással így tudom találóan kifejezni: E tanfolyamok hatására legtöbben rosszul gyógyulnak meg. Jól meggyógyulni csak Értem élő ember tud. Rosszul meggyógyulni mindazok tudnak, akik nem eszköznek, hanem célnak gondolják a testi egészséget. Mivel ezek vannak többen, ezért csak nagyon keveseknek használ e tanfolyamok elvégzése. Szinte csak olyanoknak, akik e nélkül is eljutnak hitük által arra a szintre, hogy Tőlem energiát tudnak átvenni, és mások felé ennek erejét áldásként tudják közvetíteni. "

Kérdező: VÉLEMÉNY A KINEZIOLOGIÁRÓL

Egy tanfolyammal kapcsolatban szeretnék véleményt hallani (Kineziologia).

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Nagyon aranyos vagy, hogy leveled végén, mint valami gondolatolvasó, már próbáltál is válaszolni magadnak. Ennek részben örülök. Azért csak részben, mert a párbeszédimát kezded ezzel kóstolgatni, de csak kóstolgatni!
Aki Velem találkozik, az az ÉLETTEL találkozik. Azzal a boldogító élettel, amely éppen az emberi kapcsolatok felhasználásával válik egyre szubjektívebbé. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a földi élet egy olyan tükörszoba, amelyben minden egyes ember egy-egy tükör számodra. Amíg őket ismergeted, egyre jobban megismerheted magadat, és természetesen Engem is. Így egyre közelebb kerülhetünk egymáshoz, mert egyre jobban megvilágosodik előtted, hogy Isten téged Önmagára teremtett.
Ennek a kapcsolatunknak elmélyítésére valóban alkalmas eszköz lehet az a tanfolyam, amit említettél. Igen, mert az emberi test, az emberi izmok görcsös merevsége akadály a szellem számára, hogy átitatódjék Lelkemmel. Ennek az a legbensőbb oka, hogy Engem nem erőlködéssel lehet átélni, hanem hittel, bizalommal, tehát Rám hagyatkozással. Itt nem semmittevésről van szó!
Aki kifekszik a Napra, az azzal, hogy a Napra feküdt, már mindent megtett annak érdekében, hogy a napsugarak átjárják. Aki úgy csendesedik el, hogy édes jelenlétemre koncentrál, az testileg annyira el tud lazulni, hogy szinte kiléphet a testéből. Az általad említett különböző izomfeszültségek, görcsök, megfelelő mozgás- és gondolkodásterápiával nagyon sok lekötött életenergiát tudnak felszabadítani. De természetesen e tanfolyamok nélkül is elérhető ez, ha megfelelő hit és bizalom él valakiben.
Ennél a tanfolyamnál is, mint a többinél, legfőbb probléma az, hogy nem annak az ÚJ parancsnak jegyében történnek, amelyet Én adtam nektek (Jn. 13;34). Így csupán felületi kezelést kap az, aki aláveti magát a tanfolyamon hallottaknak, megtanultaknak.
Furcsa megfogalmazással így tudom találóan kifejezni: E tanfolyamok hatására legtöbben rosszul gyógyulnak meg. Jól meggyógyulni csak Értem élő ember tud. Rosszul meggyógyulni mindazok tudnak, akik nem eszköznek, hanem célnak gondolják a testi egészséget. Mivel ezek vannak többen, ezért csak nagyon keveseknek használ e tanfolyamok elvégzése. Szinte csak olyanoknak, akik e nélkül is eljutnak hitük által arra a szintre, hogy Tőlem energiát tudnak átvenni, és mások felé ennek erejét áldásként tudják közvetíteni.
Megáldalak, hogy áldás lehess mások számára!"

Jézus - A Hang: 7/585

10. hét

(2012. 03. 05. - 11.)

Témáink:

"Amit te most tapasztalsz magadban, az valami olyasmi, mint amikor tavasszal elkezdődik a természet virágzása. Tudjátok, hogy olyankor valami csodálatos dolog van készülőben. A gyümölcsöt érlelő nyár közeledtét jelzi a virágba borulás. A te lelkedben, a te lelkeden most jóságos angyalok dolgoznak azon, ami még csak eljövendő. Olyan ez, mint amikor a mennyasszonyt készítik elő az esküvőre. Ezt nem értheti meg senki. Valójában még te sem, mivel készülődés! "

"Te most azt éled meg, hogy tele vagy Velem. Ez nagyon gyenge visszfénye annak a valóságnak, ahogyan Én telve vagyok veled! Ha csak piciny szikráját átélnéd a Bennem élő, veled foglalkozó szeretetemnek, testi léted atomjaira robbanna szét a gyönyörűségtől. Amit prófétáim mondottak (1. Kor 2:9 ;Iz. 64;4), az szó szerint igaz."

1Kor 2,9: "...hanem amint írva van: amiket szem nem látott és fül nem hallott, és amit ember szíve föl nem fogott, azt készítette el az Isten azoknak, akik Őt szeretik (az Őt szeretőknek),"

Iz 64,4: "Világ kezdetétől nem hallották, sem füleikbe nem vették; szem nem látta, Isten, tekivüled, miket a téged váróknak készítettél."

"Légy türelmes és fegyelmezett. Eljön az idő, amikor kérdezni fognak. Akkor majd hatékonyan beszélhetsz Rólam, s nem lesz képes senki arra, hogy elhallgattasson, mert a kíváncsiság hajtani fog mindenkit arra, hogy hallgasson téged!"

"Most a várakozás stádiumában, az érlelődés stádiumában, az előkészület, az előkészítés stádiumában vagy. Mi itt nem kapkodunk el semmit, de nem is késünk le semmiről. Maradj továbbra is nyitott és óvatos!"

"Az álmod bepillantást enged abba a műhelybe, amelyben az örömöt, boldogságot, szépséget, harmóniát előkészítő jó szellemek, különböző ismert és nem ismert alakok eléd és beléd vetítésével dolgoznak tudat alatti világodban."

"Az szinte erőszakos követelmény, hogy a házastársak egymásra vannak teremtve. A valóság nem ez. A házastársaknak az volna a feladatuk, hogy egymást Hozzám segítsék. Sajnos, ennek legtöbbször éppen ellenkezőjét teszik. Önmaguknak akarják lefoglalni azt, ami az Enyém. Pedig ha tudnátok, még akkor is, mikor arra kérlek benneteket, hogy ajánljátok fel magatokat Nekem, csak a magamét kérem vissza, mert tudom, hogy mindenhol máshol hontalanok vagytok. Igazi otthonotok csak Nálam, Velem és Bennem van."

Kérdező: ISTENI SZERETET CSODÁI

1. Tele vagyok az Isten-szeretet csodájával. Szinte csak erről szeretek beszélni. Ezt már férjem is sokallja. Mit tegyek? 2. Van egy álmom, melyben nagy tisztelet és szeretet ölel körül. Férjem miért nincs közöttük?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Testvérem! Amit te most tapasztalsz magadban, az valami olyasmi, mint amikor tavasszal elkezdődik a természet virágzása. Tudjátok, hogy olyankor valami csodálatos dolog van készülőben. A gyümölcsöt érlelő nyár közeledtét jelzi a virágba borulás.
A te lelkedben, a te lelkeden most jóságos angyalok dolgoznak azon, ami még csak eljövendő. Olyan ez, mint amikor a mennyasszonyt készítik elő az esküvőre. Ezt nem értheti meg senki. Valójában még te sem, mivel készülődés! Te most azt éled meg, hogy tele vagy Velem. Ez nagyon gyenge visszfénye annak a valóságnak, ahogyan Én telve vagyok veled! Ha csak piciny szikráját átélnéd a Bennem élő, veled foglalkozó szeretetemnek, testi léted atomjaira robbanna szét a gyönyörűségtől. Amit prófétáim mondottak (1. Kor 2:9 ;Iz. 64;4), az szó szerint igaz.
Légy türelmes és fegyelmezett. Eljön az idő, amikor kérdezni fognak. Akkor majd hatékonyan beszélhetsz Rólam, s nem lesz képes senki arra, hogy elhallgattasson, mert a kíváncsiság hajtani fog mindenkit arra, hogy hallgasson téged!
Most a várakozás stádiumában, az érlelődés stádiumában, az előkészület, az előkészítés stádiumában vagy. Mi itt nem kapkodunk el semmit, de nem is késünk le semmiről. Maradj továbbra is nyitott és óvatos!
Az álmod bepillantást enged abba a műhelybe, amelyben az örömöt, boldogságot, szépséget, harmóniát előkészítő jó szellemek, különböző ismert és nem ismert alakok eléd és beléd vetítésével dolgoznak tudat alatti világodban. Ne gondold negatív dolognak azt, hogy férjed nincs közöttük. Az szinte erőszakos követelmény, hogy a házastársak egymásra vannak teremtve. A valóság nem ez. A házastársaknak az volna a feladatuk, hogy egymást Hozzám segítsék. Sajnos, ennek legtöbbször éppen ellenkezőjét teszik. Önmaguknak akarják lefoglalni azt, ami az Enyém. Pedig ha tudnátok, még akkor is, mikor arra kérlek benneteket, hogy ajánljátok fel magatokat Nekem, csak a magamét kérem viszsza, mert tudom, hogy mindenhol máshol hontalanok vagytok. Igazi otthonotok csak Nálam, Velem és Bennem van.
Nagyon bízom benned. MEGÁLDALAK!"

Jézus - A Hang: 7/586

11. hét

(2012. 03. 12. - 18.)

Témáink:

"Először is, akik téged akartak választani - nem voltak kevesen -, azokat Én nem engedtem, hogy téged válasszanak. Ezt elsősorban a te érdekedben tettem. Annyi gondot, bajt, keresztet jelentettek volna számodra, hogy ezt nem engedhettem meg. Tudom, megtehettem volna, hogy megsokszorozzam erődet. De a NAGY EGÉSZ számára így tudod, így tudjátok betölteni egyelőre a legoptimálisabban irgalmas szeretetem megjelenülését a Földön. Nagyon ismert Előttem ez az igazság: a sok gyermek által okozott gondnál csak az nagyobb, mikor valahol egy gyermek sincs. Ez tehát az egyik ok."

"Van egy másik is, éspedig te magad. Az a vágy, amely az anyaságban való kifejlődést igényli benned, túlontúl nagy ahhoz, hogy meg ne enne téged."

"Tudom, nem könnyű neked elfogadnod azt, hogy egy nő életében egyáltalán nem az anyaság utáni vágy a legfontosabb. Sőt! A legnagyobb megkötözöttség fejlődhet ki belőle. Márpedig, aki megkötözött, azt nem tudja Lelkem úgy irányítani, ahogy az a legjobb lenne az illető számára. Még saját édesanyámat is, akinél pedig ideálisabb embert nem hordott a Föld a hátán, több alkalommal kellett figyelmeztetnem arra, hogy ellene kell mondania annak a megkötözöttségnek, amely anya-gyermek között ki szokott alakulni (Mt 12;48). Az az asszony tehát, aki átadja magát az anyaság utáni vágynak, szinte soha, vagy csak nagyon ritkán lesz képes arra, hogy Értem éljen, és ne a gyermekéért."

"A harmadik ok valóban mondható betegségnek. Vannak olyan készítmények, amelyek alkalmazása rá tudja erőltetni szervezeteteket arra, hogy gyermeketek szülessen. De ebbe Én nem avatkozom bele. Ha ti mindketten alávetitek magatokat különböző vizsgálatoknak és terápiáknak, s ennek következtében gyermeketek születik, az nem az Én áldásomnak lesz természetes következménye, hanem a ti elszántságotoknak. "

"A reményt nem kell feladnotok. Ha csökkenni tud bennetek a gyermek utáni vágy, akkor lehetségessé válik, hogy áldást hozhat egy gyermek születése számotokra. Sokszor előfordult már, hogy valaki éppen ahhoz jutott hozzá, amiről le tudott mondani. Igen, mert amiről le tudsz mondani, attól szabaddá váltál. Amitől szabaddá váltál, azt már helyesen tudod szeretni, vagyis úgy, ahogy Én kívánom, és nem a te vagy az ő vágyain keresztül."

Kérdező: MIÉRT NEM SZÜLETIK GYERMEKÜNK?

Ha egészségesek vagyunk, akkor miért nem születik le hozzánk senki? Ha betegek, akkor hogyan lehetne a betegségből kigyó-gyulni?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Világos választ akarok adni kérdésedre, mert tele vagy jósággal, bizalommal, reménykedéssel.
Először is, akik téged akartak választani - nem voltak kevesen -, azokat Én nem engedtem, hogy téged válasszanak. Ezt elsősorban a te érdekedben tettem. Annyi gondot, bajt, keresztet jelentettek volna számodra, hogy ezt nem engedhettem meg. Tudom, megtehettem volna, hogy megsokszorozzam erődet. De a NAGY EGÉSZ számára így tudod, így tudjátok betölteni egyelőre a legoptimálisabban irgalmas szeretetem megjelenülését a Földön. Nagyon ismert Előttem ez az igazság: a sok gyermek által okozott gondnál csak az nagyobb, mikor valahol egy gyermek sincs. Ez tehát az egyik ok.
Van egy másik is, éspedig te magad. Az a vágy, amely az anyaságban való kifejlődést igényli benned, túlontúl nagy ahhoz, hogy meg ne enne téged.
Tudom, nem könnyű neked elfogadnod azt, hogy egy nő életében egyáltalán nem az anyaság utáni vágy a legfontosabb. Sőt! A legnagyobb megkötözöttség fejlődhet ki belőle. Márpedig, aki megkötözött, azt nem tudja Lelkem úgy irányítani, ahogy az a legjobb lenne az illető számára. Még saját édesanyámat is, akinél pedig ideálisabb embert nem hordott a Föld a hátán, több alkalommal kellett figyelmeztetnem arra, hogy ellene kell mondania annak a megkötözöttségnek, amely anya-gyermek között ki szokott alakulni (Mt 12;48). Az az asszony tehát, aki átadja magát az anyaság utáni vágynak, szinte soha, vagy csak nagyon ritkán lesz képes arra, hogy Értem éljen, és ne a gyermekéért.
A harmadik ok valóban mondható betegségnek. Vannak olyan készítmények, amelyek alkalmazása rá tudja erőltetni szervezeteteket arra, hogy gyermeketek szülessen. De ebbe Én nem avatkozom bele. Ha ti mindketten alávetitek magatokat különböző vizsgálatoknak és terápiáknak, s ennek következtében gyermeketek születik, az nem az Én áldásomnak lesz természetes következménye, hanem a ti elszántságotoknak.
Még egy negyedik pontot is hozzáfűzök az előzőkhöz. A reményt nem kell feladnotok. Ha csökkenni tud bennetek a gyermek utáni vágy, akkor lehetségessé válik, hogy áldást hozhat egy gyermek születése számotokra. Sokszor előfordult már, hogy valaki éppen ahhoz jutott hozzá, amiről le tudott mondani. Igen, mert amiről le tudsz mondani, attól szabaddá váltál. Amitől szabaddá váltál, azt már helyesen tudod szeretni, vagyis úgy, ahogy Én kívánom, és nem a te vagy az ő vágyain keresztül. Megáldalak benneteket a
TÜRELEM és a BIZALOM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/587

12. hét

(2012. 03. 19 - 25.)

Témáink:

"Sem Én, sem Enyéim nem foglalkoznak olyanforma jósolással, amilyet te kaptál. Amikor mi a jövő egyes eseményeire felhívjuk figyelmeteket, akkor nem így jósolunk, hanem figyelmeztetünk arra, hogy térjetek meg, mert közeledik az az idő, amikor minden mérlegre kerül, s lejár az érdemszerzés ideje."

"Senki sem jött azért a Földre, hogy gyógyuljon vagy gyógyítson, hanem azért jött, hogy szeressen. Ennek a teljesítése gyógyításokat is eredményezhet, de Nekem sem ez volt a legfőbb feladatom. Sőt! Éppen azért, mert annyian elmennek a lényeg mellett, igyekeztem mindent elkövetni, hogy minél kevesebb gyógyítást végezzek, s minél több időt szenteljek a tanításnak, hogy a gondolkodás-átalakításra neveljelek benneteket. Mert ez a lényeg!"

"Te is úgy járnál a legjobban, ha hozzálátnál és elmélyednél az Én tanításomban. A Szentírásban, főleg az Újszövetségi Szentírásban meg lehet találni a boldog élethez szükséges receptet. Aki nem eszerint akarja életét rendezni, az akkor is nyomorultul beteg, ha testileg kicsattan az egészségtől. De aki felismerte a Szentírás alapján, hogy Én mit kívánok tőletek, és mit ajánlok nektek, az akkor is boldog és emberségében egészséges, ha kezelába hiányzik."

"Nagyon fontos lenne, ha a megtéréssel foglalkoznál többet, és nem a gyógyítással, és főleg nem jósnőkre hallgatnál, hanem a te Jézusodra, aki mérhetetlenül szeret téged, s mindig együtt akar lenni veled, benned, szívedben, hogy átadja neked saját békéjét."

"Igen! Szeretetem nem ismer határt. De boldogítani csak azt tudom, akinek Én vagyok a legfontosabb. Annak vagyok a legfontosabb, akit legjobban az Én életem érdekel, aki mindig Rólam akar olvasni, beszélni, hallani, tehát aki EGY akar lenni Velem. "

"HANG-médiumom arra való, hogy figyelmeztessen benneteket: Én csak annak életében tudok IGAZSÁG ÉS ÉLET lenni, aki tudatosan vállal engem élete folyamán ÚT-nak is! Most, amikor megáldalak, arra kérlek, hadd legyek ÚT számodra. Boldogságodhoz más ÚT nem vezet."

Kérdező: EGY JÓSNŐ SOK SZÉPET JÓSOLT

1. Egy jósnő sok szépet jósolt. Kitől jöttek azok az üzenetek. 2. Egy álmomról szeretnék megtudni valamit: Az égbolton egy fekete szekér, tömve emberekkel, meneteltek, (olvashatatlan)...

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Semmi kapcsolatom nincs azzal a jósnővel, akit említesz leveledben. Sem Én, sem Enyéim nem foglalkoznak olyanforma jósolással, amilyet te kaptál. Amikor mi a jövő egyes eseményeire felhívjuk figyelmeteket, akkor nem így jósolunk, hanem figyelmeztetünk arra, hogy térjetek meg, mert közeledik az az idő, amikor minden mérlegre kerül, s lejár az érdemszerzés ideje.
Jóslást csak olyan értelemben szoktak mondani Enyéim, amikor valami kegyelmi feladat elvégzésére készítenek fel. A gyógyítás nem kegyelmi feladat. Gyógyítani mindenki tud. Egy simogatás is gyógyít. Mindenki halálos betegséggel születik a Földre, mely gyógyíthatatlan. A halál ellen nincs orvosság senki számára. Senki sem jött azért a Földre, hogy gyógyuljon vagy gyógyítson, hanem azért jött, hogy szeressen. Ennek a teljesítése gyógyításokat is eredményezhet, de Nekem sem ez volt a legfőbb feladatom. Sőt! Éppen azért, mert annyian elmennek a lényeg mellett, igyekeztem mindent elkövetni, hogy minél kevesebb gyógyítást végezzek, s minél több időt szenteljek a tanításnak, hogy a gondolkodás-átalakításra neveljelek benneteket. Mert ez a lényeg!
Te is úgy járnál a legjobban, ha hozzálátnál és elmélyednél az Én tanításomban. A Szentírásban, főleg az Újszövetségi Szentírásban meg lehet találni a boldog élethez szükséges receptet. Aki nem eszerint akarja életét rendezni, az akkor is nyomorultul beteg, ha testileg kicsattan az egészségtől. De aki felismerte a Szentírás alapján, hogy Én mit kívánok tőletek, és mit ajánlok nektek, az akkor is boldog és emberségében egészséges, ha kezelába hiányzik. Gondolj csak Joni-ra, aki teljesen bénán is boldog ember, aki nemrég itt is járt a ti országotokban, s amikor itt volt, s a stadionban beszélt hozzátok, állítom, hogy benne volt az országotok öt legboldogabb embere között.
Nagyon fontos lenne, ha a megtéréssel foglalkoznál többet, és nem a gyógyítással, és főleg nem jósnőkre hallgatnál, hanem a te Jézusodra, aki mérhetetlenül szeret téged, s mindig együtt akar lenni veled, benned, szívedben, hogy átadja neked saját békéjét.
Igen! Szeretetem nem ismer határt. De boldogítani csak azt tudom, akinek Én vagyok a legfontosabb. Annak vagyok a legfontosabb, akit legjobban az Én életem érdekel, aki mindig Rólam akar olvasni, beszélni, hallani, tehát aki EGY akar lenni Velem.
HANG-médiumom arra való, hogy figyelmeztessen benneteket: Én csak annak életében tudok IGAZSÁG ÉS ÉLET lenni, aki tudatosan vállal engem élete folyamán ÚT-nak is!
Most, amikor megáldalak, arra kérlek, hadd legyek ÚT számodra. Boldogságodhoz más ÚT nem vezet.
Megáldalak a JÓZANSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/588

13. hét

(2012. 03. 26. - 04. 01.)

Témáink:

"Az Irántam való szeretet nem tud megnyilvánulni másképpen általatok, csak úgy, hogy szándékotok legmélyén ez él: amit a legkisebbnek tesztek, Nekem teszitek."

"Azok a jó szellemek, akik segítettek kidolgozni" gyermeketek "karmáját, nagyon kevés reménnyel indíthatták volna őt útjára, ha nem vesznek számításba benneteket, mint nevelőszülőket. Azt látták, hogy szüleitől öröklött terheltségek ellen nem lesz képes e gyermek eredményesen harcolni. Ezért kellett az ő életébe belekalkulálni a ti életeteket is. Kapóra jött ehhez, hogy ti előző életetekben nagyon mostoha gyermeksorsban vergődtetek, s karmátoknak fővonalához tartozott az, hogy megértők lesztek a mostoha sorsú gyermekek iránt. Ezt tetézte még az, hogy előző életetek mostoha sorsát részben magatoknak is köszönhettétek, s így bizonyos vezeklést is vállalhattok ezért magatokra"

"...így e gyermek földi sorsa már nem tűnt reménytelennek atekintetben, hogy Rám találjon, s ugyanakkor általa ti is közelebb kerüljetek Hozzám."

"Az Irántam való szeretetből vagy egy keserű megtapasztalásból származó cselekedet azonos eredményt hozhat, s ugyanakkor értékben ég és föld távolságban lehetnek egymástól. Egyszerűbben és érthetőbben fogalmazva: a szülői és nevelési vágy kiélése és az Irántam való szeretetből vállalt áldozat értékben nemcsak különbözőek, de ellentétben is lehetnek egymással. Ezért utaltam a szándékvilágotok megtisztítására."

"A vágyakra való hagyatkozásnál az értelem használata nem kap komoly szerepet. Az Irántam való szeretet vállalásában pedig ennek főszerephez kell jutnia. Jó csak az az Én szememben, ami egyben BÖLCS is!"

"A gyermeketek életében most még csak az önfenntartás ösztöne jut szóhoz. Nektek számolnotok kell azzal is, hogy a fajfenntartási ösztön felébredésekor neki is, nektek is az áldozatvállalás, a nehézség mértéke nem csökkenni, hanem növekedni fog. Éppen ezért már most komoly súlyt kell helyeznetek arra, hogy ne csak az érzelem, hanem az értelem is meghatározzon benneteket a gyermekkel szemben."

"Tanácsom a következő: Okosan, szeretettel, finoman, de határozottan két dolgot meg kell próbálnotok belenevelni a gyermekbe:
1. Meg kell tanulnia TAPASZTALATBÓL, hogy viselkedésének következményeit fel kell vállalnia. Meg kell tanulnia, hogy ő bántja önmagát, vagy ő tesz jót önmagával azáltal, amit tesz. Meg kell tapasztalnia, hogy ti sohasem bántjátok, és mások is csak ritkán.
2. Meg kell tanulnia, hogy határai vannak a szabadságának, és azt, hogy ahol az ő szabadsága véget ér, ott más ember szabadsága kezdődik, melyet nem léphet át önkényesen, kellemetlen következmények nélkül. A gyermek szabadságának határa természetesen bővül annak arányában, ahogy növekszik, tisztul, világosodik az értelme."

Kérdező: PROBLÉMA FOGADOTT GYERMEKÜNKKEL

Örökbefogadott gyermekünkkel sok problémánk van.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Nagyon szeretnélek bátorítani benneteket. Csak az igazság elfogadása segíthet. Nekem teszitek azt, amit e gyermeknek tesztek. Az Irántam való szeretet nem tud megnyilvánulni másképpen általatok, csak úgy, hogy szándékotok legmélyén ez él: amit a legkisebbnek tesztek, Nekem teszitek.
Fölvázolok előttetek két problémát, azután adok egy tanácsot, és kifejezem egy kívánságomat. Az egyik probléma az, hogy amit ti e gyermeknek tesztek, azt valóban Nekem teszitek, de amit ez a gyermek veletek tesz, azt nem Én teszem. Ő már előző életében olyan súlyos gubancokkal telítette önmagát, hogy amikor újra választania kellett, hogy kik legyenek a szülei, akkor ő erre nem is volt képes. Azok a jó szellemek, akik segítettek kidolgozni karmáját, nagyon kevés reménnyel indíthatták volna őt útjára, ha nem vesznek számításba benneteket, mint nevelőszülőket.
Azt látták, hogy szüleitől öröklött terheltségek ellen nem lesz képes e gyermek eredményesen harcolni. Ezért kellett az ő életébe belekalkulálni a ti életeteket is. Kapóra jött ehhez, hogy ti előző életetekben nagyon mostoha gyermeksorsban vergődtetek, s karmátoknak fővonalához tartozott az, hogy megértők lesztek a mostoha sorsú gyermekek iránt. Ezt tetézte még az, hogy előző életetek mostoha sorsát részben magatoknak is köszönhettétek, s így bizonyos vezeklést is vállalhattok ezért magatokra. Ennek kifejtésébe most nem megyek bele, mert nem fontos. Ami fontos, az az, hogy így e gyermek földi sorsa már nem tűnt reménytelennek atekintetben, hogy Rám találjon, s ugyanakkor általa ti is közelebb kerüljetek Hozzám.
A másik probléma saját szándékvilágotok megtisztítása. Az Irántam való szeretetből vagy egy keserű megtapasztalásból származó cselekedet azonos eredményt hozhat, s ugyanakkor értékben ég és föld távolságban lehetnek egymástól. Egyszerűbben és érthetőbben fogalmazva: a szülői és nevelési vágy kiélése és az Irántam való szeretetből vállalt áldozat értékben nemcsak különbözőek, de ellentétben is lehetnek egymással. Ezért utaltam a szándékvilágotok megtisztítására.
A vágyakra való hagyatkozásnál az értelem használata nem kap komoly szerepet. Az Irántam való szeretet vállalásában pedig ennek főszerephez kell jutnia. Jó csak az az Én szememben, ami egyben BÖLCS is!
A gyermeketek életében most még csak az önfenntartás ösztöne jut szóhoz. Nektek számolnotok kell azzal is, hogy a fajfenntartási ösztön felébredésekor neki is, nektek is az áldozatvállalás, a nehézség mértéke nem csökkenni, hanem növekedni fog. Éppen ezért már most komoly súlyt kell helyeznetek arra, hogy ne csak az érzelem, hanem az értelem is meghatározzon benneteket a gyermekkel szemben.
Tanácsom a következő: Okosan, szeretettel, finoman, de határozottan két dolgot meg kell próbálnotok belenevelni a gyermekbe:
1. Meg kell tanulnia TAPASZTALATBÓL, hogy viselkedésének következményeit fel kell vállalnia. Meg kell tanulnia, hogy ő bántja önmagát, vagy ő tesz jót önmagával azáltal, amit tesz. Meg kell tapasztalnia, hogy ti sohasem bántjátok, és mások is csak ritkán.
2. Meg kell tanulnia, hogy határai vannak a szabadságának, és azt, hogy ahol az ő szabadsága véget ér, ott más ember szabadsága kezdődik, melyet nem léphet át önkényesen, kellemetlen következmények nélkül. A gyermek szabadságának határa természetesen bővül annak arányában, ahogy növekszik, tisztul, világosodik az értelme.
A fentiek ajánlásával azt is ki akartam fejezni, hogy nagyon szeretlek benneteket, nagyon átérzem gondjaitokat, nagyon szeretnék nemcsak mellettetek állni, de segíteni is benneteket erőmmel, bölcsességemmel.
Ahhoz, hogy ezt meg tudjam valósítani, azt kívánom, hogy minden nap kérjétek a BÖLCSESSÉG adományát nevemben az Atyától. ( Jakab levél: 1; 5).
Megáldalak benneteket ERŐM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/589

14. hét

(2012. 04. 2. - 8.)

Témáink:

"Csak a te sorsodra vonatkozóan mondhatok neked vigasztaló dolgokat, mivel te az Enyém vagy, és eddigi életedben már eljutottál az alázatnak arra a fokára, amely biztosítja azt, hogy Mellettem is maradj."

"Nagyon örülök neked. Valamikor azt mondtam hallgatóimnak, hogy ne aggódjanak, mert többet érnek a verebeknél. Ezt inkább tréfásan mondtam, mint komolyan, mivel nemcsak a verebeknél értek ti többet nekem, hanem az egész emberalatti világ együttvéve sem ér fel hozzátok értékben."

"... ne a nehézségek csökkentésében reméld sorsod jobbra fordulását, hanem a lelkierőd növekedésében. Aki az Én utamat vállalja, annak nem szoktak csökkenni a keresztjei, de igenis, mindig növekedni fog az ereje! Aki szeret Engem, azt Atyám is szereti, hozzá megyünk és benne fogunk lakni (Jn. 14;23)."

"... az egész mennyországot magadban hordod! Ha hiszed ezt a színtiszta igazságot, akkor irigylésre méltó leszel környezetedben, mert látni fogják rajtad, hogy te nem arra törekszel, hogy rajtad segítsenek, hanem arra, hogy te segíts másokon. Így sohasem leszel csalódásnak kitéve. Látni fogják rajtad, hogy Én valóban elég vagyok azoknak, akik hisznek Bennem! "

"Családod, környezeted szintén megkapja azokat a lehetőségeket, melyekre szükségük van ahhoz, hogy az Én békémet hordozzák szívükben. De ezt se rád, sem rájuk ráerőltetni nem lehet. És nem is kell. Mindenkinek különkülön meg kell tapasztalnia, hogy szeretni jó, és önzőnek lenni nem jó. Amíg valaki azt hiszi, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, annak mindaddig, míg saját bőrén meg nem tapasztalja, hogy csak Velem lehet békét élvezni, addig hiába beszél akárki. Megáldalak, és kérlek, imádkozz családodért, és az egész világért!"

Kérdező: MILYEN LESZ A SORSUNK?

Milyen sors vár még rám és enyéimre?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Gyermekem! Csak a te sorsodra vonatkozóan mondhatok neked vigasztaló dolgokat, mivel te az Enyém vagy, és eddigi életedben már eljutottál az alázatnak arra a fokára, amely biztosítja azt, hogy Mellettem is maradj.
Nagyon örülök neked. Valamikor azt mondtam hallgatóimnak, hogy ne aggódjanak, mert többet érnek a verebeknél. Ezt inkább tréfásan mondtam, mint komolyan, mivel nemcsak a verebeknél értek ti többet nekem, hanem az egész emberalatti világ együttvéve sem ér fel hozzátok értékben.
Amit viszont nagyon fontos elmondanom kérdéseddel kapcsolatban, az az, hogy ne a nehézségek csökkentésében reméld sorsod jobbra fordulását, hanem a lelkierőd növekedésében. Aki az Én utamat vállalja, annak nem szoktak csökkenni a keresztjei, de igenis, mindig növekedni fog az ereje! Aki szeret Engem, azt Atyám is szereti, hozzá megyünk és benne fogunk lakni (Jn. 14;23).
Tehát az egész mennyországot magadban hordod! Ha hiszed ezt a színtiszta igazságot, akkor irigylésre méltó leszel környezetedben, mert látni fogják rajtad, hogy te nem arra törekszel, hogy rajtad segítsenek, hanem arra, hogy te segíts másokon. Így sohasem leszel csalódásnak kitéve. Látni fogják rajtad, hogy Én valóban elég vagyok azoknak, akik hisznek Bennem!
Családod, környezeted szintén megkapja azokat a lehetőségeket, melyekre szükségük van ahhoz, hogy az Én békémet hordozzák szívükben. De ezt se rád, sem rájuk ráerőltetni nem lehet. És nem is kell. Mindenkinek különkülön meg kell tapasztalnia, hogy szeretni jó, és önzőnek lenni nem jó. Amíg valaki azt hiszi, hogy ennek éppen az ellenkezője igaz, annak mindaddig, míg saját bőrén meg nem tapasztalja, hogy csak Velem lehet békét élvezni, addig hiába beszél akárki.
Megáldalak, és kérlek, imádkozz családodért, és az egész világért!
Megáldalak az IMÁDÁS LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 7/590

15. hét

(2012. 04. 09. - 15.)

Témáink:

"Sem Júdás, sem más, soha nem kap Istentől olyan szerepet, hogy valami jót elrontson, bár ez minden szerepnél, mint lehetőség, fennáll."

Júdás árulásának okai.

Kérdező: JÚDÁS SZEREPÉRŐL

A szerepeket kiosztó Isten Júdásnak az áruló szerepét adta?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Kedves Barátom!
Isten általam, Jézus által olyan szerepet adott Júdásnak, hogy hűséges apostolom legyen. Az árulás az nem szerep, hanem egy szerep elrontása. A rossz mindenkor egy jónak az elrontása.
Júdás is, mint általában a többi apostol, úgy gondolta, hogy Én, Jézus azért jöttem a földre, hogy világuralmat hozzak létre. Júdásnál két szempont is mérgezte ezt az alapjában helytelen felfogást. Az egyik az volt, hogy siettetni akarta e hatalom megvalósítását. Úgy gondolta, hogy ki tudja Belőlem kényszeríteni ennek megvalósítását, ha ellenségeim kezére ad. A másik pedig a pénzszerzési lehetőség. Úgy gondolta, hogy két legyet üt egy csapásra: Rá leszek kényszerítve egy evilági hatalom megvalósítására, s ugyanakkor ő még pénzhez is jut árulása által.
Sem Júdás, sem más, soha nem kap Istentől olyan szerepet, hogy valami jót elrontson, bár ez minden szerepnél, mint lehetőség, fennáll.
A te életedbe sem kalkulált bele Isten olyan szerepet, hogy bűnt kövess el. Istentől mindig olyan sugallat, indítás származik, amely pozitív irányú, vagyis jót akarás, rendezett szeretés!
Nagyon szeretlek és megáldalak SZÍVEM SZERETETÉVEL"

Jézus - A Hang: 39/4221

16. hét

(2012. 04. 16. - 22.)

Témáink:

"Örülök, hogy van ebben az országban ilyen Engem szerető, Értem élni és dolgozni, szolgálni akaró lélek. Örülök, hogy nem maradok magamra, mikor értetek úgy akarok dolgozni, mint tettem valamikor tanítványaimmal. Sőt! Most még közvetlenebbül tudok veled együtt lenni, mint velük voltam, mert most Lelkem lehetővé tesz olyasmit, ami akkor még nem volt lehetséges."

"Látomásokban, képekben kopogtatok be hozzád, s egész lényedet átjáró érzésekkel tudatom veled azt, hogy partneremnek hívlak a nagy misszióra, amely előttünk áll. Nem kevesebb a célom, mint az, hogy felkészítselek benneteket arra a változásra, amelynek még ebben az évszázadban meg kell lennie. Olyan lelkekre van szükségem, akik értelmükkel és szívükkel egyaránt igent mondanak Nekem, amikor felszólítom őket arra, hogy ÚT legyek számukra. Egy befelé vezető kiút abból a mocsokból, zavarból, kátyúból, amelybe részben tudva, részben tudatlanul kerültetek. "

"Aki tanítani akar, annak tanulnia kell. Aki tanúságot akar tenni, annak tapasztania kell. Tanulás és megtapasztalás. E két feladat áll előtted."

"Tégy rendet a fejedben! Segítek! Azért vagyok benned Lelkemmel, hogy átvilágítsam problémáidat, és nem azért, hogy szőnyeg alá söpörjem. Ne nyugodj bele felületes válaszokba, amikor hitről, erkölcsről, békéről, örömről, szabadságról, megkötözöttségről, imáról, önmegtagadásról, kapcsolatokról, porlerázásról, beszédről és hallgatásról, munkáról és pihenésről, találkozásokról és elválásokról, közösségről és magányról, kikapcsolódásról és bekapcsolódásról, bizalmas barátkozásról és óvatosságról, stb. merülnek fel benned gondolatok és kérdések. "

"Olyan fényeket, megvilágosodásokat akarok adni neked, melyek helyére rakják benned az eddigi ismereteidet. Olyan embereket, könyveket juttatok el hozzád, akik, amelyek által gazdagíthatod magadban a Rólam eddig szerzett ismereteidet. "

"A párkapcsolat úgy, ahogy te gondolod, csak másodlagos lehet. De úgy, ahogy Én gondolom, vagyis hogy meg kell találnod azokat a testvéreidet, akikkel közösen képes leszel Velem foglalkozni, így nagyon fontos az emberi kapcsolat. Az idő valóban rövid. Nem olyan értelemben, ahogy a Jelenések könyvének elején olvashatod (Jel 1;3) immár vagy kétezer éve, hanem a ti időmércétekkel mérve gondolom rövidnek. Ne feledd, már csupán a normális, józan ész sem jósol világotoknak egykét évtizednél többet! Komoly szellemeket kell küldenem hozzátok, hogy megújítsák a Földet, de ezek is csak akkor lesznek erre képesek, ha lesztek páran, akikre ezek az angyalaim majd számíthatnak. "

Tanulj és taníts! Imádkozz és gyűjts megtapasztalásokat! Nálad nem elég az, ha imaszövegeket mondasz. Neked meg kell tanulnod lelkedet Hozzám emelni! Igazolnod kell életeddel mások előtt, hogy az képtelenség, ha valaki csupán annyira boldog Velem, mint Nélkülem! Igazolnod kell, hogy a szomorú keresztény, az fából vaskarika! Mert benső derűvel is lehet lelki szenvedéseket hordozni, mivel Én nemcsak örömömet, hanem fájdalmaimat is meg tudom osztani azokkal, akik szeretnek Engem. Ennek a szenvedésnek viszont semmi köze sincs az elkeseredéshez. Ez inkább kitüntetés!

Kérdező: MUNKÁRA HÍV EGY LÁTOMÁS

Egy élmény, látomás, amely munkára hív. Milyen munkát kell végeznem?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Leányom! Nagy öröm Számomra, hogy fenntartás nélkül ajánlod magadat az Én szolgálatomra. Öröm Számomra, hogy keresztemet meg akarod osztani, segíteni akarsz abban, hogy valamiképpen cirenei Simonom legyél. Örülök, hogy van ebben az országban ilyen Engem szerető, Értem élni és dolgozni, szolgálni akaró lélek. Örülök, hogy nem maradok magamra, mikor értetek úgy akarok dolgozni, mint tettem valamikor tanítványaimmal. Sőt! Most még közvetlenebbül tudok veled együtt lenni, mint velük voltam, mert most Lelkem lehetővé tesz olyasmit, ami akkor még nem volt lehetséges.
Látomásokban, képekben kopogtatok be hozzád, s egész lényedet átjáró érzésekkel tudatom veled azt, hogy partneremnek hívlak a nagy misszióra, amely előttünk áll. Nem kevesebb a célom, mint az, hogy felkészítselek benneteket arra a változásra, amelynek még ebben az évszázadban meg kell lennie. Olyan lelkekre van szükségem, akik értelmükkel és szívükkel egyaránt igent mondanak Nekem, amikor felszólítom őket arra, hogy ÚT legyek számukra. Egy befelé vezető kiút abból a mocsokból, zavarból, kátyúból, amelybe részben tudva, részben tudatlanul kerültetek.
A ti országotok sorsa 56-ban dőlt el pozitív módon Előttem. A gyilkos hazugságnak ádáz dühe ömlött akkor szét e földrészen, s azok az égi lelkek, akik feladatuknak tudták ennek az országnak gondját oldozgatni, akkor tapasztalhatták, hogy az ártó erők éltető eleme országotokban a káromkodás, ocsmány beszéd, amely csak imádsággal csökkenthető. Csodálatos imaközösségek alakultak ekkor! Ezeknek az imaközösségeknek kegyelmi hatásai tették lehetővé, hogy ma vágy ébredjen egyesek szívében arra, hogy együtt akarjanak Velem élni. Aki tanítani akar, annak tanulnia kell. Aki tanúságot akar tenni, annak tapasztania kell. Tanulás és megtapasztalás. E két feladat áll előtted.
Tégy rendet a fejedben! Segítek! Azért vagyok benned Lelkemmel, hogy átvilágítsam problémáidat, és nem azért, hogy szőnyeg alá söpörjem. Ne nyugodj bele felületes válaszokba, amikor hitről, erkölcsről, békéről, örömről, szabadságról, megkötözöttségről, imáról, önmegtagadásról, kapcsolatokról, porlerázásról, beszédről és hallgatásról, munkáról és pihenésről, találkozásokról és elválásokról, közösségről és magányról, kikapcsolódásról és bekapcsolódásról, bizalmas barátkozásról és óvatosságról, stb. merülnek fel benned gondolatok és kérdések.
Két irányból kapod a szükséges információkat, ismereteket. Belülről és kívülről. Olyan fényeket, megvilágosodásokat akarok adni neked, melyek helyére rakják benned az eddigi ismereteidet. Olyan embereket, könyveket juttatok el hozzád, akik, amelyek által gazdagíthatod magadban a Rólam eddig szerzett ismereteidet.
A párkapcsolat úgy, ahogy te gondolod, csak másodlagos lehet. De úgy, ahogy Én gondolom, vagyis hogy meg kell találnod azokat a testvéreidet, akikkel közösen képes leszel Velem foglalkozni, így nagyon fontos az emberi kapcsolat. Az idő valóban rövid. Nem olyan értelemben, ahogy a Jelenések könyvének elején olvashatod (Jel 1;3) immár vagy kétezer éve, hanem a ti időmércétekkel mérve gondolom rövidnek. Ne feledd, már csupán a normális, józan ész sem jósol világotoknak egykét évtizednél többet! Komoly szellemeket kell küldenem hozzátok, hogy megújítsák a Földet, de ezek is csak akkor lesznek erre képesek, ha lesztek páran, akikre ezek az angyalaim majd számíthatnak.
Tanulj és taníts! Imádkozz és gyűjts megtapasztalásokat! Nálad nem elég az, ha imaszövegeket mondasz. Neked meg kell tanulnod lelkedet Hozzám emelni! Igazolnod kell életeddel mások előtt, hogy az képtelenség, ha valaki csupán annyira boldog Velem, mint Nélkülem! Igazolnod kell, hogy a szomorú keresztény, az fából vaskarika! Mert benső derűvel is lehet lelki szenvedéseket hordozni, mivel Én nemcsak örömömet, hanem fájdalmaimat is meg tudom osztani azokkal, akik szeretnek Engem. Ennek a szenvedésnek viszont semmi köze sincs az elkeseredéshez. Ez inkább kitüntetés!
Drága Leányom! Köszönöm a Nekem ajándékozott életedet.
Megáldalak és megajándékozlak ÉLETEMMEL!"

Jézus - A Hang: 7/591

17. hét

(2012. 04. 23. - 29.)

Témáink:

"Gyógyíthatatlan betegség nincs! A földi életben mindenkinek és mindig van valami betegsége. De egyikről sem lehet azt mondani, hogy gyógyíthatatlan. Amikor ti azt mondjátok, hogy valakinek valami baja van, akkor tulajdonképpen egy tünetet neveztek meg, mint betegséget."

"Minden emberben van egy bizonyos erejű életenergia. Ti ezt immunrendszernek nevezitek. Amikor ez az életenergia valahol lebénul, kioldódik, akkor ez valamilyen betegségben nyilvánul meg. ... Gyermekednél lényegében nem is annyira hiányról van szó, mint inkább arról, hogy nála nem ott és úgy történnek az ingerfelvevések, leadások, reagálások, ahogy az általában lenni szokott. Ez természetesen súlyos problémát jelenthet, de nem gyógyíthatatlan. "

"Neked, mint Isten szeretett gyermekének, mélyebbre kell látnod, mint a felszín. Jobban rá kell hangolódnod arra a megváltozhatatlan igazságra, hogy a földi élet azért földi élet, hogy minden nap valami feladatot kínáljon fel megvalósításra. Aki a napi feladatainak elvégzésére koncentrál, az tapasztalni fogja, hogy a földi életnek is Ura vagyok, s gondviselő szeretetem nem ábránd. Az Én szeretetem munkáját ábránddá csak azok teszik, akik az ábrándozásnak adják át magukat, ahelyett, hogy a napi feladatukra koncentrálnának. "

"Az ábrándozásnak kétféle formája van. Az egyik az, amikor valaki önmagát és problémáit embertársai problémáival próbálja összemérni, és rendre elégedetlenül arra a megállapításra jut, hogy másoknak sokkal könnyebb, jobb a helyzetük. A másik ábrándozási forma az, amikor valaki függetlenül attól, hogy mások hogyan élnek, arról ábrándozik, hogy mennyivel jobb lenne az élete, ha a körülményei jobbak lennének. "

"Mindkét ábrándozás akadályozza a lélek, a szellem érlelődését, és ezzel az egész ember benső békéjének kialakulását. Igen, mert mint az egyik ismert költőtök mondotta:" Az ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz!""

"Te szeretnéd, ha gyermekedben a rendellenességek megszűnnének, s így megszűnne az az állapot, amit most betegségnek mondasz. Kívánságod helyes. Én is szeretném. Ha pedig mindketten szeretnénk ugyanazt, akkor annak be is kell következnie. Ez nyilván meg fog történni. Nem is lehet másképpen. De kettőnk között mégis van egy nagy különbség. Te azt szeretnéd, ha mielőbb megtörténne ez, mivel már nagyon nehezen viseled el életed nehézségeit. Én pedig ennek megtörténéséhez még nem látom elérkezettnek az időt. Hálaadó imádság az útja annak, hogy megközelítsd, elfogadd látásmódom helyességét. "

"Abban nincs semmi meglepő, hogy nem látunk egyformán. Én senkivel sem látok egyformán, aki a Földön él. De a Földön élők közül ez a különböző látás csak azokat zavarja, akik nem akarják elhinni, hogy Én jobban látok, mint ők. Aki elhiszi ezt, az nemcsak hisz nekem, hanem igyekszik BENNEM hinni. Vagyis, kezembe helyezi életét úgy, ahogy van, s így átveszi Tőlem azt a szívbékét, amelyet csak Tőlem lehet átvenni, és csak annak, aki Nekem és Bennem hisz. Tehát annak, aki elhiszi, amit mondok, és Rám tudja bízni magát úgy, hogy nem támaszt feltételeket Velem szemben, mikor átadja életét Nekem. A hálaadó ima ebben nyújt nagy segítséget, mert látásra kényszerít, hogy látni akarj a szíveddel!"

"Az Isten nem ember, hogy csalódhatnál Benne! Ha feltétel nélkül Rám bízod magadat, akkor Én úgy, ahogy a te és gyermeked érdekében jónak látom, szintén feltétlenül teljesíteni fogom azokat a vágyaidat, melyek segítenek benneteket azon a fejlődési úton, amelyen képesek lesztek a mulandó élet eszközeit örök boldogságotok érdekében alkalmazni. Hitet adni nem tudok, mert szabad lény vagy, aki ha akarja, felnyitja szíve szemét, ha nem akarja, akkor nem nyitja fel. A hit a szív szeme! "

Kérdező: KISFIAM GYÓGYÍTHATATLAN?

A beteg kisfiammal magamra hagyott édesanya vagyok. Kisfiam valóban gyógyíthatatlan?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyógyíthatatlan betegség nincs! A földi életben mindenkinek és mindig van valami betegsége. De egyikről sem lehet azt mondani, hogy gyógyíthatatlan. Amikor ti azt mondjátok, hogy valakinek valami baja van, akkor tulajdonképpen egy tünetet neveztek meg, mint betegséget.
Minden emberben van egy bizonyos erejű életenergia. Ti ezt immunrendszernek nevezitek. Amikor ez az életenergia valahol lebénul, kioldódik, akkor ez valamilyen betegségben nyilvánul meg. Amit te említesz, az valójában nem is betegség, hanem inkább rendellenesség. Gyermekednél lényegében nem is annyira hiányról van szó, mint inkább arról, hogy nála nem ott és úgy történnek az ingerfelvevések, leadások, reagálások, ahogy az általában lenni szokott. Ez természetesen súlyos problémát jelenthet, de nem gyógyíthatatlan.
Neked, mint Isten szeretett gyermekének, mélyebbre kell látnod, mint a felszín. Jobban rá kell hangolódnod arra a megváltozhatatlan igazságra, hogy a földi élet azért földi élet, hogy minden nap valami feladatot kínáljon fel megvalósításra. Aki a napi feladatainak elvégzésére koncentrál, az tapasztalni fogja, hogy a földi életnek is Ura vagyok, s gondviselő szeretetem nem ábránd. Az Én szeretetem munkáját ábránddá csak azok teszik, akik az ábrándozásnak adják át magukat, ahelyett, hogy a napi feladatukra koncentrálnának.
Az ábrándozásnak kétféle formája van. Az egyik az, amikor valaki önmagát és problémáit embertársai problémáival próbálja összemérni, és rendre elégedetlenül arra a megállapításra jut, hogy másoknak sokkal könnyebb, jobb a helyzetük. A másik ábrándozási forma az, amikor valaki függetlenül attól, hogy mások hogyan élnek, arról ábrándozik, hogy mennyivel jobb lenne az élete, ha a körülményei jobbak lennének.
Mindkét ábrándozás akadályozza a lélek, a szellem érlelődését, és ezzel az egész ember benső békéjének kialakulását. Igen, mert mint az egyik ismert költőtök mondotta:" Az ábrándozás az élet megrontója, mely kancsalul festett egekbe néz!"
Te szeretnéd, ha gyermekedben a rendellenességek megszűnnének, s így megszűnne az az állapot, amit most betegségnek mondasz. Kívánságod helyes. Én is szeretném. Ha pedig mindketten szeretnénk ugyanazt, akkor annak be is kell következnie. Ez nyilván meg fog történni. Nem is lehet másképpen.
De kettőnk között mégis van egy nagy különbség. Te azt szeretnéd, ha mielőbb megtörténne ez, mivel már nagyon nehezen viseled el életed nehézségeit. Én pedig ennek megtörténéséhez még nem látom elérkezettnek az időt. Hálaadó imádság az útja annak, hogy megközelítsd, elfogadd látásmódom helyességét.
Abban nincs semmi meglepő, hogy nem látunk egyformán. Én senkivel sem látok egyformán, aki a Földön él. De a Földön élők közül ez a különböző látás csak azokat zavarja, akik nem akarják elhinni, hogy Én jobban látok, mint ők. Aki elhiszi ezt, az nemcsak hisz nekem, hanem igyekszik BENNEM hinni. Vagyis, kezembe helyezi életét úgy, ahogy van, s így átveszi Tőlem azt a szívbékét, amelyet csak Tőlem lehet átvenni, és csak annak, aki Nekem és Bennem hisz. Tehát annak, aki elhiszi, amit mondok, és Rám tudja bízni magát úgy, hogy nem támaszt feltételeket Velem szemben, mikor átadja életét Nekem. A hálaadó ima ebben nyújt nagy segítséget, mert látásra kényszerít, hogy látni akarj a szíveddel!
Mérhetetlen szeretettel szeretlek. Értsd meg! Az Isten nem ember, hogy csalódhatnál Benne! Ha feltétel nélkül Rám bízod magadat, akkor Én úgy, ahogy a te és gyermeked érdekében jónak látom, szintén feltétlenül teljesíteni fogom azokat a vágyaidat, melyek segítenek benneteket azon a fejlődési úton, amelyen képesek lesztek a mulandó élet eszközeit örök boldogságotok érdekében alkalmazni. Hitet adni nem tudok, mert szabad lény vagy, aki ha akarja, felnyitja szíve szemét, ha nem akarja, akkor nem nyitja fel. A hit a szív szeme!
Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/593

18. hét

(2012. 04. 30. - 05 06.)

Témáink:

"Amit most mondok, azt el sem hiszed! Ha megválaszolnám kérdéseidet, annak nem az lenne a következménye, hogy megnyugodnál, hanem további kérdések áradata törne föl benned, melyeket ha újra megválaszolnék, újra arra kényszerítenének téged, hogy tovább kérdezz."

"A jelen kérdéseidre most kopogós válaszokat adok. Azért teszem ezt, mert nem a tudatodra, hanem a tudattalanodra akarok hatni. Ne sértődj hát meg, mert akkor nem fognak szavaim téged építeni, buzdítani és vigasztalni, hanem csak nehezíteni fogod saját jövőd kialakulását. Mondom hát azt, amivel tudattalanodat akarom megcélozni."

"Te nem Hozzám akarsz igazodni, hanem Engem akarsz magadhoz igazítani. Amíg nem látod be, hogy a szeretet irányában meg kell tanulnod feladatokban gondolkodni, amíg nem látod be, hogy jelened nem azáltal oldódik meg, ha a múlttal foglakozol, ha a múltat akarod boncolgatni, hanem azáltal, ha a jelent azzal a szeretettel akarod megszentelni, amire képes vagy, tehát kedvemért tenni a jót ott és akkor, ahol és amikor éppen lehetséges, amíg ezt nem látod be, addig nincs lehetőségem arra, hogy érdemben segíteni tudjak neked. "

"Ha tudni akarod, hogy te ki voltál, légy türelemmel, és meg fogod tudni. Ha előbb nem, hát a halálod után. "

"Én és az Atya EGY vagyunk. Azért mondhattam jelen időben, hogy az "Atya keblén nyugszik", magamról, mert egylényegű vagyok az Atyával!"

Kérdező: KOPOGÓS VÁLASZOK

1. Ki volt Mózes? 2. Ki volt ker. János? 3. Ki voltam én?4. Házastársammal miért volt olyan lehetetlen a kapcsolatunk?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Kedves Barátom!
Nagyon megértelek! Tele vagy kérdésekkel, s szeretnéd, ha választ kapnál mindegyikre. Amit most mondok, azt el sem hiszed! Ha megválaszolnám kérdéseidet, annak nem az lenne a következménye, hogy megnyugodnál, hanem további kérdések áradata törne föl benned, melyeket ha újra megválaszolnék, újra arra kényszerítenének téged, hogy tovább kérdezz.
A jelen kérdéseidre most kopogós válaszokat adok. Azért teszem ezt, mert nem a tudatodra, hanem a tudattalanodra akarok hatni. Ne sértődj hát meg, mert akkor nem fognak szavaim téged építeni, buzdítani és vigasztalni, hanem csak nehezíteni fogod saját jövőd kialakulását. Mondom hát azt, amivel tudattalanodat akarom megcélozni.
Te nem Hozzám akarsz igazodni, hanem Engem akarsz magadhoz igazítani. Amíg nem látod be, hogy a szeretet irányában meg kell tanulnod feladatokban gondolkodni, amíg nem látod be, hogy jelened nem azáltal oldódik meg, ha a múlttal foglakozol, ha a múltat akarod boncolgatni, hanem azáltal, ha a jelent azzal a szeretettel akarod megszentelni, amire képes vagy, tehát kedvemért tenni a jót ott és akkor, ahol és amikor éppen lehetséges, amíg ezt nem látod be, addig nincs lehetőségem arra, hogy érdemben segíteni tudjak neked.
Engedd meg, hogy utaljak ker. Jánosra, akinek nem volt tudomása arról, hogy ő Illés. Azért nem volt tudomása, mert nem volt rá szüksége, hogy tudja.
A kérdéseidre adandó válaszaim, melyeket kopogósaknak mondottam, a következők:
1. Ha tudni akarod, hogy ki volt Mózes, olvasd el a Bibliát. Ha tudni akarod, ki volt ker. János, ezt is megtudhatod a Bibliából. Ha tudni akarod, hogy te ki voltál, légy türelemmel, és meg fogod tudni. Ha előbb nem, hát a halálod után. Ha tudni akarod, hogy miért lehetetlenült el házasságod, tárgyald ki feleségeddel. És még a legutolsó kérdésedre is válaszolok, melyet nem írattam bele a kérdező kérdései közé: Jn. 1,18 vers magyarázatát kéred. Ezt már gyerekkorodtól tudnod kellene: Én és az Atya EGY vagyunk. Azért mondhattam jelen időben, hogy az "Atya keblén nyugszik", magamról, mert egylényegű vagyok az Atyával!
Kedves Barátom! Már kaptál Tőlem levelet ezelőtt is. Van tehát mit beépíteni életedbe.
Megáldalak HŰSÉGEMMEL!"

Jézus - A Hang: 8/594

19. hét

(2012. 05. 7. - 13.)

Témáink:

"A templomokban ma valóban nem sok helyen árad az a szeretet, amelyet Én hirdettem, és méltán elvárhatnék. Valóban nem azt halljátok legtöbb alkalommal, ami épít, buzdít és vigasztal, tehát lelkileg gyógyít benneteket. Valóban csak azoknak tudom ajánlani a rendszeres templomba járást, akik tudják a módját annak, hogy hogyan lehet ott Velem közvetlenül találkozni."

"De azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy vasárnap különös módon akarj időt tölteni Velem, és semmiképpen sem kevesebbet, mint azok, akik templomba járnak, hanem e napon feltétlenül többet!"

"A gyertya lángja nemcsak rossz szellemek jelenlétekor kormoz. Gyakran van így a jó szellemek jelenlétekor is, gyakran van olyan, hogy rossz szellemek vannak jelen, s mégis gyönyörűen égnek a gyertyák! E téren az általánosítás egészen biztosan az ördögtől van! Ha Én ilyen értelemben jelzést akarnék adni, azt előre egyértelművé tenném benned, és csak egyes esetre vonatkozóan tenném! Én nem szoktam fölöslegesen csodákat tenni."

"A gyógyítással kapcsolatban jól látsz. A lélek sebei bizony gyakran kiverődnek a testen és annak funkcióinak zavaraiban. Az a szeretet-energia, amely képes hatékonnyá tenni az Én jelenlétem áldását, mindig rendelkezésére áll azoknak, akik hisznek jelenlétem gyógyító erejében, és vállalják az irgalmas szeretet befogadását magukba. Tehát akik fontosnak és lényegesnek tartják azt, hogy irgalmasságot, megbocsátást gyakoroljanak."

"A szimbólumokkal kapcsolatban most meg kell elégedned annyival, hogy pár éve elkezdték angyalaim megjelölni azokat, akikkel együtt tudnak majd dolgozni a közeljövőben a Föld megmentése érdekében. E jelek megfejtésének majd akkor lesz komoly jelentősége. Most legyen elég számodra az, hogy te is ezek között a megjelöltek között vagy."

Kérdező: TEMPLOM, GYERTYA, GYÓGYÍTÁS, JELEK

Egyik éjjel szimbólumok jelentek meg a kezemen, melyeket nem tudok megfejteni.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Gyermekem! Több momentumra is reagálnom kell. Az egyik a templom, a másik a gyertyaláng, a harmadik a gyógyítás, és a negyedik a kapott jelek.
A templomokban ma valóban nem sok helyen árad az a szeretet, amelyet Én hirdettem, és méltán elvárhatnék. Valóban nem azt halljátok legtöbb alkalommal, ami épít, buzdít és vigasztal, tehát lelkileg gyógyít benneteket. Valóban csak azoknak tudom ajánlani a rendszeres templomba járást, akik tudják a módját annak, hogy hogyan lehet ott Velem közvetlenül találkozni. De azt mindenképpen fontosnak tartom, hogy vasárnap különös módon akarj időt tölteni Velem, és semmiképpen sem kevesebbet, mint azok, akik templomba járnak, hanem e napon feltétlenül többet! A gyertya lángja nemcsak rossz szellemek jelenlétekor kormoz. Gyakran van így a jó szellemek jelenlétekor is, gyakran van olyan, hogy rossz szellemek vannak jelen, s mégis gyönyörűen égnek a gyertyák! E téren az általánosítás egészen biztosan az ördögtől van! Ha Én ilyen értelemben jelzést akarnék adni, azt előre egyértelművé tenném benned, és csak egyes esetre vonatkozóan tenném! Én nem szoktam fölöslegesen csodákat tenni. Nemcsak különböző gyertya anyagi összetétele lehet különböző, hanem ugyanaz a gyertya is más-más összetételű lehet különböző részeiben. Most nem is beszélek arról, hogy milyen csekély és emberi érzékekkel nem is érzékelhető légmozgás is mennyire tud egy ilyen kis lángocskát befolyásolni.
A gyógyítással kapcsolatban jól látsz. A lélek sebei bizony gyakran kiverődnek a testen és annak funkcióinak zavaraiban. Az a szeretet-energia, amely képes hatékonnyá tenni az Én jelenlétem áldását, mindig rendelkezésére áll azoknak, akik hisznek jelenlétem gyógyító erejében, és vállalják az irgalmas szeretet befogadását magukba. Tehát akik fontosnak és lényegesnek tartják azt, hogy irgalmasságot, megbocsátást gyakoroljanak.
A szimbólumokkal kapcsolatban most meg kell elégedned annyival, hogy pár éve elkezdték angyalaim megjelölni azokat, akikkel együtt tudnak majd dolgozni a közeljövőben a Föld megmentése érdekében. E jelek megfejtésének majd akkor lesz komoly jelentősége. Most legyen elég számodra az, hogy te is ezek között a megjelöltek között vagy.
Megáldalak a BIZALOM ÉS A JÓZANSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/595

20. hét

(2012. 05. 14. - 20.)

Témáink:

"A TISZTA ENERGIA globális mértékben megvalósítható..."

"Vannak olyan bolygók, ahol ezt már régen megvalósították. Ezeknek segítségére számítani lehet, de jelenleg a földi élet gátlástalan erkölcstelensége nem teszi lehetővé ennek létrejöttét. Sajnos, ami nem elrettentő az energia-mezőben, az nem talál szponzorokat köreitekben."

"Vannak már megjelölt személyek, akik alkalmasak lesznek arra, hogy küldötteimmel együtt dolgozva megújítsák a Föld színét. De küldötteim még nem jelenhetnek meg látványosan közöttetek, mert nincs meg hozzá a megfelelő erkölcsi légkör."

"...sok kínkeserv után hamarosan megtisztul a földi élet..."

Kérdező: A TISZTA ENERGIÁRÓL

A tiszta energiáról

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "A TISZTA ENERGIA globális mértékben megvalósítható, de az más kérdés, hogy ezt te fogod-e megtenni. Vannak olyan bolygók, ahol ezt már régen megvalósították. Ezeknek segítségére számítani lehet, de jelenleg a földi élet gátlástalan erkölcstelensége nem teszi lehetővé ennek létrejöttét. Sajnos, ami nem elrettentő az energiamezőben, az nem talál szponzorokat köreitekben. Ez van.
Vannak már megjelölt személyek, akik alkalmasak lesznek arra, hogy küldötteimmel együtt dolgozva megújítsák a Föld színét. De küldötteim még nem jelenhetnek meg látványosan közöttetek, mert nincs meg hozzá a megfelelő erkölcsi légkör.
Most nem mondhatok mást, csak azt, hogy sok kínkeserv után hamarosan megtisztul a földi élet, és hosszú időre meghatározó lesz az, amivel te most foglalkozol.
Megáldalak a TÜRELEM ÉS BIZALOM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/596

21. hét

(2012. 05. 21. - 27.)

Témáink:

"Minden ember életében nagyon fontosak azok az alapok, amelyekre építheti életét. Amint nem lehet két úrnak szolgálni, úgy nem lehet egyszerre sziklára és homokra építeni. Mondhatok Én szép elgondolásokat a felépítendő életépületedről, de az alapokat nem hagyhatom figyelmen kívül."

"Anélkül, hogy tehetnél róla, számodra a homok természetesebb alapanyag, mint a szikla. Meg kell mondjam neked, kicsit tanácstalan vagyok. El kell döntenem, hogy várjak-e még, amíg csalódásaid, szenvedéseid megérlelnek az igazság befogadására, vagy ne várjak, hanem, mivel most kérdeztél, hát most válaszoljak, akkor is, ha válaszommal nem sokat fogsz tudni kezdeni. Ezt az utóbbit teszem. "

"Neked egyedül Rám van szükséged. Velem kapcsolatba léphetsz, de Én nem ismerem a felületes találkozásokat. Az Én Lelkem kifejezetten a KAPCSOLAT Lelke. Életed minden problémájára egyetlen gyökeres orvosság az, hogy Velem kapcsolatot építs ki. Minden más csak tüneti kezelést ad bajaidra. Gyomorideg, fáradtság, mind abból ered, hogy életenergiád forrását, tehát Engem, olyan hordalékok árnyékolják le, amelyek amellett, hogy mulandóak és hazugok, nagyon kiabálóan követelik maguknak azokat a jogaikat, melyek soha nem is voltak. Téged sohasem ezek éltettek. Ezek csak bódítottak. "

"A felszín olyan kalandokra csábít, amelyek aztán halálos örvénybe sodorhatják boldogság utáni vágyadat. Ez azt jelenti, hogy letörhetik minden olyan antennádat lelkedről, amelyekkel jelenleg még égi üzeneteket foghatsz. "

"Ígérni csak azt tudom, hogyha úgy imádkozol, hogy lelked valóban Hozzám emeled, akkor lehetőséget adok olyan baráti kapcsolat létesítésére, amely Engem állíthat életed központjába sziklaként, s akire aztán építhetsz ábránd-légvár helyett biztos otthont."

"Szeretetem örök törvénye az, hogy szabadságodat mindenkor tiszteletben tartom. Akkor is, ha Ellenemre használod. Előttem még bűneiben is tiszteletre méltó az ember. Igen, mert mindig van lehetősége arra, hogy elkezdje helyesen szeretni önmagát, ami az Én leghőbb vágyam is."

Kérdező: TELJESÜLHETNEK VÁGYAIM?

1. Kapcsolatba léphetek azzal, akire szükségem van? 2. A gyomoridegem elmúlhat-e? 3. Pár óra alatt miért gyengülök el?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Nagyon szeretnék olyanokat mondani neked, amelyek igazak is és lelkesítenek is téged. Számomra problémát jelent az, hogy lelked legmélyén nem Lelkem által akarsz lelkesedni.
Minden ember életében nagyon fontosak azok az alapok, amelyekre építheti életét. Amint nem lehet két úrnak szolgálni, úgy nem lehet egyszerre sziklára és homokra építeni. Mondhatok Én szép elgondolásokat a felépítendő életépületedről, de az alapokat nem hagyhatom figyelmen kívül. És itt van az Én legnagyobb problémám veled. Anélkül, hogy tehetnél róla, számodra a homok természetesebb alapanyag, mint a szikla. Meg kell mondjam neked, kicsit tanácstalan vagyok. El kell döntenem, hogy várjak-e még, amíg csalódásaid, szenvedéseid megérlelnek az igazság befogadására, vagy ne várjak, hanem, mivel most kérdeztél, hát most válaszoljak, akkor is, ha válaszommal nem sokat fogsz tudni kezdeni. Ezt az utóbbit teszem. Kapcsolatba léphetsz azzal, akire szükséged van, de az neked most szinte semmit sem fog jelenteni. Igen. Neked egyedül Rám van szükséged. Velem kapcsolatba léphetsz, de Én nem ismerem a felületes találkozásokat. Az Én Lelkem kifejezetten a KAPCSOLAT Lelke. Életed minden problémájára egyetlen gyökeres orvosság az, hogy Velem kapcsolatot építs ki. Minden más csak tüneti kezelést ad bajaidra. Gyomorideg, fáradtság, mind abból ered, hogy életenergiád forrását, tehát Engem, olyan hordalékok árnyékolják le, amelyek amellett, hogy mulandóak és hazugok, nagyon kiabálóan követelik maguknak azokat a jogaikat, melyek soha nem is voltak. Téged sohasem ezek éltettek. Ezek csak bódítottak.
Drága Gyermek! A felszín olyan kalandokra csábít, amelyek aztán halálos örvénybe sodorhatják boldogság utáni vágyadat. Ez azt jelenti, hogy letörhetik minden olyan antennádat lelkedről, amelyekkel jelenleg még égi üzeneteket foghatsz.
Ígérni csak azt tudom, hogyha úgy imádkozol, hogy lelked valóban Hozzám emeled, akkor lehetőséget adok olyan baráti kapcsolat létesítésére, amely Engem állíthat életed központjába sziklaként, s akire aztán építhetsz ábránd-légvár helyett biztos otthont.
De ehhez valóban komolyan kell tudnod imádkoznod. Nem miattam. Miattad! Mivel pszichés zavaraidnak oka te is vagy, ezért neked is meg kell tenned azokat a lépéseket, amelyeket megtehetsz, hogy aztán Én segíteni tudjak rajtad, neked.
Szeretetem örök törvénye az, hogy szabadságodat mindenkor tiszteletben tartom. Akkor is, ha Ellenemre használod. Előttem még bűneiben is tiszteletre méltó az ember. Igen, mert mindig van lehetősége arra, hogy elkezdje helyesen szeretni önmagát, ami az Én leghőbb vágyam is.
Megáldalak, hogy Tőlem, az ALAPTÓL indulj el a megújulás útjára."

Jézus - A Hang: 8/597

22. hét

(2012. 05. 28. - 06. 03.)

Témáink:

"az ufók helyett jobb angyalokat mondani, tehát küldötteket. Tudom, hogy ez sem precíz megnevezés, mert nemcsak olyanok mennek hozzátok, akik ebből a lényegesen más dimenzióból indulnak el, hanem olyanok is, akik már régen anyagba ágyazott szellemek, mint ti, csak fejlettebb intelligenciával rendelkeznek, s így képesek anyagi részüket úgy átlényegíteni, hogy aztán szándékuknak megfelelően bárhol újra materializált módon kapcsolatba kerülhetnek veletek. Ennek világosabb megértésére akkor fogtok jutni, amikor már angyalaim segítségével és a ti szeretetetek révén átalakulhat a Föld új Földdé."

"... a Föld nem megsemmisülésre, hanem megújulásra teremtetett, s meg is fog újulni. Angyalaim már most dolgoznak ezen, s már válogatják azokat, akikkel mint munkatársakkal tudnak majd dolgozni akkor, amikor már a földi ember belefáradt abba, hogy legfőbb ténykedése a gonoszság legyen."

"... ez az idő már nincs messze! Nem múlik el ez a nemzedék, és meg fogjátok látni angyalaimat, amint veletek és értetek dolgoznak majd, hogy amit a gonoszság tönkretett, az, mint tavasszal a megújult természet, abban a szépségben és jóságban mutatkozzék meg újra, ami az Én elgondolásom, és a Tőlem kapott szerep elfogadását mutassák meg nektek."

"Szó se lehet arról, hogy olyan ufók hassanak rátok, amelyek nem az Én jóságomnak hordozói. Vannak ilyenek!, de ezek egy benső kényszertől hajtva csak a magukhoz hasonlóak között képesek létezni. Ezek úgy kerülnek benneteket, akik az Enyéim vagytok, mint a fuldokló a vízbe merülést. Ne féljetek tőlük! Ők félnek tőletek, és messze elkerülik azt a helyet, személyt, ahol a legparányibb is van az Én tiszteletemből, szeretésemből."

"Fölmérhetetlen erő áll rendelkezésetekre! Maga az ISTEN! Igen. Isten nem uralkodik, hanem szeret, tehát szolgál benneteket. Szolgál teljes odaadással! Akinek csak akkora a hite, mint egy mustármag, az olyan erőt hordoz magában, hogy hegyekkel tud dobálózni (Mt. 17;20). Tudják ezt a sötét lelkek, jobban mint ti, akiknek ez birtokában van! Ezért nem kell félnetek tőlük. Ti a GYŐZTES oldalán álltok! "

Kérdező: AZ UFÓKRÓL

Az ufókról szeretnék hallani.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermek! Beszéltem már arról, hogy az ufók helyett jobb angyalokat mondani, tehát küldötteket. Tudom, hogy ez sem precíz megnevezés, mert nemcsak olyanok mennek hozzátok, akik ebből a lényegesen más dimenzióból indulnak el, hanem olyanok is, akik már régen anyagba ágyazott szellemek, mint ti, csak fejlettebb intelligenciával rendelkeznek, s így képesek anyagi részüket úgy átlényegíteni, hogy aztán szándékuknak megfelelően bárhol újra materializált módon kapcsolatba kerülhetnek veletek. Ennek világosabb megértésére akkor fogtok jutni, amikor már angyalaim segítségével és a ti szeretetetek révén átalakulhat a Föld új Földdé.
Bárhogy is van, annyi bizonyos, hogy a Föld nem megsemmisülésre, hanem megújulásra teremtetett, s meg is fog újulni. Angyalaim már most dolgoznak ezen, s már válogatják azokat, akikkel mint munkatársakkal tudnak majd dolgozni akkor, amikor már a földi ember belefáradt abba, hogy legfőbb ténykedése a gonoszság legyen. Meg kell mondanom, hogy ez az idő már nincs messze! Nem múlik el ez a nemzedék, és meg fogjátok látni angyalaimat, amint veletek és értetek dolgoznak majd, hogy amit a gonoszság tönkretett, az, mint tavasszal a megújult természet, abban a szépségben és jóságban mutatkozzék meg újra, ami az Én elgondolásom, és a Tőlem kapott szerep elfogadását mutassák meg nektek.
Szó se lehet arról, hogy olyan ufók hassanak rátok, amelyek nem az Én jóságomnak hordozói. Vannak ilyenek!, de ezek egy benső kényszertől hajtva csak a magukhoz hasonlóak között képesek létezni. Ezek úgy kerülnek benneteket, akik az Enyéim vagytok, mint a fuldokló a vízbe merülést. Ne féljetek tőlük! Ők félnek tőletek, és messze elkerülik azt a helyet, személyt, ahol a legparányibb is van az Én tiszteletemből, szeretésemből.
Drága Gyermekem! Fölmérhetetlen erő áll rendelkezésetekre! Maga az ISTEN! Igen. Isten nem uralkodik, hanem szeret, tehát szolgál benneteket. Szolgál teljes odaadással! Akinek csak akkora a hite, mint egy mustármag, az olyan erőt hordoz magában, hogy hegyekkel tud dobálózni (Mt. 17;20). Tudják ezt a sötét lelkek, jobban mint ti, akiknek ez birtokában van! Ezért nem kell félnetek tőlük. Ti a GYŐZTES oldalán álltok! Alleluja!
Megáldalak a BÁTORSÁG ÉS ERŐ LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/598

23. hét

(2012. 06. 04. - 10.)

Témáink:

"Te orvos vagy. Sokat tanultál olyan törvényszerűségekről, amelyek meglétét igazolják a betegségek, s amelyekhez az egészség érdekében is igazodni kell. Tehát az, hogy valaki beteg lesz illetve meggyógyul, ugyanúgy törvényszerűség következménye. Ez pontosan így áll nemcsak az élet egyes szakaszára, egyes részletére, hanem az egészre is. A betegségeknél beszélni szoktatok lappangási időről. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvényszerűség következményének végkifejlete még nem mutatkozik, csupán idő kérdése, és mutatkozni fog. "

"Ha te, mint orvos, tudnád egyik betegedről, hogy megállíthatatlanul elindult már benne a halálos kór , de még lappangó állapotban van, és beszélned kellene az illető legkedvesebb hozzátartozójával, aki tele van reménnyel kedvese gyógyulása iránt, vajon mi mondanál? Hitegetnéd? Megmondanád, hogy készüljön fel a legrosszabbra? Menekülnél a szembesüléstől? Látod, egyiket sem tartanád jónak. Azt tartanád a legjobbnak, ha ez a kedves hozzátartozó már eleve, már régóta eljutott volna arra a szemléletre, hogy tudná, a törvényszerűségek mögött olyan VALAKI áll, aki akkor is jól teszi a dolgát, ha mi ezt nem látjuk át. Azért tartanád ezt a legjobb megoldásnak, mert nincs is más!"

"Most gyónok neked! Mindig nagy fájdalom járja át szívemet, amikor azt látom, hogy gyermekeim nem arra használják fel földi életük legtöbb energiáját, hogy Én egyedül is elég legyek nekik. Fáj, amikor látom, hogy nagyszerű lelkek, akik igazán mindent a legjobban csinálnak, csak éppen az első gombot gombolták be rosszul. Nekem már előre fáj a nagy kétségbeesésük, csalódásuk, amikor majd ráébrednek, hogy mindent újra kell gombolniuk. Bennük ez még a lappangási idő stádiumában van, de Én már szenvedem a végkifejletet. Kimondhatatlanul fáj szívemnek az, mikor azt kell tapasztalnom, hogy nem kerülhetek az abszolút ELSŐ HELYRE életetekben. Tehát arra a helyre, amelyen ha lehetnék, akkor az a törvényszerűség, amelyet soha senki meg nem változtathat, azt igazolná, hogy nincs is második hely. A második hely csak fantáziálás! Igen, mert ahol Én irányíthatok, ott megteremtem az alázatnak azt a légkörét, amelyben a felszínen lehet ugyan vihar, de a mélyben mindig várja Enyéimet az Én békém."

"A legerősebb tölgyet is ketté törheti egy nagy vihar. De a legnagyobb vihar sem tud mit kezdeni a kicsiny ibolyával. Az ibolya ismeri a törvényszerűség hatalmát, belesimul anélkül, hogy lázadna ellene. Így a vihar elmúltával nem megtépázottan, hanem még frissebben, még üdébb illatozással mosolyog a Nap felé."

"a földi élet baloldala annak a műnek, amely az örök életben gyönyörűséged forrása lesz. Nagyon szeretnélek lelkileg gyógyítgatni, de az élet törvénye meg nem változtatható. Ez pedig így hangzik: Aki boldog akar lenni, de nem az, annak nem az Én akaratomat kell megváltoztatnia, hanem saját gondolkodását a Belém vetett bizalom irányában!"

Kérdező: TELE VAGYOK MIÉRTEKKEL

Férjem tragikus körülmények között meghalt. Megölték. Tele vagyok miértekkel. Annyira egymásnak voltunk teremtve!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Te orvos vagy. Sokat tanultál olyan törvényszerűségekről, amelyek meglétét igazolják a betegségek, s amelyekhez az egészség érdekében is igazodni kell. Tehát az, hogy valaki beteg lesz illetve meggyógyul, ugyanúgy törvényszerűség következménye. Ez pontosan így áll nemcsak az élet egyes szakaszára, egyes részletére, hanem az egészre is. A betegségeknél beszélni szoktatok lappangási időről. Ez azt jelenti, hogy bizonyos törvényszerűség következményének végkifejlete még nem mutatkozik, csupán idő kérdése, és mutatkozni fog.
Ha te, mint orvos, tudnád egyik betegedről, hogy megállíthatatlanul elindult már benne a halálos kór , de még lappangó állapotban van, és beszélned kellene az illető legkedvesebb hozzátartozójával, aki tele van reménnyel kedvese gyógyulása iránt, vajon mi mondanál? Hitegetnéd? Megmondanád, hogy készüljön fel a legrosszabbra? Menekülnél a szembesüléstől? Látod, egyiket sem tartanád jónak. Azt tartanád a legjobbnak, ha ez a kedves hozzátartozó már eleve, már régóta eljutott volna arra a szemléletre, hogy tudná, a törvényszerűségek mögött olyan VALAKI áll, aki akkor is jól teszi a dolgát, ha mi ezt nem látjuk át. Azért tartanád ezt a legjobb megoldásnak, mert nincs is más!
Drága Gyermekem! Most gyónok neked! Mindig nagy fájdalom járja át szívemet, amikor azt látom, hogy gyermekeim nem arra használják fel földi életük legtöbb energiáját, hogy Én egyedül is elég legyek nekik. Fáj, amikor látom, hogy nagyszerű lelkek, akik igazán mindent a legjobban csinálnak, csak éppen az első gombot gombolták be rosszul. Nekem már előre fáj a nagy kétségbeesésük, csalódásuk, amikor majd ráébrednek, hogy mindent újra kell gombolniuk. Bennük ez még a lappangási idő stádiumában van, de Én már szenvedem a végkifejletet. Kimondhatatlanul fáj szívemnek az, mikor azt kell tapasztalnom, hogy nem kerülhetek az abszolút ELSŐ HELYRE életetekben. Tehát arra a helyre, amelyen ha lehetnék, akkor az a törvényszerűség, amelyet soha senki meg nem változtathat, azt igazolná, hogy nincs is második hely. A második hely csak fantáziálás! Igen, mert ahol Én irányíthatok, ott megteremtem az alázatnak azt a légkörét, amelyben a felszínen lehet ugyan vihar, de a mélyben mindig várja Enyéimet az Én békém.
A legerősebb tölgyet is ketté törheti egy nagy vihar. De a legnagyobb vihar sem tud mit kezdeni a kicsiny ibolyával. Az ibolya ismeri a törvényszerűség hatalmát, belesimul anélkül, hogy lázadna ellene. Így a vihar elmúltával nem megtépázottan, hanem még frissebben, még üdébb illatozással mosolyog a Nap felé.
Most próbálhatnám magyarázni, hogy mielőtt megszülettél, akkor sem akartad elfogadni ezt a sorsot, de szerető lelkek rábeszéltek, mert tudták, hogy erre van szükséged, de te annyira elnyomtad érveiket, hogy azok most sem tudnak megnyugtatóan hatni rád. Én mégis azt mondom: a földi élet baloldala annak a műnek, amely az örök életben gyönyörűséged forrása lesz. Nagyon szeretnélek lelkileg gyógyítgatni, de az élet törvénye meg nem változtatható. Ez pedig így hangzik: Aki boldog akar lenni, de nem az, annak nem az Én akaratomat kell megváltoztatnia, hanem saját gondolkodását a Belém vetett bizalom irányában! Nagyon szeretlek.
Megáldalak BÉKÉM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/599

24. hét

(2012. 06. 11. - 17.)

Témáink:

"Mint tudod, aki szeret, az félti azt, akit szeret. Irántad való szeretetemnek természetes következménye az, hogy féltelek. Ez a féltés a gondviselésem másik neve. Ha tehát azon gondolkodsz, hogy mire figyelmeztetlek a különböző eseményeken keresztül, akkor ezt nagyon jól teszed, csak egyre vigyázz! Az Én figyelmeztetéseimnek mindig áldásos következményei vannak, és sohasem elkedvetlenítők. Az ősellenség nagyon igyekszik, hogy figyelmeztetéseimnek keserű szájízt adjon. Ezt a manőverét azáltal védheted ki, hogy hálát mondasz Nekem olyankor, amikor valóban figyelmeztetésemre találsz. "

"Ma az egész világon azért tud annyira elhatalmasodni a szenvedés, mert figyelmeztetéseim nem azt eredményezik lelketekben, hogy hálát adjatok érte, hanem jobban szeretnétek lelketek mélyén, ha nem kapnátok Tőlem kemény figyelmeztetéseket. Édesanyám csodát csodára halmoz, mégsem hisz Neki a világ. Gondolj Medjugorjere! "

"A nagy egyházak belegabalyodtak a túlélés révületébe. Ez számukra a legfontosabb, és nem az, hogy vezetőik Értem el akarnák veszíteni életüket. Pedig ennek lenne következménye az, hogy ők is, ti is olyan életet nyerhetnétek, amely méltóbb lenne hozzátok is, Hozzám is. "

"A férjeddel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nemcsak a magyarság érdekében, de minden ember érdekében kell munkálkodnia mindenkinek, aki örök értékeket akar biztosítani magának. Te nem tehetsz más, minthogy imáddal tisztítod körülötte a légkört. Akik Enyéim, azok tudják, hogy ellenségszeretettel politizálni nem lehet, s ellenség-szeretet nélkül pedig Engem képviselni nem lehet. Előbb-utóbb mindenkinek el kell döntenie, hogy akar-e minden áron ( csak így lehet) képviselni Engem, vagy nem akar. "

Kérdező: MI A FELADATOM?

Keresem okait annak, hogy miért jutottam ide, ahol most vagyok. Büntetés előző életem döntései miatt? Esetleg figyelmeztetés, hogy nem jó úton járok? Mi a feladatom? Férjem, mint amatőr politikus, hiszi, hogy harcolnia kell a magyarság érdekében. Nem tudom, hogy jól teszi-e?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyermekem! Jelen életed, sorsod, annyira össze van szőve mások életével, sorsával, hogy ennek okszálait soha ki nem bogozhatod. Szó sincs semmiféle büntetésről! Figyelmeztetésről igen! Mint tudod, aki szeret, az félti azt, akit szeret. Irántad való szeretetemnek természetes következménye az, hogy féltelek. Ez a féltés a gondviselésem másik neve. Ha tehát azon gondolkodsz, hogy mire figyelmeztetlek a különböző eseményeken keresztül, akkor ezt nagyon jól teszed, csak egyre vigyázz! Az Én figyelmeztetéseimnek mindig áldásos következményei vannak, és sohasem elkedvetlenítők. Az ősellenség nagyon igyekszik, hogy figyelmeztetéseimnek keserű szájízt adjon. Ezt a manőverét azáltal védheted ki, hogy hálát mondasz Nekem olyankor, amikor valóban figyelmeztetésemre találsz.
Ma az egész világon azért tud annyira elhatalmasodni a szenvedés, mert figyelmeztetéseim nem azt eredményezik lelketekben, hogy hálát adjatok érte, hanem jobban szeretnétek lelketek mélyén, ha nem kapnátok Tőlem kemény figyelmeztetéseket. Édesanyám csodát csodára halmoz, mégsem hisz Neki a világ. Gondolj Medjugorjere!
A nagy egyházak belegabalyodtak a túlélés révületébe. Ez számukra a legfontosabb, és nem az, hogy vezetőik Értem el akarnák veszíteni életüket. Pedig ennek lenne következménye az, hogy ők is, ti is olyan életet nyerhetnétek, amely méltóbb lenne hozzátok is, Hozzám is.
A férjeddel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy nemcsak a magyarság érdekében, de minden ember érdekében kell munkálkodnia mindenkinek, aki örök értékeket akar biztosítani magának. Te nem tehetsz más, minthogy imáddal tisztítod körülötte a légkört. Akik Enyéim, azok tudják, hogy ellenségszeretettel politizálni nem lehet, s ellenség-szeretet nélkül pedig Engem képviselni nem lehet. Előbb-utóbb mindenkinek el kell döntenie, hogy akar-e minden áron ( csak így lehet) képviselni Engem, vagy nem akar.
Megáldalak a TANULÉKONYSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/600

26. hét

(2012. 06. 11. - 17.)

Témáink:

A kérdezőnek személyesen Dombi Ferenc válaszol, amiből kiderül, hogy csak olyan problémákat tud a HANG elé vinni, melyeket a saját fejében is rendezni tud. A kérdező levele alapján azonban ezt nem sikerült megtennie.

Kérdező: VÁLÓFÉLBEN VAGYUNK

Válófélben vagyunk férjemmel.

A médium válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Tisztelettel és szeretettel közlöm Önnel, hogy csak olyan problémákat tudok a HANG elé vinni, melyeket a saját fejemben rendezni tudok. Levele alapján ezt nem sikerült megtennem.
Idézek leveléből: "Többször is volt válási szándéka..... mindig megbocsátottam neki." - Ha neki volt válási szándéka, és mégsem vált el, akkor neki kellett megbocsátania Önnek. Nem? Idézek egy másik mondatot: "Férjem uram viselkedése nagyon változó volt, de ő inkább a maga kényelmét... örömét... könnyebbségét nézte." - Kedves Asszonyom! Úgy gondolom, hogy ezzel általában minden ember így van. Ha pl. Ön nem a saját kényelmét nézné, hanem a férje kényelmét, akkor - gondolom - nem lenne semmi komoly probléma. Tehát Ön ugyanazt teszi, mint ő. Ezt így szoktuk mondani: minden szentnek maga felé hajlik a keze.
Azt nagyon súlyos bajnak tartom, hogy nagy adósságba keveredett a házvétellel kapcsolatban, de levelében nem tűnik ki, hogy miért nem tudja elviselni férjét, sem az, hogy ő miért nem tudja elviselni Önt. Nem említi, hogy férje részeges, kicsapongó, kártyás, csavargó, szadista, tolvaj, garázda vagy efféle lenne. Azt említi, hogy férje a katolikus vallásból egy másik gyülekezetbe ment át. Gondolom, legtöbb gyülekezet így keletkezik. De ez semmiképpen sem magyarázhatja az Ön idegzeti tönkremenését.
Azt megértem, hogy anyagi problémái miatt súlyos gondokkal küzd. Ha ez lenne az oka levele megírásának, ezzel is tudnék a HANG elé menni, s gondolom, idézné a HANG Máté 6;34-et. De lehet, hogy mást mondana, nem tudom. Annyit viszont tudok, hogy amíg én nem látom, hogy mit kíván Ön konkréten a HANG-tól, addig annyit tehetek, hogy megígérem: szívem szeretetével imádkozom Önért. Kértem Urunkat, adjon Önnek erőt, bölcsességet és főleg nagy bizalmat az Ő irányában. Kértem Istent, értesse meg Önnel, hogy amennyire egy Isten megteheti, Ő mindent elkövet, hogy az Ön erejét felülmúló nehézségei ne legyenek. Kérem Őt, hogy értesse meg Önnel, ha Ön úgy érzi, hogy erejét meghaladó keresztet kell hordoznia, akkor az Ön hite által legyen képes erre is. Értesse meg Önnel, hogy az Ön hitének nagysága nem Istentől függ, hanem Önön múlik.
Testvéri szeretettel!

Dombi Ferenc - A Hang: 8/601

27. hét

(2012. 07. 02. - 08.)

Témáink:

"Az Én szeretetemet az határozza meg, ami valóban jó neked, és nem az, amit te jónak gondolsz magad számára. Háromféle kapcsolat lehetséges: érdekkapcsolat, cimboraság és szeretetkapcsolat. Megnyugtató válasz a felszínen, mint egyedüli, ez csak a cimborák között lehetséges. Ők azért cimborák, hogy általuk cimborájuk pillanatnyilag jól érezze magát. Az ilyen kapcsolatnak mindig csúnya vége szokott lenni. Az Én kapcsolatom veled semmiképpen sem lehet ilyen. "

"A tízparancs kilencedik parancsa nem a katolikus vagy bármelyik vallási felekezet találmánya, hanem a mindenkori emberi természet kitörölhetetlen törvénye. Nincs kivétel. Mindenki természetellenesen cselekszik, akár vallásos, akár nem, ha nem tartja meg a tízparancsot. Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy a következmények ilyen esetben egyértelműen fájdalmasak. "

"Arról persze lehet szó, hogy egy házasember csak látszatra házasember, mert szívében sohasem mondott igent a másik félnek. Az ilyen látszatházasság nem tartozik bele a kilencedik parancs tilalmába. De az mindenképpen óvatosságra kell hogy intsen mindenkit, hogy aki egyszer játszadozott ígéretével, az máskor is megteszi ezt. Ezért tehát nem adhatok megnyugtató választ erre a kapcsolatodra, éppen azért, mert Én nem játszom a szavaimmal, hanem SZENT minden kijelentésem. Ezért Bennem senki nem csalódhat, mert mindenki kiszámíthatja, hogy magatartásától függően milyen lesz az Én reagálásom az ő döntéseire. "

"Én soha és senki számára nem lehetek bűnrészes. Soha és senkinél sem lehet Számomra az lényeg, hogy ki hogyan érzi magát. Számomra csak az lehet fontos, hogy valaki vállalja-e szeretetből az életelvesztésnek azt az áldozatát, amit vállalnia kell, vagy nem. Minden ezen múlik. Isten nem használható fel mulandó örömök oltárán olyan áldozatnak, amelyet csak cimborák szoktak meghozni egymásért. "

"Nagyon szeretlek. Azt az életemet, amelyet föláldozhattam azért, hogy kimutassam szeretetemet irántad, föláldoztam. Ennél többet nem tehetek. Most rajtad a sor. Neked kell megmutatnod, hogy ki is vagyok Én neked! Én már megmutattam, hogy te ki vagy nekem. Nézz a feszületre! Onnan leolvashatod szeretetemet. Örülnék, ha te is megmutatnád Nekem, hogy Én honnan olvashatom le Irántam való szeretetedet?! "

Kérdező: EGY NŐS EMBERT SZERETEK

Pár éve beleszerettem egy nős emberbe. Az utóbbi időben ő nagyon megváltozott helytelen irányban. Szeretnék a HANG-tól megnyugtató választ kapni.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Drága Gyermekem! Az Én szeretetemet az határozza meg, ami valóban jó neked, és nem az, amit te jónak gondolsz magad számára. Háromféle kapcsolat lehetséges: érdekkapcsolat, cimboraság és szeretetkapcsolat. Megnyugtató válasz a felszínen, mint egyedüli, ez csak a cimborák között lehetséges. Ők azért cimborák, hogy általuk cimborájuk pillanatnyilag jól érezze magát. Az ilyen kapcsolatnak mindig csúnya vége szokott lenni. Az Én kapcsolatom veled semmiképpen sem lehet ilyen.
A tízparancs kilencedik parancsa nem a katolikus vagy bármelyik vallási felekezet találmánya, hanem a mindenkori emberi természet kitörölhetetlen törvénye. Nincs kivétel. Mindenki természetellenesen cselekszik, akár vallásos, akár nem, ha nem tartja meg a tízparancsot. Ez gyakorlatban annyit jelent, hogy a következmények ilyen esetben egyértelműen fájdalmasak.
Arról persze lehet szó, hogy egy házasember csak látszatra házasember, mert szívében sohasem mondott igent a másik félnek. Az ilyen látszatházasság nem tartozik bele a kilencedik parancs tilalmába. De az mindenképpen óvatosságra kell hogy intsen mindenkit, hogy aki egyszer játszadozott ígéretével, az máskor is megteszi ezt. Ezért tehát nem adhatok megnyugtató választ erre a kapcsolatodra, éppen azért, mert Én nem játszom a szavaimmal, hanem SZENT minden kijelentésem. Ezért Bennem senki nem csalódhat, mert mindenki kiszámíthatja, hogy magatartásától függően milyen lesz az Én reagálásom az ő döntéseire.
Remélem megérted, hogy Én soha és senki számára nem lehetek bűnrészes. Soha és senkinél sem lehet Számomra az lényeg, hogy ki hogyan érzi magát. Számomra csak az lehet fontos, hogy valaki vállalja-e szeretetből az életelvesztésnek azt az áldozatát, amit vállalnia kell, vagy nem. Minden ezen múlik. Isten nem használható fel mulandó örömök oltárán olyan áldozatnak, amelyet csak cimborák szoktak meghozni egymásért.
Nagyon szeretlek. Azt az életemet, amelyet föláldozhattam azért, hogy kimutassam szeretetemet irántad, föláldoztam. Ennél többet nem tehetek. Most rajtad a sor. Neked kell megmutatnod, hogy ki is vagyok Én neked! Én már megmutattam, hogy te ki vagy nekem. Nézz a feszületre! Onnan leolvashatod szeretetemet. Örülnék, ha te is megmutatnád Nekem, hogy Én honnan olvashatom le Irántam való szeretetedet?!
Megáldalak a GONDOLKODÁS-ÁTALAKÍTÁS LELKÉVEL!

Jézus - A Hang: 8/602

28. hét

(2012. 07. 09. - 15.)

Témáink:

Elvállalhatom az ezoterikus tv-sorozat vezetését? A válasz: "A nagy higgadtság és józanság mellett nincs másra szükséged, mint a jóindulatú hozzáállásra. Nagyon fontos egy olyan tartózkodás, amelyet Én valamikor így fogalmaztam meg: "Óvakodjatok az emberektől." Tehát nem egy hideg bizalmatlanságról van itt szó, hanem egészséges higgadtságról. Szereplés előtt kérd Lelkem bölcsességét. Nem foglak soha magadra hagyni, ha te nem hagysz el."

"A karmikus terheltségek valójában nem terheltségek, mivel személyiségedre szabottak, tehát amilyen döntések elé állítanak, azok nem kívánhatnak tőled lehetetlent. Ha pedig azt éled meg, hogy valami karmikus kényszer erődet felülmúlja, akkor tudnod kell, hogy Én úgy mentem el, hogy itt is maradtam közöttetek, éppen azért, hogy szolgáljalak benneteket akkor, amikor HITBŐL kell tennetek valamit, ami természetesen nem természetes."

"Ha magadban olyan gondolat merül fel az említett terheltségekkel kapcsolatban, amelyek Hozzám hoznak közelebb, vagyis növelik erődet, akkor állj szóba az ilyen gondolatokkal. De ha olyankor is föl akarnak menteni, amikor lelkiismereted által ellenkezem veled, akkor jobban jársz, ha a lelkiismeretedre hallgatsz, és nem a kimagyarázkodásra."

"Szakma vagy hivatás? E téren rendet kell teremtenem benned. Egyetlen hivatás van a világon: a szeretni tanítás. A többi mind, pap, orvos, mérnök, takarító, stb., mindmind szakma, foglalkozás. Ez utóbbiak időszakosak és pénzt kereső foglalkozások. Az előző, tehát a hivatás, a szeretni tanítás, ez időfeletti, mindenkori kell hogy legyen, és nem használható fel pénzszerzésre, csak adásra."

"Bármi lehet tehát a szakmád, a munkád, mindig át kell azt járnia a hivatásodnak. Csak olyan munkát vállalhatsz, ami nem akadálya annak, hogy másokat szeretni taníts."

Kérdező: SZAKMA VAGY HIVATÁS8

1. Elvállalhatom az ezoterikus tv-sorozat vezetését? 2. Problémáim eredetét nem látom. A karmikus teher könnyíthető? 3. Szakma vagy hivatás?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Kedves Barátom! A döntő és a lényeges a jóindulatú hozzáállás e témához. Ezt nem lehet úgy megtanulni, hogy valaki jól tájékozott legyen benne. A nagy higgadtság és józanság mellett nincs másra szükséged, mint a jóindulatú hozzáállásra. Nagyon fontos egy olyan tartózkodás, amelyet Én valamikor így fogalmaztam meg: "Óvakodjatok az emberektől." Tehát nem egy hideg bizalmatlanságról van itt szó, hanem egészséges higgadtságról. Szereplés előtt kérd Lelkem bölcsességét. Nem foglak soha magadra hagyni, ha te nem hagysz el Engem. Benned megvannak azok az alapfeltételek, amelyekre szükségem van, hogy a NÉZŐK pozitív hatásokkal gazdagodjanak műsorod láttán.
2. A karmikus terheltségek valójában nem terheltségek, mivel személyiségedre szabottak, tehát amilyen döntések elé állítanak, azok nem kívánhatnak tőled lehetetlent. Ha pedig azt éled meg, hogy valami karmikus kényszer erődet felülmúlja, akkor tudnod kell, hogy Én úgy mentem el, hogy itt is maradtam közöttetek, éppen azért, hogy szolgáljalak benneteket akkor, amikor HITBŐL kell tennetek valamit, ami természetesen nem természetes. Ha magadban olyan gondolat merül fel az említett terheltségekkel kapcsolatban, amelyek Hozzám hoznak közelebb, vagyis növelik erődet, akkor állj szóba az ilyen gondolatokkal. De ha olyankor is föl akarnak menteni, amikor lelkiismereted által ellenkezem veled, akkor jobban jársz, ha a lelkiismeretedre hallgatsz, és nem a kimagyarázkodásra.
3. Szakma vagy hivatás? E téren rendet kell teremtenem benned. Egyetlen hivatás van a világon: a szeretni tanítás. A többi mind, pap, orvos, mérnök, takarító, stb., mindmind szakma, foglalkozás. Ez utóbbiak időszakosak és pénzt kereső foglalkozások. Az előző, tehát a hivatás, a szeretni tanítás, ez időfeletti, mindenkori kell hogy legyen, és nem használható fel pénzszerzésre, csak adásra.
Bármi lehet tehát a szakmád, a munkád, mindig át kell azt járnia a hivatásodnak. Csak olyan munkát vállalhatsz, ami nem akadálya annak, hogy másokat szeretni taníts.
Megáldalak a BÖLCSESSÉG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/603

29. hét

(2012. 07. 16. - 22.)

Témáink:

"...aki Hozzám tartozik, annak a kevés is sok, aki pedig nem tartozik Hozzám, annak a sok is kevés. Tehát egyáltalán nem lehet lényeges szempont az, hogy valaki többet vagy kevesebbet keres. A lényeg az, hogy valaki Hozzám tartozik vagy sem."

Pályaválasztással kapcsolatos döntésnél "A másik ok az, hogy egyetlen hivatás van a világon: a szeretni tanítás. A többi mind foglalkozás, munka. A harmadik ok a szíved szava. A szeretet-diktálta útról csak akkor szabad lemondani, ha józan ésszel belátható, hogy a szeretni tanítást, mint hivatást nem segíti elő. A te esetedben éppen ezt segíti elő a szíved szerinti szeretet-diktálta út. "

"Téged is meg fog érinteni az evilági érvényesülés szele, s te is ki leszel téve olyan csábításnak, amelyet csak erős benső elszántsággal tudsz majd semlegesíteni. A 'mit eszük, mit iszunk, mibe öltözködünk' kérdések fölmerülnek benned is, ha nem is olyan élesen, mint a világ fiaiban. De akkor jusson eszedbe, hogy éppen ezekre mondottam, hogy nem szabad átadni magatokat a gondnak, mert tudja a ti mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van. Ti keressétek az Isten országát és az ő igazságát, s mindent megkaptok, amire szükségetek van ( Máté 6: 31-34)."

"... Én nem vagyok személyválogató, de igenis, szerepeket kiosztó vagyok. Te a tanítás szerepét kaptad, és ha nem ezt az utat választod, akkor úgy jársz, mint az a színész, aki nem azt a szerepet akarja eljátszani, amit kapott a rendezőtől, hanem azt, amire ostoba emberek rábeszélték. Két rossz fog ebből származni. Nem fogja építeni a közönséget, mert elrontja az egész darabot, és önmaga is rosszul fogja érezni magát az ostoba módon felvállalt szerepében."

"Minden életnek Rendezője Én vagyok. Nagyon komolyan figyelmeztetlek, ne engedj gazdasági szempontoknak, mikor a jövődről van szó. A jövőd Nálam van! Áldásomról le lehet mondani, de nem lehet átváltoztatni, megmásítani. Te valóban két út előtt állsz. Vagy áldásomat választod, vagy lemondasz erről. Csak Istened véleményére hallgass, és ne hidd, hogy emberek jobban akarhatják neked a jót, mint Én. "

"Imaéleted reformra szorul. Meg kell újítanod a Velem való beszélgetést, mert csak úgy tudod átvenni Tőlem azokat a gondolatokat és erőket, amelyekkel gazdagítani akarlak. Légy összeszedettebb, mikor Velem beszélgetsz. Én nagyon figyelek rád. Több figyelmet kérek tőled Felém. Örömömet, békémet, erőmet és bölcsességemet meg akarom osztani veled. Légy nyitottabb Felém, és határozottabb mások felé, amikor Rólam, RÓLAM ÉS RÓLAD van szó."

Kérdező: PÁLYAVÁLASZTÁS ELŐTT ÁLLOK

Pályaválasztás előtt állok. Az a pálya, amit szeretek, az nem jövedelmező. A másik, amit nem érzek annyira közel szívemhez, jól keresőnek mutatkozik. Melyiket vállaljam?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Feltétlenül a kevésbé jövedelmezőt válaszd! Több okon is ezt kívánom tőled. Az egyik ok az, hogy aki Hozzám tartozik, annak a kevés is sok, aki pedig nem tartozik Hozzám, annak a sok is kevés. Tehát egyáltalán nem lehet lényeges szempont az, hogy valaki többet vagy kevesebbet keres. A lényeg az, hogy valaki Hozzám tartozik vagy sem.
A másik ok az, hogy egyetlen hivatás van a világon: a szeretni tanítás. A többi mind foglalkozás, munka.
A harmadik ok a szíved szava. A szeretet-diktálta útról csak akkor szabad lemondani, ha józan ésszel belátható, hogy a szeretni tanítást, mint hivatást nem segíti elő. A te esetedben éppen ezt segíti elő a szíved szerinti szeretet-diktálta út.
Téged is meg fog érinteni az evilági érvényesülés szele, s te is ki leszel téve olyan csábításnak, amelyet csak erős benső elszántsággal tudsz majd semlegesíteni. A 'mit eszük, mit iszunk, mibe öltözködünk' kérdések fölmerülnek benned is, ha nem is olyan élesen, mint a világ fiaiban. De akkor jusson eszedbe, hogy éppen ezekre mondottam, hogy nem szabad átadni magatokat a gondnak, mert tudja a ti mennyei Atyátok, hogy minderre szükségetek van. Ti keressétek az Isten országát és az ő igazságát, s mindent megkaptok, amire szükségetek van ( Máté 6: 31-34).
Azt sokszor hallottad már, hogy Én nem vagyok személyválogató, de igenis, szerepeket kiosztó vagyok. Te a tanítás szerepét kaptad, és ha nem ezt az utat választod, akkor úgy jársz, mint az a színész, aki nem azt a szerepet akarja eljátszani, amit kapott a rendezőtől, hanem azt, amire ostoba emberek rábeszélték. Két rossz fog ebből származni. Nem fogja építeni a közönséget, mert elrontja az egész darabot, és önmaga is rosszul fogja érezni magát az ostoba módon felvállalt szerepében.
Minden életnek Rendezője Én vagyok. Nagyon komolyan figyelmeztetlek, ne engedj gazdasági szempontoknak, mikor a jövődről van szó. A jövőd Nálam van! Áldásomról le lehet mondani, de nem lehet átváltoztatni, megmásítani. Te valóban két út előtt állsz. Vagy áldásomat választod, vagy lemondasz erről. Csak Istened véleményére hallgass, és ne hidd, hogy emberek jobban akarhatják neked a jót, mint Én.
Imaéleted reformra szorul. Meg kell újítanod a Velem való beszélgetést, mert csak úgy tudod átvenni Tőlem azokat a gondolatokat és erőket, amelyekkel gazdagítani akarlak. Légy összeszedettebb, mikor Velem beszélgetsz. Én nagyon figyelek rád. Több figyelmet kérek tőled Felém. Örömömet, békémet, erőmet és bölcsességemet meg akarom osztani veled. Légy nyitottabb Felém, és határozottabb mások felé, amikor Rólam, RÓLAM ÉS RÓLAD van szó.
Megáldalak az ÁLLHATATOSSÁG ÉS A BÁTORSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/604

30. hét

(2012. 07. 23. - 29.)

Témáink:

"...nincs gyógyíthatatlan betegség, bár bizonyos szempontból, már a születéskor mindenki magában hordja olyan bajnak a fullánkját, ami miatt előbb-utóbb meg fog halni."

"Amikor valakinek a testében olyan rendellenesség tapasztalható, amit betegségnek szoktatok nevezni, akkor a legelső feladata mindenkinek az kellene hogy legyen, hogy időt szenteljen lelkének állapotára"

"Egy ember nemcsak kifelé él, hanem befelé is. Az örök élet befelé lesz nyilvánvaló, míg a kifelé élt élet mindig arról tanúskodik, hogy mulandó a világ, és mulandó az ember földi élete. Azok, akik legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy azzal foglalkozzanak, ami mindenképpen mulandó, éppen a lényeg mellett mennek el. Ahogy múlik felettük az idő, úgy lesznek kénytelenek belátni, hogy nem arra használták idejüket, amire kapták. És ez állandó nyugtalanság forrása lesz bennük."

"Neked sincs más feladatod, mint minden embernek a világon. Ez pedig az, hogy a rendelkezésedre álló eszközökkel tartsd ébren és erősítsd magadban azt a szeretetet, amely valójában az Én életem benned."

"Szeretni mindenki képes, ha akar, mert az szeret, aki jót akar környezetének, és nem arra fekteti a hangsúlyt, hogy környezete tegyen jót vele. A leglehetetlenebb betegségekben is lehet valaki jó ember és lehet rossz ember. Olyan testi betegség nincsen, hogy valaki annak következtében egyáltalán ne tudna magának parancsolni. Sajnos, sok olyan beteg van, aki éppen a betegségére hivatkozva érzi feljogosítva magát arra, hogy másoknak parancsolgasson."

"Jó, ha tudod: Helyes önismeretre jutni szinte lehetetlen addig, amíg valaki valami betegséget nem kapott. A betegség meg tudja úgy kérdezni az embert, hogy az illető képtelen hazudni. Lehet hát mondani, hogy mindenki olyan, amilyennek betegségében mutatkozik meg mások előtt."

"Feladatod tehát az, hogy rövid földi életed folyamán tanulj meg helyesen szeretni, s ezáltal akkor is segítesz másoknak, ha látszatra te szorulsz a legnagyobb segítségre."

Kérdező: MEGGYÓGYULOK?

Meggyógyulok-e betegségemből? Mi a feladatom?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben Kedves Barátom! Betegségeddel kapcsolatban azt kell mondanom, hogy nincs gyógyíthatatlan betegség, bár bizonyos szempontból, már a születéskor mindenki magában hordja olyan bajnak a fullánkját, ami miatt előbb-utóbb meg fog halni.
Amikor valakinek a testében olyan rendellenesség tapasztalható, amit betegségnek szoktatok nevezni, akkor a legelső feladata mindenkinek az kellene hogy legyen, hogy időt szenteljen lelkének állapotára.
Egy ember nemcsak kifelé él, hanem befelé is. Az örök élet befelé lesz nyilvánvaló, míg a kifelé élt élet mindig arról tanúskodik, hogy mulandó a világ, és mulandó az ember földi élete. Azok, akik legfőbb feladatuknak azt tartják, hogy azzal foglalkozzanak, ami mindenképpen mulandó, éppen a lényeg mellett mennek el. Ahogy múlik felettük az idő, úgy lesznek kénytelenek belátni, hogy nem arra használták idejüket, amire kapták. És ez állandó nyugtalanság forrása lesz bennük. - Most rátérek a második kérdésedre:
Neked sincs más feladatod, mint minden embernek a világon. Ez pedig az, hogy a rendelkezésedre álló eszközökkel tartsd ébren és erősítsd magadban azt a szeretetet, amely valójában az Én életem benned.
Ma is van a világon olyan közismert ember, aki csak fejét tudja mozgatni, s minden más végtagja, testrésze teljesen béna, és mégis boldognak tudja magát, mert megtanult befelé élni.
Szeretni mindenki képes, ha akar, mert az szeret, aki jót akar környezetének, és nem arra fekteti a hangsúlyt, hogy környezete tegyen jót vele. A leglehetetlenebb betegségekben is lehet valaki jó ember és lehet rossz ember. Olyan testi betegség nincsen, hogy valaki annak következtében egyáltalán ne tudna magának parancsolni. Sajnos, sok olyan beteg van, aki éppen a betegségére hivatkozva érzi feljogosítva magát arra, hogy másoknak parancsolgasson.
Jó, ha tudod: Helyes önismeretre jutni szinte lehetetlen addig, amíg valaki valami betegséget nem kapott. A betegség meg tudja úgy kérdezni az embert, hogy az illető képtelen hazudni. Lehet hát mondani, hogy mindenki olyan, amilyennek betegségében mutatkozik meg mások előtt.
Feladatod tehát az, hogy rövid földi életed folyamán tanulj meg helyesen szeretni, s ezáltal akkor is segítesz másoknak, ha látszatra te szorulsz a legnagyobb segítségre.
Megáldalak a TÜRELEM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/605

31. hét

(2012. 07. 30. - 08. 05.)

Témáink:

"Meg tudom adni bajodra az orvosságot, de ez olyan, amit nem könnyű bevenni. Túl keserű azoknak, akiknek nincs elég hitük ahhoz, hogy az Én gyógyító erőmre ráhagyják magukat."

"KEZDJÉL EL HÁLÁLKODNI, ÉS ENGEM DICSŐÍTENI, AMIKOR AZT TAPASZTALOD, HOGY AZ EMLÍTETT SZELLEMEK KÍNOZNI KEZDENEK!!!"

"...ez a hited próbája. Én nem tudok segíteni ott, ahol nem találok elégséges hitet. Még saját környezetemben, lakhelyemen sem tudtam kifejteni kellőképpen isteni erőmet, amikor nem találtam hitet az Én erőm kiáradásának befogadására. De ahol találtam, ott még akkor is hatékony volt az erőm, amikor egy pogány százados kérte ezt tőlem. "

"Higgy abban, hogy veled és benned élek! Higgy abban, hogy erőm a te erőd is! Ha egy súly oly nehéz, hogy nem lehet fölemelni, akkor nemcsak az a megoldás, hogy a súlyt csökkenti, hanem az is éppen olyan hatékony, ha az erőt növelitek."

"Addig akarom növelni erődet az Én erőmmel, amíg könnyen le nem tudod győzni ezeknek a szellemeknek támadásait. Ha erőmmel már legyőzted őket, akkor el fognak kullogni, és nem fognak zavarni többé. De ehhez nagyon komolyan HINNED kell az ÉN ERŐM JELENLÉTÉBEN."

"Nagyon szeretlek, és nagyon szeretnék segíteni. E téren minden a hiteden múlik. Hinned kell Bennem, hinned kell a gyógyszerekben, hinned kell az orvosi segítőkészségben, hinned kell a JÓBAN!"

Kérdező: SZELLEMEK NYUGTALANÍTANAK

Éjjel-nappal szellemlények serege nyugtalanít, kínoz. Mit lehet tenni ellenük?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Meg tudom adni bajodra az orvosságot, de ez olyan, amit nem könnyű bevenni. Túl keserű azoknak, akiknek nincs elég hitük ahhoz, hogy az Én gyógyító erőmre ráhagyják magukat. Tehát csak akkor tudok segíteni, ha megvalósítod azt, amit most kívánok tőled, bármilyen képtelennek is tűnik ennek megvalósítása. Tanácsom tehát a következő:
KEZDJÉL EL HÁLÁLKODNI, ÉS ENGEM DICSŐÍTENI, AMIKOR AZT TAPASZTALOD, HOGY AZ EMLÍTETT SZELLEMEK KÍNOZNI KEZDENEK!!!
Ugye képtelenségnek tűnik szemedben? Pedig ez a hited próbája. Én nem tudok segíteni ott, ahol nem találok elégséges hitet. Még saját környezetemben, lakhelyemen sem tudtam kifejteni kellőképpen isteni erőmet, amikor nem találtam hitet az Én erőm kiáradásának befogadására. De ahol találtam, ott még akkor is hatékony volt az erőm, amikor egy pogány százados kérte ezt tőlem.
Arra kérlek hát, erősítsd hitedet! Higgy abban, hogy veled és benned élek! Higgy abban, hogy erőm a te erőd is! Ha egy súly oly nehéz, hogy nem lehet fölemelni, akkor nemcsak az a megoldás, hogy a súlyt csökkenti, hanem az is éppen olyan hatékony, ha az erőt növelitek. Én ezt akarom tenni a te életedben. Addig akarom növelni erődet az Én erőmmel, amíg könnyen le nem tudod győzni ezeknek a szellemeknek támadásait. Ha erőmmel már legyőzted őket, akkor el fognak kullogni, és nem fognak zavarni többé. De ehhez nagyon komolyan HINNED kell az ÉN ERŐM JELENLÉTÉBEN.
Nagyon szeretlek, és nagyon szeretnék segíteni. E téren minden a hiteden múlik. Hinned kell Bennem, hinned kell a gyógyszerekben, hinned kell az orvosi segítőkészségben, hinned kell a JÓBAN!
Megáldalak a HIT LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/606

32. hét

(2012. 08. 6. - 12.)

Témáink:

"Nem mondhatok el olyat jövődről, aminek bekövetkezte több szabad cselekedetedtől függ. Csak olyat tudok mondani jövőddel kapcsolatban, aminek folyamata már elindult, s jelenleg is tart. Az a természeted elleni kényszer, amit gyakran érzel magadban, nagy erőről tanúskodik, de ennek az erőnek iránya még hagy kivetni valót maga után."

"Nem elég akarni valamit. Csak értelmileg kitisztázott dolgok segíthetnek előbbre a boldogulás útján."

"A te testi problémád olyan karmikus eredetű, amelyet valamikor jónak láttál felvállalni, éppen akaratod erejére nagyon számítva."

"...senki nem tud boldogítani senkit. Kétségtelen, hogy minden ember boldog akar lenni. Boldogságra vagytok teremtve. Tehát MAGAMRA! Ezt kell egyszer tisztán és világosan látnod."

"A mulandóság fölfedezésekre való, és nem állapotok rögzítésére. Amikor valaki fölfedezi, hogy a természetébe oltott boldogság utáni vágy nem más, mint vágyakozás arra az útra, amelyen haladva a remény harmonikusan képes éltetni azt, aki erre rátalált, akkor elvben már boldog, gyakorlatban pedig egyre boldogabb. Olyan ez, mint amikor valaki biztos abban, hogy jó vonatra szállt. Biztos abban, hogy ez a vonat az, ami elviszi őt a boldogság országába. Ezért egyre boldogabb, minél jobban múlik az idő, és fogy az út hossza. "

"Te még ott tartasz, amikor valaki nem az úti célt tette élete céljának, hanem a vonatot. Az úti cél másodlagos még. Van olyan gyermeki szint, amikor ez természetes. De ezt ki kell nőnöd, mert az életet nem lehet eljátszogatni. Határozott, egyértelmű döntéssel kell vállalnod azt az életformát, amelyben azt kell megvalósítanod, hogy akit szeretsz, az ÉN vagyok, és földi lény helyembe nem léphet, csupán anynyit tehet, hogy Hozzám segítsen téged, és Hozzám segítsed őt! Csak azt tudod boldogítani, és csak az tud téged boldoggá tenni, aki erre vállalkozik. A te életednek ez az értelme, ez a célja. Ezért születtél, és ezért fogsz meghalni. Ami pedig e kettő között van, az annyiban érték, amennyiben Velem kapcsol össze. "

Kérdező: BOLDOGGÁ TUDOM TENNI AZT, AKIT SZERETEK?

1. Rendbe jön-e egyik lábam? 2. Boldoggá tudom tenni azt, akit szeretek? 3. Mi a küldetésem?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Én nem akarlak hitegetni. Nem mondhatok el olyat jövődről, aminek bekövetkezte több szabad cselekedetedtől függ. Csak olyat tudok mondani jövőddel kapcsolatban, aminek folyamata már elindult, s jelenleg is tart. Az a természeted elleni kényszer, amit gyakran érzel magadban, nagy erőről tanúskodik, de ennek az erőnek iránya még hagy kivetni valót maga után.
Nem elég akarni valamit. Csak értelmileg kitisztázott dolgok segíthetnek előbbre a boldogulás útján.
A te testi problémád olyan karmikus eredetű, amelyet valamikor jónak láttál felvállalni, éppen akaratod erejére nagyon számítva. Most megpróbálok némi értelmi tisztázást adni életed leglényegesebb pontját érintve.
Egy negatív mondattal kezdem: senki nem tud boldogítani senkit. Kétségtelen, hogy minden ember boldog akar lenni. Boldogságra vagytok teremtve. Tehát MAGAMRA! Ezt kell egyszer tisztán és világosan látnod. A mulandóság fölfedezésekre való, és nem állapotok rögzítésére. Amikor valaki fölfedezi, hogy a természetébe oltott boldogság utáni vágy nem más, mint vágyakozás arra az útra, amelyen haladva a remény harmonikusan képes éltetni azt, aki erre rátalált, akkor elvben már boldog, gyakorlatban pedig egyre boldogabb. Olyan ez, mint amikor valaki biztos abban, hogy jó vonatra szállt. Biztos abban, hogy ez a vonat az, ami elviszi őt a boldogság országába. Ezért egyre boldogabb, minél jobban múlik az idő, és fogy az út hossza.
Drága Gyermek! Te még ott tartasz, amikor valaki nem az úti célt tette élete céljának, hanem a vonatot. Az úti cél másodlagos még. Van olyan gyermeki szint, amikor ez természetes. De ezt ki kell nőnöd, mert az életet nem lehet eljátszogatni. Határozott, egyértelmű döntéssel kell vállalnod azt az életformát, amelyben azt kell megvalósítanod, hogy akit szeretsz, az ÉN vagyok, és földi lény helyembe nem léphet, csupán anynyit tehet, hogy Hozzám segítsen téged, és Hozzám segítsed őt! Csak azt tudod boldogítani, és csak az tud téged boldoggá tenni, aki erre vállalkozik. A te életednek ez az értelme, ez a célja. Ezért születtél, és ezért fogsz meghalni. Ami pedig e kettő között van, az annyiban érték, amennyiben Velem kapcsol össze.
Nagyon szeretlek, és nagyon várom a találkozást veled! Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/607

33. hét

(2012. 08. 13. - 19.)

Témáink:

Te "úgy gondolod, hogy közvetlenül megkárosítottad Istent éveken keresztül azáltal, hogy nem foglalkoztál Vele. Ha így gondolod, nem jól gondolod. Egyedül magadat károsítottad meg! Ez természetesen fájdalmat okozott Istennek, mert mérhetetlenül szeret téged, de attól kezdve, hogy visszafordultál Hozzánk, az egész mennyországnak örömét növelted."

"Hidd el! Istennek az fáj, amikor magatoknak kárt okoztok lelketekben, és örül, amikor Hozzá visszatérve meggyógyíthat benneteket. Minden rendes szülő szenved, amikor gyermeke betegséget szerez magának, és örül, ha a gyermek vállalja, hogy meggyógyuljon szülei kezelése által. Így vagyunk Mi is veletek. Ne azon sopánkodj, hogy hűtlen voltál, s ezzel sok jótól elestél annak idején, hanem örülj, hogy most benned élhetünk (Jn 14; 23), s így gazdagodhatsz abban az életben, amivel megajándékozhattunk téged."

"A szív bőségéből szól a száj. Az a tény, hogy örömmel beszélsz Rólam, és örülsz, ha másokat érdekel az Én életem, ez ékes bizonyítéka annak, hogy benned élek, tehát anélkül, hogy megfogalmaztad volna, vállaltál Engem úgy is, mint UTAT. Akiben él az a vágy, hogy nemcsak növekedni akar a szeretetben, hanem erről tanúságot is akar tenni mások előtt azért, hogy másokban is felébressze ezt a vágyat, az a legjobb úton halad saját boldogsága irányában."

"A gyógyítás és a szeretni tanítás vágyától irányított tanulások, tanfolyamok mindig áldásom hordozói. Minden REIKI és nem REIKI módszer jó, ha Hozzám akarja közelebb hozni e módszer alkalmazóit. De tudnod kell, hogy Én nem módszer vagyok csupán valami cél elérésére, hanem Én vagyok az ÚT ÉS A CÉL egyszerre. Ez azt jelenti, hogy Értem csak Velem lehet járni, dolgozni, élni."

"A templomi esküvők egyáltalán nem tartoznak a lényeghez. Ezek hozzátartoznak bizonyos egyházi intézmények fennállásának és fenntartásának lényegéhez, de lényegében nem tartoznak Hozzám, mint CÉL-hoz. Templomi esküvővel is lehet nagyon távolra kerülni tőlem, és templomi esküvő nélkül is lehet nagyon közel kerülni Hozzám!"

"Az kétségtelen, hogy botrányt okozna, ha a te vallásodban lévők azt látnák, hogy te is járulsz szentáldozáshoz, de ennek a botránynak nem az lenne az oka, hogy ezt Én helytelenítem, hanem az, hogy egyházatok vezetői és tagjai jelenleg olyan szinten vannak, amilyenen vannak. Erre valóban áll: Az Én gondolataim nem a ti gondolataitok, az Én útjaim, nem a ti útjaitok."

Kérdező: SZÜKSÉGES A TEMPLOMI ESKÜVŐ?

1. Isten megbocsátja, hogy oly sokáig elhanyagoltam? 2. Jó az út, amin eszmélésem után járok? 3. Jót teszek azzal, amivel most foglalkozom? 4. Templomi esküvő nélkül is szeret engem az Úr?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben 1. Drága Gyermekem! Első kérdésedet azért fogalmazhattad meg, mert úgy gondolod, hogy közvetlenül megkárosítottad Istent éveken keresztül azáltal, hogy nem foglalkoztál Vele. Ha így gondolod, nem jól gondolod. Egyedül magadat károsítottad meg! Ez természetesen fájdalmat okozott Istennek, mert mérhetetlenül szeret téged, de attól kezdve, hogy visszafordultál Hozzánk, az egész mennyországnak örömét növelted.
Hidd el! Istennek az fáj, amikor magatoknak kárt okoztok lelketekben, és örül, amikor Hozzá visszatérve meggyógyíthat benneteket. Minden rendes szülő szenved, amikor gyermeke betegséget szerez magának, és örül, ha a gyermek vállalja, hogy meggyógyuljon szülei kezelése által. Így vagyunk Mi is veletek. Ne azon sopánkodj, hogy hűtlen voltál, s ezzel sok jótól elestél annak idején, hanem örülj, hogy most benned élhetünk (Jn 14; 23), s így gazdagodhatsz abban az életben, amivel megajándékozhattunk téged.
2. A szív bőségéből szól a száj. Az a tény, hogy örömmel beszélsz Rólam, és örülsz, ha másokat érdekel az Én életem, ez ékes bizonyítéka annak, hogy benned élek, tehát anélkül, hogy megfogalmaztad volna, vállaltál Engem úgy is, mint UTAT. Akiben él az a vágy, hogy nemcsak növekedni akar a szeretetben, hanem erről tanúságot is akar tenni mások előtt azért, hogy másokban is felébressze ezt a vágyat, az a legjobb úton halad saját boldogsága irányában.
3. A gyógyítás és a szeretni tanítás vágyától irányított tanulások, tanfolyamok mindig áldásom hordozói. Minden REIKI és nem REIKI módszer jó, ha Hozzám akarja közelebb hozni e módszer alkalmazóit. De tudnod kell, hogy Én nem módszer vagyok csupán valami cél elérésére, hanem Én vagyok az ÚT ÉS A CÉL egyszerre. Ez azt jelenti, hogy Értem csak Velem lehet járni, dolgozni, élni.
4. A templomi esküvők egyáltalán nem tartoznak a lényeghez. Ezek hozzátartoznak bizonyos egyházi intézmények fennállásának és fenntartásának lényegéhez, de lényegében nem tartoznak Hozzám, mint CÉL-hoz. Templomi esküvővel is lehet nagyon távolra kerülni tőlem, és templomi esküvő nélkül is lehet nagyon közel kerülni Hozzám!
Az kétségtelen, hogy botrányt okozna, ha a te vallásodban lévők azt látnák, hogy te is járulsz szentáldozáshoz, de ennek a botránynak nem az lenne az oka, hogy ezt Én helytelenítem, hanem az, hogy egyházatok vezetői és tagjai jelenleg olyan szinten vannak, amilyenen vannak. Erre valóban áll: Az Én gondolataim nem a ti gondolataitok, az Én útjaim, nem a ti útjaitok.
Megáldalak SZERETETEM ÉS BÉKÉM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/608

34. hét

(2012. 07. 20. - 26.)

Témáink:

"A megkötözöttség mindig elfogultságot jelent, és csak rövid távon ad látszatra jó tanácsokat."

"Sokkal komolyabban kell venned a Velem való személyes kapcsolatot, ha azt akarod, hogy felismerd akaratomat, és aszerint igazítsd gondolataidat, szavaidat és cselekedeteidet."

"Meg kell tanulnod, hogy Isten nem egy olyan érdekes valaki, aki mindentudásával és mindenhatóságával azért létezik, hogy Tőle függetlenül az ő képességeit saját pillanatnyi érdeketek szerint felhasználhassátok, hanem, hogy ŐVELE együtt a SZABADSÁG, tehát a megkötözöttségek feloldása felé tudjatok haladni."

"Senki nem hivatkozhat arra, hogy azért nem ért rá Velem és saját lelkével foglalkozni, mert azokkal a problémákkal volt elfoglalva, amelyek nem az ő területére tartoztak. Egy felnőtt gyermek életéhez pedig a szülőnek már semmi köze sincsen, hacsak nem az, hogy ezt elmondja felnőtt gyermekének."

"Nagyon fontos volna rájönnöd arra, hogy minden szülőnek csak addig van feladata gyermekeivel kapcsolatban, amíg nagykorúvá nem nevelődtek. Utána már ártalmára van gyermekének, ha a szülő akar a nagykorú gyermek életébe nagy okosan beleszólni. Rá kell jönnöd, hogy ma már nincs más feladatod, mint az, hogy készülj a Velem való találkozásra, és számold fel azokat a vérségi megkötözöttségeket, melyeket úgysem tudsz véglegesíteni, mert a halál nem fogja megkérdezni tőled, hogy jónak látod-e az ilyen kapcsolat megszakítását vagy sem, hanem menned kell, és ha a gyermekeddel való megkötözöttséget viszed magaddal, az nem olyan értéket fog jelenteni, amelynek örülni fogsz, hanem éppen ellenkezőleg, ez lesz az egyik legnagyobb problémád akkor."

"Örülnék, ha már benned is megszólalhatna a HANG, és elmondhatnám közvetlenül neked ezeket, melyeket most így voltam kénytelen elmondani. Örülnék, ha elhinnéd, hogy amit mondtam, azt a te érdekedben mondtam, és szándékom semmiképpen sem a fájdalomokozást, hanem a szabaddá válást célozta. Amennyire neked fájnak az elmondottak, annyiban Nekem is fájnak. Együtt szenvedek veled, mert szeretlek. Minden vágyam az veled kapcsolatban, hogy te együtt tudj örülni Velem- ÖRÖKKÉ!"

Kérdező: LEÁNYOMRÓL KÉRDEZEK

1. Lányom talál-e egy hű társat? 2. Mit tegyen, hogy elégedett legyen? 3. Mi az Úr kívánsága az ő és fia számára? 4. Benső hangja kitől van?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Nagyon meg vagy kötözve leányoddal. Ez neked is, neki is csak ártalmára lehet. A megkötözöttség mindig elfogultságot jelent, és csak rövid távon ad látszatra jó tanácsokat. Sokkal komolyabban kell venned a Velem való személyes kapcsolatot, ha azt akarod, hogy felismerd akaratomat, és aszerint igazítsd gondolataidat, szavaidat és cselekedeteidet. Meg kell tanulnod, hogy Isten nem egy olyan érdekes valaki, aki mindentudásával és mindenhatóságával azért létezik, hogy Tőle függetlenül az ő képességeit saját pillanatnyi érdeketek szerint felhasználhassátok, hanem, hogy ŐVELE együtt a SZABADSÁG, tehát a megkötözöttségek feloldása felé tudjatok haladni.
Nagyon fontos számodra, hogy saját lelki fejlődéseddel törődj, mert közel van már találkozásunknak ideje. Senki nem hivatkozhat arra, hogy azért nem ért rá Velem és saját lelkével foglalkozni, mert azokkal a problémákkal volt elfoglalva, amelyek nem az ő területére tartoztak. Egy felnőtt gyermek életéhez pedig a szülőnek már semmi köze sincsen, hacsak nem az, hogy ezt elmondja felnőtt gyermekének.
Nagyon fontos volna rájönnöd arra, hogy minden szülőnek csak addig van feladata gyermekeivel kapcsolatban, amíg nagykorúvá nem nevelődtek. Utána már ártalmára van gyermekének, ha a szülő akar a nagykorú gyermek életébe nagy okosan beleszólni. Rá kell jönnöd, hogy ma már nincs más feladatod, mint az, hogy készülj a Velem való találkozásra, és számold fel azokat a vérségi megkötözöttségeket, melyeket úgysem tudsz véglegesíteni, mert a halál nem fogja megkérdezni tőled, hogy jónak látod-e az ilyen kapcsolat megszakítását vagy sem, hanem menned kell, és ha a gyermekeddel való megkötözöttséget viszed magaddal, az nem olyan értéket fog jelenteni, amelynek örülni fogsz, hanem éppen ellenkezőleg, ez lesz az egyik legnagyobb problémád akkor.
Örülnék, ha már benned is megszólalhatna a HANG, és elmondhatnám közvetlenül neked ezeket, melyeket most így voltam kénytelen elmondani. Örülnék, ha elhinnéd, hogy amit mondtam, azt a te érdekedben mondtam, és szándékom semmiképpen sem a fájdalomokozást, hanem a szabaddá válást célozta. Amennyire neked fájnak az elmondottak, annyiban Nekem is fájnak. Együtt szenvedek veled, mert szeretlek. Minden vágyam az veled kapcsolatban, hogy te együtt tudj örülni Velem- ÖRÖKKÉ!
Nagyon szeretlek, és nagyon várom, hogy szabaddá válj! (2Kor 3;17)
Megáldalak az ALÁZATOSSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/609

35. hét

(2012. 08. 27. - 09. 02.)

Témáink:

"... mindent meg lehet kérdezni Tőlem, de válaszaimat nem befolyásolhatják a kérdezők vágyai, kívánságai. Nagyon fontos és alapvető részetekről az, hogy higgyetek szeretetemben. Azok, akik azt keresik, kutatják, hogy hol lehet válaszaimban megtalálni valamit, ami azt igazolhatná, hogy nem Én, Jézus vagyok az, aki szólok, hát az ilyen emberek biztosan meg fogják találni azt, amit kerestek. Kétezer évvel ezelőtt szavaimban is mindig megtalálták az ilyen keresők azt, amivel igazolva látták, hogy ámítom a népet (Jn. 7;12 / 7;47), s amit mondok, az azért nem lehet Istentől jövő, mert Én mondom, aki nem jöhettem Istentől."

"Ma már általában mindenki tudja, hogy Istentől jöttem, ezért szavaimat úgy próbálják semlegesíteni, hogy azt igyekeznek kimutatni, hogy nem is az Én szavaim. Hát aki akarja, az ezt igazolni is tudja. Félelmetes, hogy mire képes az emberi okoskodás annak érdekében, hogy ne kelljen megtérnie. Mondanivalóm tartalma is mindig kikezdhető volt azok részéről, akik ezzel a szándékkal vizsgálták szavaimat. Így van ez ma is, és így lesz mindaddig, amíg Atyám véget nem vet annak a folyamatnak, amit ti földi életnek neveztek."

"Alapvető tehát, hogy úgy olvassátok szavaimat, hogy azokban AKARJÁTOK megtalálni azt, ami épít, buzdít és vigasztal. Aki így áll Hozzám, az hitével, tehát szíve szemével megtalálhatja Nálam szíve békéjét akkor is, ha szavaimat nem aranypapírba csomagoltam."

"Ne kívülről várj eligazítást, hanem belülről, lelkiismereted felől. Meg kell tanulnod, hogy érett lélek vagy már, és Én igenis szólok közvetlenül neked belülről is. Problémáidra természetesen kívülről is kapsz segítséget, de ezek csak annyiban igazi segítségek, amenynyiben benned békét teremtenek. Tehát mégiscsak belülről, lelkiismereted hangja miatt kell elfogadnod azokat is, amik kívülről kínálják fel magukat."

"figyelned kell befelé, tehát Rám, hogy örülöke neked. Majd este szintén pár percet szánj arra, hogy megköszönd még az esetleges butaságokat is, amiket elkövettél, mert azokkal is tanítani akartalak valamire."

"Ezeket elmondani: egyszerű. A gyakorlati élet azonban egy olyan terület, ahol sok a zavaró állomás. Ezért a reggeli és esti pár percet, amit Velem akarsz együtt tölteni, komolyan meg kell tervezned és szervezned. Nem felületes, futó találkozásokra van szükséged Velem, hanem olyanra, melyben az Én teremtő erőm érintését élheted át. Új világot akarok teremteni benned! Erre kell neked Számomra lehetőséget biztosítanod."

Kérdező: HOGYAN KERÜLÖK KÖZELEBB JÉZUSHOZ?

1. Az érdeklődő mindent megkérdezhet a HANG-médiumtól? 2. Hogyan kerülhetek közelebb Krisztushoz?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Drága Gyermekem! Természetesen mindent meg lehet kérdezni Tőlem, de válaszaimat nem befolyásolhatják a kérdezők vágyai, kívánságai. Nagyon fontos és alapvető részetekről az, hogy higgyetek szeretetemben. Azok, akik azt keresik, kutatják, hogy hol lehet válaszaimban megtalálni valamit, ami azt igazolhatná, hogy nem Én, Jézus vagyok az, aki szólok, hát az ilyen emberek biztosan meg fogják találni azt, amit kerestek. Kétezer évvel ezelőtt szavaimban is mindig megtalálták az ilyen keresők azt, amivel igazolva látták, hogy ámítom a népet (Jn. 7;12 / 7;47), s amit mondok, az azért nem lehet Istentől jövő, mert Én mondom, aki nem jöhettem Istentől. Ma már általában mindenki tudja, hogy Istentől jöttem, ezért szavaimat úgy próbálják semlegesíteni, hogy azt igyekeznek kimutatni, hogy nem is az Én szavaim. Hát aki akarja, az ezt igazolni is tudja. Félelmetes, hogy mire képes az emberi okoskodás annak érdekében, hogy ne kelljen megtérnie.
Mondanivalóm tartalma is mindig kikezdhető volt azok részéről, akik ezzel a szándékkal vizsgálták szavaimat. Így van ez ma is, és így lesz mindaddig, amíg Atyám véget nem vet annak a folyamatnak, amit ti földi életnek neveztek.
Alapvető tehát, hogy úgy olvassátok szavaimat, hogy azokban AKARJÁTOK megtalálni azt, ami épít, buzdít és vigasztal. Aki így áll Hozzám, az hitével, tehát szíve szemével megtalálhatja Nálam szíve békéjét akkor is, ha szavaimat nem aranypapírba csomagoltam.
2. Arra a kérdésedre, hogy hogyan kerülhetsz közelebb Hozzám, egyszerű választ adok, de megvalósítása már nem olyan egyszerű. Válaszom így hangzik: Ne kívülről várj eligazítást, hanem belülről, lelkiismereted felől. Meg kell tanulnod, hogy érett lélek vagy már, és Én igenis szólok közvetlenül neked belülről is. Problémáidra természetesen kívülről is kapsz segítséget, de ezek csak annyiban igazi segítségek, amenynyiben benned békét teremtenek. Tehát mégiscsak belülről, lelkiismereted hangja miatt kell elfogadnod azokat is, amik kívülről kínálják fel magukat.
Nem kell ehhez semmi egyéb, mint reggel pár percet szánnod arra, hogy felajánld magadat Nekem, aztán napközben többször figyelned kell befelé, tehát Rám, hogy örülöke neked. Majd este szintén pár percet szánj arra, hogy megköszönd még az esetleges butaságokat is, amiket elkövettél, mert azokkal is tanítani akartalak valamire.
Ezeket elmondani: egyszerű. A gyakorlati élet azonban egy olyan terület, ahol sok a zavaró állomás. Ezért a reggeli és esti pár percet, amit Velem akarsz együtt tölteni, komolyan meg kell tervezned és szervezned. Nem felületes, futó találkozásokra van szükséged Velem, hanem olyanra, melyben az Én teremtő erőm érintését élheted át. Új világot akarok teremteni benned! Erre kell neked Számomra lehetőséget biztosítanod.
Nagyon szeretlek, és nagyon számítok a REGGELI imáidra is!
Megáldalak a TANULÉKONYSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/610

36. hét

(2012. 09. 03. - 09.)

Témáink:

"Kérdésed arról tesz tanúságot, hogy az elbizonytalanítás ördögének támadásait szenveded. Ez nagyon jó jel! Amikor valakit az ősellenség úgy támad, mint téged, akkor ez annak a jele, hogy veszélyben vannak miattad hadállásai. Nagyon jó jel ez, mert azt jelzi, hogy a mulandó élet hontalanságának érzését Nálam akarod feloldani. Azt jelenti, hogy szíved mélyén él benned a remény, bizonyosság, hogy igazi otthonod Én vagyok!"

"Arra a szeretetre hivatkozva kérlek, amely szeretet létben tart téged, tehát Szentlelkem szeretetére, hidd el, hogy benned élek, és legyen ez a tudat benned olyan öntudat, amelynek akkor sincs semmi köze a gőghöz, ha bárki is ezzel vádolna téged. "

"Tudatosítsd magadban azt, hogy Isten plusz egy fő, az mindig abszolút többség! Hidd el, hogy valamit komolyan képviselni csak elszánt öntudattal lehet. Amíg megmarad benned a tanulékonyság szelleme, addig TANÍTÁSOM LELKE is munkálkodni képes benned."

"Te ismersz már annyira, hogy tudod: nem az a fontos, hogy mit gondolsz magadról, hanem az, hogy mit gondolsz Rólam! Akár egy, akár sok nullának gondolja magát valaki, törekednie kell átélni, hogy a nullák előtt az EGYES Én vagyok, s így maguk a nullák is óriási értéket hordoznak. "

"Szereped nagysága nem mérhető emberi mércével. Természetesen az a kegyelmi erő sem, amelyet e szerephez feltétlenül lelkedbe ültettem. IGAZSÁG ÉS ÉLET azért és addig vagyok, amiért és ameddig ÚT is lehetek számodra. Akkor vagyok ÚT, ha a szeretet bölcsessége és a bölcsesség szeretete sínpárján gördül életed vonata. "

"A szeretet bölcsessége azt a bizonyosságot érteti meg veled, hogy a szeretet mérhetetlenül gazdagabbnak látja az életet, mint az, aki ennek híjával van. A bölcsesség szeretete pedig azt biztosítja számodra, hogy úgy tudj két lábbal a földön élni, hogy szíved a mennyországot hordozza. "

"Áldásom vagy, és az is maradsz! Légy bátor és elszánt benső bizonyosságod érdekében. Nem akárki, a mindenható Isten hordoz tenyerén! Legyen bátorságod ennek tudatát átélni. Gondolj azokra - nem mondok neveket -, akik a világ legkülönbözőbb pontjain ennek a bizonyosságnak erejében csodákra voltak képesek a szeretet terjedésének szolgálatában."

Kérdező: TÉGED SZOLGÁLLAK?

Téged szolgállak?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Kedves Barátom! Kérdésed arról tesz tanúságot, hogy az elbizonytalanítás ördögének támadásait szenveded. Ez nagyon jó jel! Amikor valakit az ősellenség úgy támad, mint téged, akkor ez annak a jele, hogy veszélyben vannak miattad hadállásai.
Nagyon jó jel ez, mert azt jelzi, hogy a mulandó élet hontalanságának érzését Nálam akarod feloldani. Azt jelenti, hogy szíved mélyén él benned a remény, bizonyosság, hogy igazi otthonod Én vagyok!
Arra a szeretetre hivatkozva kérlek, amely szeretet létben tart téged, tehát Szentlelkem szeretetére, hidd el, hogy benned élek, és legyen ez a tudat benned olyan öntudat, amelynek akkor sincs semmi köze a gőghöz, ha bárki is ezzel vádolna téged. Tudatosítsd magadban azt, hogy Isten plusz egy fő, az mindig abszolút többség! Hidd el, hogy valamit komolyan képviselni csak elszánt öntudattal lehet. Amíg megmarad benned a tanulékonyság szelleme, addig TANÍTÁSOM LELKE is munkálkodni képes benned.
Te ismersz már annyira, hogy tudod: nem az a fontos, hogy mit gondolsz magadról, hanem az, hogy mit gondolsz Rólam! Akár egy, akár sok nullának gondolja magát valaki, törekednie kell átélni, hogy a nullák előtt az EGYES Én vagyok, s így maguk a nullák is óriási értéket hordoznak.
Szereped nagysága nem mérhető emberi mércével. Természetesen az a kegyelmi erő sem, amelyet e szerephez feltétlenül lelkedbe ültettem. IGAZSÁG ÉS ÉLET azért és addig vagyok, amiért és ameddig ÚT is lehetek számodra. Akkor vagyok ÚT, ha a szeretet bölcsessége és a bölcsesség szeretete sínpárján gördül életed vonata. A szeretet bölcsessége azt a bizonyosságot érteti meg veled, hogy a szeretet mérhetetlenül gazdagabbnak látja az életet, mint az, aki ennek híjával van. A bölcsesség szeretete pedig azt biztosítja számodra, hogy úgy tudj két lábbal a földön élni, hogy szíved a mennyországot hordozza.
Áldásom vagy, és az is maradsz! Légy bátor és elszánt benső bizonyosságod érdekében. Nem akárki, a mindenható Isten hordoz tenyerén! Legyen bátorságod ennek tudatát átélni. Gondolj azokra - nem mondok neveket -, akik a világ legkülönbözőbb pontjain ennek a bizonyosságnak erejében csodákra voltak képesek a szeretet terjedésének szolgálatában.
Megáldalak SZERETETEM ÉS ERŐM BÖLCSESSÉGÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/611

37. hét

(2012. 09. 10. - 16.)

Témáink:

"Benned élek! Itt nagy hangsúlyt kell tenned e szóra: ÉLEK! Szorongásod abból adódik, hogy járatlan talajon lépkedsz. Bizonytalanságodat csökkentheted olyan meditációval, amely nem csupán ellazítást igényel, hanem egy természetes koncentráltságot arra, hogy ÉLEK benned."

"A FÉNY és a sötétség, mint tudod, nem azonos fajsúlyúak. A legkisebb fény is mérhetetlenül nagyobb, mint a legnagyobb sötétség. Sőt! Nyugodtan lehet azt mondani, hogy ahol a FÉNY megjelenik, ott szükségszerűen eltűnik a sötétség, mivel a sötétség nem más, mint a FÉNY hiánya."

"Szorongásod feloldója csak a FÉNY lehet, tehát az a tudat, hogy ÉLEK benned. Ezt a bizonyosságot magadba kell szuggerálnod, mivel a földi élet, ez az anyagba rögzült szellemi lét, csak gyakorlás által puhul annyira, hogy a VALÓSÁG hordozója legyen. Nem a sötétség, hanem a FÉNY a valóság! "

"A fizikai és a szellemi munka ellentétes következményét egy hasonlattal érzékeltetem: Minél mélyebbre süllyedsz a tengerben, annál sötétebb lesz körülötted minden. Minél mélyebbre fúrod szellemedet az anyagba ágyazottságodba, annál jobban a FÉNNYEL találkozol magadban. Mivel Önmagamra teremtettelek, ezért a FÉNY gyermeke vagy, és nem a sötétségé!"

"Álmod azt akarja aláhúzni benned, hogy elirányítód csak Én lehetek, s bár neked nagyon szeretned kell férjedet, de ne akarj az ő fejével gondolkodni, hanem az Enyémmel az ő érdekében is. Férjed egészségi állapota csupán feladatokat ad számodra, de semmiképpen sem gondot! Az ő gyógyulása is annyiban valósul meg, amennyiben feladatnak, és nem gondnak éli meg betegségét.
Nagyon szeretlek benneteket, és nagyon bízom abban, hogy a teljesség igényével akarsz Engem életed partnerévé tenni. Megáldalak a SZABADSÁG LELKÉVEL"

Kérdező: SZORONGÁSSAL MEDITÁLOK

1. Bizonyos szorongás blokkol le a meditálásban.
2. Férjem levágott fejével álmodtam.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Benned élek! Itt nagy hangsúlyt kell tenned e szóra: ÉLEK! Szorongásod abból adódik, hogy járatlan talajon lépkedsz. Bizonytalanságodat csökkentheted olyan meditációval, amely nem csupán ellazítást igényel, hanem egy természetes koncentráltságot arra, hogy ÉLEK benned.
A FÉNY és a sötétség, mint tudod, nem azonos fajsúlyúak. A legkisebb fény is mérhetetlenül nagyobb, mint a legnagyobb sötétség. Sőt! Nyugodtan lehet azt mondani, hogy ahol a FÉNY megjelenik, ott szükségszerűen eltűnik a sötétség, mivel a sötétség nem más, mint a FÉNY hiánya.
Szorongásod feloldója csak a FÉNY lehet, tehát az a tudat, hogy ÉLEK benned. Ezt a bizonyosságot magadba kell szuggerálnod, mivel a földi élet, ez az anyagba rögzült szellemi lét, csak gyakorlás által puhul annyira, hogy a VALÓSÁG hordozója legyen. Nem a sötétség, hanem a FÉNY a valóság! A fizikai és a szellemi munka ellentétes következményét egy hasonlattal érzékeltetem: Minél mélyebbre süllyedsz a tengerben, annál sötétebb lesz körülötted minden. Minél mélyebbre fúrod szellemedet az anyagba ágyazottságodba, annál jobban a FÉNNYEL találkozol magadban. Mivel Önmagamra teremtettelek, ezért a FÉNY gyermeke vagy, és nem a sötétségé!
2. Álmod azt akarja aláhúzni benned, hogy elirányítód csak Én lehetek, s bár neked nagyon szeretned kell férjedet, de ne akarj az ő fejével gondolkodni, hanem az Enyémmel az ő érdekében is. Férjed egészségi állapota csupán feladatokat ad számodra, de semmiképpen sem gondot! Az ő gyógyulása is annyiban valósul meg, amennyiben feladatnak, és nem gondnak éli meg betegségét.
Nagyon szeretlek benneteket, és nagyon bízom abban, hogy a teljesség igényével akarsz Engem életed partnerévé tenni.
Megáldalak a SZABADSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/612

38. hét

(2012. 09. 17. - 23.)

Témáink:

"Jobban át kell élned, hogy fiad nem a tiéd, hogy nevelésre kaptad, hogy elsősorban neked kell felajánlanod neki Engem. Abban a korban, amelyben van, neked kétszeresen kell arra vigyáznod, hogy megtanulja tőled az önfegyelmet és megértést egyaránt. A benne lévő idegrendszeri bizonytalanság, amely minden emberi fejlődés tehertétele, arra kényszerít, hogy sokszorozd Bennem erődet."

"Nagyon jól tetted, hogy megfelelő időben pofonokkal űzted el belőle a hisztérikusan ártó szellem jelenlétét. Az is nagyon okos dolog tőled, hogy te magad is tanultál ebből, s tudod, hogy ami egyszer megtörtént, az másodszor is megtörténhet. Ezért fokozott elővigyázatra van szükség. Egy nagy gyereket nem szabad még játékból sem dédelgetni! Az ő labilitása éppen abban áll, hogy vagy teljesen hideg, vagy teljesen forró akar lenni. Te ezt csak állapotszerű mértéktartással tudod fékezni benne. "

"Feladatod teljesítéséhez teljes erőbedobás szükséges. Feladatod pedig az, hogy ne légy megkötözve gyermekeddel akkor sem, ha ő azt éli meg, hogy ő meg van kötözve veled. Tehát SZABADDÁ kell válnod tőle olyan értelemben, hogy Tőlem kell kérned vele szemben a tanácsot és erőt egyaránt. Azért nagyon fontos ez, mert legtöbb szülő éppen azáltal árt legtöbbet gyermekének, hogy a VÉR szavára hallgat, amikor kialakítja gyermekével kapcsolatát. Ebből származik a legtöbb és legsúlyosabb nehézség később, mikor generációs problémáról van szó. "

"Istentől való félelmed oka az, hogy az Általam, Jézus által felkínált életformát csupán a felületen valósítod meg, s nem fordítasz Rám olyan koncentrált figyelmet, amely megszüntethetné félelmedet. Én általában senkiben sem szoktam direkt módon megszüntetni a félelmet, hanem indirekt módon. Tehát minél többet foglalkozik valaki Velem, minél több szellemi erőt fejt ki azért, hogy Rólam tanuljon, és minél több időt, energiát áldoz arra, hogy imáiban, elmélkedéseiben Velem azonosuljon, annál jobban fogja tapasztalni, hogy volt félelem, nincs félelem. "

"A haláltól való félelem annyiban jogos, hogy életre, és nem halálra vagytok teremtve. Ha az előző pontban felkínált tanácsomat megvalósítod, akkor e téren is megszűnnek problémáid."

"A Velem való EGYSÉG mindenképpen a legfontosabb. Ez természetesen nem csupán állapot, hanem folyamat. Ha döntöttél, és bejelentetted magadnak, hogy EGYSÉGBEN vagy Velem, akkor már ezen az úton haladsz."

Kérdező: FÉLEK ISTENTŐL, HALÁLTÓL

1. Fiammal kapcsolatos problémámról kérem a véleményét. 2. Félek Istentől, bár tudom, hogy szeret. 3. Nem tudom kisírni magam. Félek a haláltól.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "1. Jobban át kell élned, hogy fiad nem a tiéd, hogy nevelésre kaptad, hogy elsősorban neked kell felajánlanod neki Engem. Abban a korban, amelyben van, neked kétszeresen kell arra vigyáznod, hogy megtanulja tőled az önfegyelmet és megértést egyaránt. A benne lévő idegrendszeri bizonytalanság, amely minden emberi fejlődés tehertétele, arra kényszerít, hogy sokszorozd Bennem erődet.
Nagyon jól tetted, hogy megfelelő időben pofonokkal űzted el belőle a hisztérikusan ártó szellem jelenlétét. Az is nagyon okos dolog tőled, hogy te magad is tanultál ebből, s tudod, hogy ami egyszer megtörtént, az másodszor is megtörténhet. Ezért fokozott elővigyázatra van szükség. Egy nagy gyereket nem szabad még játékból sem dédelgetni! Az ő labilitása éppen abban áll, hogy vagy teljesen hideg, vagy teljesen forró akar lenni. Te ezt csak állapotszerű mértéktartással tudod fékezni benne.
Feladatod teljesítéséhez teljes erőbedobás szükséges. Feladatod pedig az, hogy ne légy megkötözve gyermekeddel akkor sem, ha ő azt éli meg, hogy ő meg van kötözve veled. Tehát SZABADDÁ kell válnod tőle olyan értelemben, hogy Tőlem kell kérned vele szemben a tanácsot és erőt egyaránt. Azért nagyon fontos ez, mert legtöbb szülő éppen azáltal árt legtöbbet gyermekének, hogy a VÉR szavára hallgat, amikor kialakítja gyermekével kapcsolatát. Ebből származik a legtöbb és legsúlyosabb nehézség később, mikor generációs problémáról van szó.
2. Istentől való félelmed oka az, hogy az Általam, Jézus által felkínált életformát csupán a felületen valósítod meg, s nem fordítasz Rám olyan koncentrált figyelmet, amely megszüntethetné félelmedet. Én általában senkiben sem szoktam direkt módon megszüntetni a félelmet, hanem indirekt módon. Tehát minél többet foglalkozik valaki Velem, minél több szellemi erőt fejt ki azért, hogy Rólam tanuljon, és minél több időt, energiát áldoz arra, hogy imáiban, elmélkedéseiben Velem azonosuljon, annál jobban fogja tapasztalni, hogy volt félelem, nincs félelem.
3. A haláltól való félelem annyiban jogos, hogy életre, és nem halálra vagytok teremtve. Ha az előző pontban felkínált tanácsomat megvalósítod, akkor e téren is megszűnnek problémáid.
A Velem való EGYSÉG mindenképpen a legfontosabb. Ez természetesen nem csupán állapot, hanem folyamat. Ha döntöttél, és bejelentetted magadnak, hogy EGYSÉGBEN vagy Velem, akkor már ezen az úton haladsz. Erre kérlek szeretettel!
Megáldalak az OKOSSÁG ÉS BÉKESSÉG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/613

39. hét

(2012. 09. 24. - 30.)

Témáink:

"Nem az a szándékom, hogy szépeket mondjak neked, hanem az, hogy igazat. De azért nem baj, ha a kettő egybeesik néha."

"Téged nem Istentől vitt el bizonyos időre életed sodra, hanem nem tudtál mi kezdeni azzal a torz istenképpel, amelyet gyermekként kialakítottál magadban. Nem történt hát visszafejlődés, hanem egyszerűen az, hogy nem tetted azt, aminek nem láttad értelmét ... Amikor pedig bizonyos könyvek kezedbe kerültek, s te előző értelmetlenségedet igazolva láttad, ezek segítettek téged abban, hogy újból kezdj gondolkodni."

"Azért tartom nagyon okosnak, hogy Hozzám fordultál most, mert nem adtad fel kételyeidet. Én arra kérlek, ne is add fel mindaddig, míg értelmeddel be nem látod, hogy mit kell feladnod."

"Szabadságra vagy teremtve! Csak a szabadságban lehet Engem torzítástól mentesen megtalálni /2Kor 3;17/. Nem azért kaptad az értelmedet, hogy mások gondolkodjanak helyetted! Természetesen azért sem, hogy te gondolkodj mások helyett. Hidd el, a tekintélyelv a legsilányabb elv az értelmes ember életében, ha lelki békéjét meg akarja találni. Még az Én szavaimat is csak akkor fogadd el, ha annak értelmét belátod. Különben csupán ruha lesz rajtad, álarc, amely többet rejt el az igazságból, mint leleplez."

"... Én most nem a HIT ellen ágálok az ész érdekében, hanem az ellen, hogy értelmileg megalapozatlan hittel akarj játszani lelked húrjain, illetve hogy másoknak erre felelőtlenül engedélyt adj."

"... jelen korotokban nagyon sok szemtelen szellem jelentkezik be hozzátok a világosság angyalának képében, s olyan szellemi, lelki táplálékkal akarnak ezek etetni benneteket, amely táplálékban semmi tápszer nincsen"

"Igenis, kell GYÓNNI! Mindenkinek kell gyónni. Van olyan, aki szüleinek, van aki barátjának, van aki házastársának, van aki orvosának, van aki pszichológusnak gyón, csak olyan nincs, aki senkinek sem gyón. Ha valaki nem tudja kiadni magából azt, ami lelkileg megterheli, az előbb-utóbb a bolondokházában köt ki. Szerintem az teszi legjobban, aki egy lelkipásztornál gyón, mert ez szokott a legdiszkrétebb és lelkileg legeredményesebb lenni. Persze, meg kell válogatnod, hogy kit kérsz föl erre. Egyre kevesebb ilyen lelkipásztor van, de van! Ne dőlj be az olyan általánosításoknak, hogy a papok ilyenek, meg olyanok. Van közöttük ilyen is, és van olyan is. Ismétlem: NAGYON fontosnak tartom a GYÓNÁST"

"A szentáldozásban pedig annyira jelen vagyok étel formájában, hogy Én, aki igazán tudtam, hogy mit beszélek, azt mondtam, hogy aki nem eszi az Emberfia testét, abban nem lesz élet! Mert az Én testem valóban étel! /Jn. 6:53/, de érdemes az egész János 6-ot elolvasnod. Ha már egyszer a tekintélyelv alapján akarsz igazság birtokába jutni, akkor inkább Én legyek tekintély előtted, mint az a szemtelen szellem, aki bolondját akarja járatni veled. "

"Nincs sok út! ÉN VAGYOK AZ ÚT EGYEDÜL AZ IGAZSÁGHOZ ÉS AZ ÉLETHEZ."

Kérdező: VEZET TÖBB ÚT ISTENHEZ?

1. Gyermekem megszületése és bizonyos könyvek visszavezettek Istenhez, bár kételkedéseim nem szűntek meg teljesen Vele kapcsolatban. 2. Egy szeánszon nagyanyám szelleme olyasmit mondott, ami ellenkezik azzal, amit nekem a vallásomban tanítottak. Ez megzavart, bár akarok tovább is odajárni. 3. Kell gyónnom, áldoznom? Vezet több út is Istenhez?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Azt nagyon bölcsen tetted, hogy Hozzám fordultál kérdéseiddel. Nagyon szeretnék olyan eligazítást adni, amely előbbre tudja vinni lelki fejlődésedet. Figyelj hát!
Nem az a szándékom, hogy szépeket mondjak neked, hanem az, hogy igazat. De azért nem baj, ha a kettő egybeesik néha. Ez történik ennél az első problémádnál is.
Téged nem Istentől vitt el bizonyos időre életed sodra, hanem nem tudtál mi kezdeni azzal a torz istenképpel, amelyet gyermekként kialakítottál magadban. Nem történt hát visszafejlődés, hanem egyszerűen az, hogy nem tetted azt, aminek nem láttad értelmét. Gyermeked születése olyan hatással volt rád, hogy egy benső sejtésnek engedve fogadtad meg azt, amit megfogadtál. Amikor pedig bizonyos könyvek kezedbe kerültek, s te előző értelmetlenségedet igazolva láttad, ezek segítettek téged abban, hogy újból kezdj gondolkodni.
Azért tartom nagyon okosnak, hogy Hozzám fordultál most, mert nem adtad fel kételyeidet. Én arra kérlek, ne is add fel mindaddig, míg értelmeddel be nem látod, hogy mit kell feladnod.
Szabadságra vagy teremtve! Csak a szabadságban lehet Engem torzítástól mentesen megtalálni /2Kor 3;17/. Nem azért kaptad az értelmedet, hogy mások gondolkodjanak helyetted! Természetesen azért sem, hogy te gondolkodj mások helyett. Hidd el, a tekintélyelv a legsilányabb elv az értelmes ember életében, ha lelki békéjét meg akarja találni. Még az Én szavaimat is csak akkor fogadd el, ha annak értelmét belátod. Különben csupán ruha lesz rajtad, álarc, amely többet rejt el az igazságból, mint leleplez.
A teljességhez tartozik, hogy Én most nem a HIT ellen ágálok az ész érdekében, hanem az ellen, hogy értelmileg megalapozatlan hittel akarj játszani lelked húrjain, illetve hogy másoknak erre felelőtlenül engedélyt adj.
Amit azon a szellemidéző szeánszon tapasztaltál, annak semmi köze sincs sem nagyanyádhoz, sem Hozzám. Meg kell mondjam, hogy jelen korotokban nagyon sok szemtelen szellem jelentkezik be hozzátok a világosság angyalának képében, s olyan szellemi, lelki táplálékkal akarnak ezek etetni benneteket, amely táplálékban semmi tápszer nincsen. Azon a szeánszon a bejelentkező szellem nincs megfelelő kontroll alatt részetekről!
Igenis, kell GYÓNNI! Mindenkinek kell gyónni. Van olyan, aki szüleinek, van aki barátjának, van aki házastársának, van aki orvosának, van aki pszichológusnak gyón, csak olyan nincs, aki senkinek sem gyón. Ha valaki nem tudja kiadni magából azt, ami lelkileg megterheli, az előbb-utóbb a bolondokházában köt ki. Szerintem az teszi legjobban, aki egy lelkipásztornál gyón, mert ez szokott a legdiszkrétebb és lelkileg legeredményesebb lenni. Persze, meg kell válogatnod, hogy kit kérsz föl erre. Egyre kevesebb ilyen lelkipásztor van, de van! Ne dőlj be az olyan általánosításoknak, hogy a papok ilyenek, meg olyanok. Van közöttük ilyen is, és van olyan is. Ismétlem: NAGYON fontosnak tartom a GYÓNÁST!
A szentáldozásban pedig annyira jelen vagyok étel formájában, hogy Én, aki igazán tudtam, hogy mit beszélek, azt mondtam, hogy aki nem eszi az Emberfia testét, abban nem lesz élet! Mert az Én testem valóban étel! /Jn. 6:53/, de érdemes az egész János 6-ot elolvasnod. Ha már egyszer a tekintélyelv alapján akarsz igazság birtokába jutni, akkor inkább Én legyek tekintély előtted, mint az a szemtelen szellem, aki bolondját akarja járatni veled.
Te azt csinálsz, amit akarsz, de Én biztos, hogy nem ajánlom neked azt az említett szeánszot. Az a közösség nincs jól kitisztítva! Ha a mulandó idő lehetőséget ad rá, és ha nem kaptok időben észhez, tapasztalni fogod, hogy azok, akik arra a szeánszra járnak, hová fognak jutni idegileg. Íme, most ezt előre megmondtam neked. Nincs sok út! ÉN VAGYOK AZ ÚT EGYEDÜL AZ IGAZSÁGHOZ ÉS AZ ÉLETHEZ. Megáldalak az ÓVATOSSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/614

40. hét

(2012. 10. 1. - 7.)

Témáink:

Jéus a "Beszélj magadról, Uram!" kérésre elmodja: "Jelenleg ez sem neked, sem másnak nem ad olyan információt, amelynek következtében jobban növekedhetnél a szeretetben, ami az egyedüli fontos a te életedben."

"... az újjászületés és az istenélmények nem azonos fajsúlyúak. Te nem vagy újjászületett lény olyan értelemben, amilyen értelemben tanítványaim újjászülettek pünkösd napján, mikor Lelkemben belemerítkeztek. A te istenélményeid arra valók, hogy akkor se add föl a keresést, a vágyakozást, amikor már úgy érzed, hogy mindenből kiábrándultál. Igen, mert természeted nyugtalansága bemerevíthet, ha nem adok olyan lelki élményeket, amelyeket adok. "

"..amikor újjászületik valaki, akkor az Én Lelkem által kap olyan beavatást, amely által más színben látja a világot. Ennek bekövetkezte részben függ tőled. Ezt a részt így fogalmazhatom: gyermeki Rám hagyatkozás mindabban, ami nem napi munkád elvégzését érinti. Tehát úgy kell tudnod várnod az újjászületésedet, mint aki mindig kész azt elfogadni, de ennek érdekében nem rendkívüliségek által teszed magad alkalmassá Felém, hanem a mindennapi élet apró bajainak elviselésében úgy hagyatkozol Rám, hogy semmit nem vársz Tőlem, bár tudod, hogy mindent Tőlem kaptál eddig is, és kapsz ezután is, akkor, amikor Én azt majd jónak látom."

"...nagyon szeretlek, de ne gondold, hogy a közvetlen személyes kapcsolat Velem csupa leányálom! Velem csak a mennyországban zavartalan és boldog az élet. A földi életben a Velem való sorsazonosság jellemzi Enyéimet!"

Kérdező: ÚJJÁSZÜLETTEM?

Miből tudhatom meg, hogy újjászülettem? Beszélj magadról, Uram!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Barátom! Benső nyugtalanságod mutatkozik meg kérdéseid mögött. Ezek a nyugtalanságok természetednek olyan vergődéseit mutatják, amelyek akkor sem találnának nyugvópontra, ha minden felmerülő kérdésedre öledbe hullana egy értelmes válasz.
Nem is igyekszem megnyugtatni háborgásodat, mert nem akarom, irántad való szeretetből nem akarom erőnek erejével leállítani benned azt, ami jelenleg téged éltet. Soksok megtapasztalás által kell folytatnod földi életed felfedező útját, mert csak a megtapasztalások adhatnak szilárd támpontot annak a világnézetnek kialakításához, amelyben a Bennem hívés, tehát az életed Nekem átadása benső vágyként törhet fel benned.
Magyarázhatnám neked az Atyával való kapcsolatom megvilágítására a Nap és sugarának hasonlatát, mint olyan valóságot, amely az anyagi világban bár kettő, de mégis EGY. És még azt is hozzá tehetném, hogy a Lelkem mindkettőben a TŰZ. Beszélhetnék arról, hogy jogosan tarthatom magam Istennek és Embernek egyaránt, mert nem ugyanarról mondok két egymást kizáró állítást. Egy a természetem az Atyával, de nem azonos Vele a személyem. Jelenleg ez sem neked, sem másnak nem ad olyan információt, amelynek következtében jobban növekedhetnél a szeretetben, ami az egyedüli fontos a te életedben.
Azt viszont fontosnak tartom tudatni veled, hogy az újjászületés és az istenélmények nem azonos fajsúlyúak. Te nem vagy újjászületett lény olyan értelemben, amilyen értelemben tanítványaim újjászülettek pünkösd napján, mikor Lelkemben belemerítkeztek. A te istenélményeid arra valók, hogy akkor se add föl a keresést, a vágyakozást, amikor már úgy érzed, hogy mindenből kiábrándultál. Igen, mert természeted nyugtalansága bemerevíthet, ha nem adok olyan lelki élményeket, amelyeket adok. Abban biztos lehetsz, hogy amikor újjászületik valaki, akkor az Én Lelkem által kap olyan beavatást, amely által más színben látja a világot. Ennek bekövetkezte részben függ tőled. Ezt a részt így fogalmazhatom: gyermeki Rám hagyatkozás mindabban, ami nem napi munkád elvégzését érinti. Tehát úgy kell tudnod várnod az újjászületésedet, mint aki mindig kész azt elfogadni, de ennek érdekében nem rendkívüliségek által teszed magad alkalmassá Felém, hanem a mindennapi élet apró bajainak elviselésében úgy hagyatkozol Rám, hogy semmit nem vársz Tőlem, bár tudod, hogy mindent Tőlem kaptál eddig is, és kapsz ezután is, akkor, amikor Én azt majd jónak látom.
E válaszomat a becsület diktálta. A HANG-médium nem teheti meg, hogy azt a közel negyven levelet, amely a te leveled előtt jött, félretegye azért, hogy neked több levélnyi választ elküldjön. Ennél lényegesen szerényebbnek kell lenned, s jobban meg kell tanulnod várni!
Számodra ugyan közhely, de mégis igaz és fontos: nagyon szeretlek, de ne gondold, hogy a közvetlen személyes kapcsolat Velem csupa leányálom! Velem csak a mennyországban zavartalan és boldog az élet. A földi életben a Velem való sorsazonosság jellemzi Enyéimet!
Megáldalak!"

Jézus - A Hang: 8/615

41. hét

(2012. 10. 8. - 14.)

Témáink:

"... egyedül nem megy! De Én nem hagytalak árván benneteket. Lelkem benned él, és bármikor Hozzám fordulsz, Én nemcsak meghallgatlak, de meg is akarlak vigasztalni. Fel akarom erősíteni benned az Én jelenlétem valóságát."

"Nekem minden szavam szent és igaz. Amikor tehát azt mondtam, hogy aki szeret Engem, azt Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála (Jn 14;23), akkor bizony Én rád is gondoltam! Jobban át kell élned, hogy soha nem vagy egyedül."

"Abban a társaságban, amelybe jártál, ahol sokat imádkoztatok és énekeltetek, ahol lelked békét élvezett, természetesen jelen voltam és vagyok is, de ne azt sírd vissza! Alaposan át kell gondolnod, hogy mi miatt nehezteltek rád akkor azok, akiknek nem tetszett az, hogy te odajártál." "

"Ma sok olyan irányzat van, ahol Én is kénytelen vagyok ott lenni mert nevemben jönnek össze, de sajnos, legtöbb helyen csak azzal vannak elfoglalva a jelenlévők, hogy jól érezzék magukat, énekeljenek, imádkozzanak. De azzal már nem sokat törődnek, hogy engedjenek Engem is szóhoz jutni úgy, hogy feladatokat adjak nekik.,"

"... az ősellenség akadályozza őket abban, hogy komolyan Rám figyeljenek. Hiába szeretném elmondani ilyen helyeken, hogy szeressék ellenségeiket, hogy merjenek az állami hatalmasságok elé tükröt tenni, s merjék leleplezni azt a sok gonoszságot, amelyek annyi embert tönkretettek már közöttetek."

"Sajnos, nem azért szoktak legtöbb helyen összejönni, hogy az Én akaratomat fürkésszék, hanem azért, hogy az Én akaratomat megpróbálják saját akaratukhoz igazítani. Nem ők akarnak megváltozni, hanem Engem akarnak megváltoztatni."

"Amíg magányodban, tehát abban az állapotban, amit úgy mondtál, hogy egyedül nem megy, nem találod meg Bennem önmagadat, addig a közösségbe járás csak pótcselekvés lesz számodra, mint ahogy mindenki számára az, aki magányában nem tud mit kezdeni Velem! ... Nagyon szeretném, ha elég lennék neked!"

Kérdező: VÁGYOM JÉZUS UTÁN

Kívánom Jézust! Nagyon kérem Őt, segítsen, mert egyedül nem megy!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Bizony, egyedül nem megy! De Én nem hagytalak árván benneteket. Lelkem benned él, és bármikor Hozzám fordulsz, Én nemcsak meghallgatlak, de meg is akarlak vigasztalni. Fel akarom erősíteni benned az Én jelenlétem valóságát.
Te jól tudod, hogy Nekem minden szavam szent és igaz. Amikor tehát azt mondtam, hogy aki szeret Engem, azt Atyám is szeretni fogja, hozzá megyünk és lakóhelyet veszünk nála (Jn 14;23), akkor bizony Én rád is gondoltam! Jobban át kell élned, hogy soha nem vagy egyedül.
Abban a társaságban, amelybe jártál, ahol sokat imádkoztatok és énekeltetek, ahol lelked békét élvezett, természetesen jelen voltam és vagyok is, de ne azt sírd vissza! Alaposan át kell gondolnod, hogy mi miatt nehezteltek rád akkor azok, akiknek nem tetszett az, hogy te odajártál.
Ma sok olyan irányzat van, ahol Én is kénytelen vagyok ott lenni, mert nevemben jönnek össze, de sajnos, legtöbb helyen csak azzal vannak elfoglalva a jelenlévők, hogy jól érezzék magukat, énekeljenek, imádkozzanak. De azzal már nem sokat törődnek, hogy engedjenek Engem is szóhoz jutni úgy, hogy feladatokat adjak nekik. Azért nem tudják ezt megtenni, mert az ősellenség akadályozza őket abban, hogy komolyan Rám figyeljenek. Hiába szeretném elmondani ilyen helyeken, hogy szeressék ellenségeiket, hogy merjenek az állami hatalmasságok elé tükröt tenni, s merjék leleplezni azt a sok gonoszságot, amelyek annyi embert tönkretettek már közöttetek.
Nem. Sajnos, nem azért szoktak legtöbb helyen összejönni, hogy az Én akaratomat fürkésszék, hanem azért, hogy az Én akaratomat megpróbálják saját akaratukhoz igazítani. Nem ők akarnak megváltozni, hanem Engem akarnak megváltoztatni.
Drága Gyermekem! Amíg magányodban, tehát abban az állapotban, amit úgy mondtál, hogy egyedül nem megy, nem találod meg Bennem önmagadat, addig a közösségbe járás csak pótcselekvés lesz számodra, mint ahogy mindenki számára az, aki magányában nem tud mit kezdeni Velem! Nagyon szeretlek! Nagyon szeretném, ha megértenél. Nagyon szeretném, ha elég lennék neked!
Megáldalak BÉKÉM LEKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/616

42. hét

(2012. 10. 15. - 21.)

Témáink:

"Ne azt nézd, hogy ki a hibás, és azt sem, hogy ki mit érdemel. Ezt bízd Rám. Én vagyok az IGAZSÁG, és senki más."

"Te akkor teszel jót, ha szívedben az irgalom és a türelem otthonra talál. Nincs más feladatod, mint az, hogy bízz Bennem. Bennem még soha nem csalódott senki. Földi életetek nagyon rövid. Kár olyasmire vesztegetni az időt, ami a halál óráján nem nyugtatja meg szívedet. Légy nyugodt! Ne emberektől várj visszaigazolást szeretetedre, hanem higgy abban, hogy amit szeretetből tettél, azért nem szoktak a Földön jutalmazni. A földi élet nem arra való, hogy itt végleges otthont építsetek ki magatoknak."

"A földi élet nem más, mint egy kis hidacska, egy rövid kis útszakasz, amire nem érdemes nagy hangsúlyt tenni. A te hazád is a mennyben van. Ha ezt lelked legmélyén átéled, akkor már itt a Földön is örömet, békét fogsz hordani magadban, akkor is, ha mindenki igazságtalan lesz veled szemben."

"... ha nem az a legfontosabb neked, hogy átvedd az Én békémet, akkor te mindig azt és azokat fogod figyelni, akiket okolni lehet a te nyugtalanságod miatt. Mondanom se kell, hogy akkor Én nem is tudok benned élni boldogító módon."

Kérdező: ROKONAIMÉRT IMÁDKOZOM

Sokat imádkozom, hogy rokonaimhoz Isten legyen irgalmas.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyermekem! Tudom, hogy nem így tetted föl a kérdést Nekem. De Én azért fogalmaztam így, mert az a kívánságom, hogy ezt tedd. Ne azt nézd, hogy ki a hibás, és azt sem, hogy ki mit érdemel. Ezt bízd Rám. Én vagyok az IGAZSÁG, és senki más.
Te akkor teszel jót, ha szívedben az irgalom és a türelem otthonra talál. Nincs más feladatod, mint az, hogy bízz Bennem. Bennem még soha nem csalódott senki. Földi életetek nagyon rövid. Kár olyasmire vesztegetni az időt, ami a halál óráján nem nyugtatja meg szívedet. Légy nyugodt! Ne emberektől várj visszaigazolást szeretetedre, hanem higgy abban, hogy amit szeretetből tettél, azért nem szoktak a Földön jutalmazni. A földi élet nem arra való, hogy itt végleges otthont építsetek ki magatoknak.
A földi élet nem más, mint egy kis hidacska, egy rövid kis útszakasz, amire nem érdemes nagy hangsúlyt tenni. A te hazád is a mennyben van. Ha ezt lelked legmélyén átéled, akkor már itt a Földön is örömet, békét fogsz hordani magadban, akkor is, ha mindenki igazságtalan lesz veled szemben. De ha nem az a legfontosabb neked, hogy átvedd az Én békémet, akkor te mindig azt és azokat fogod figyelni, akiket okolni lehet a te nyugtalanságod miatt. Mondanom se kell, hogy akkor Én nem is tudok benned élni boldogító módon.
Bízzál jobban Bennem, aki benned ÉLEK!"

Jézus - A Hang: 8/617

43. hét

(2012. 10. 22. - 28.)

Témáink:

"Az álomnak képszerű nyelvét meg lehet tanulni ugyan, de e nélkül is tudhatja bárki, hogy lelkiismerete mit kíván tőle."

"A halottakért mondott imának azért van nagy jelentősége, mert nagyobb szeretetenergiát bocsát ki az ilyen ima a világmindenségbe, mintha csak általánosan, mindenkiért imádkoznátok. A halottakért mondott ima arról is tanúságot tesz, hogy az imádkozó nemcsak Bennem hisz, hanem abban a szeretetben is, amelyet nem képes megszüntetni a halál sem."

"Médiumi képessége mindenkinek van. Minden ember úgy van teremtve, hogy van a természetében egy olyan engedelmeskedő képesség, ami képes fogni a Tőlem, tőlünk jövő információkat. Ahhoz viszont, hogy ez a képesség áldást hordozzon, nagyon szükséges, hogy senki ne erőltesse ennek a képességnek működését, mert ennek erőltetése olyan hiúsági, énközpontú forrásokkal szennyezi az információkat, amelyek sokkal többet ártanak, mint használnak."

"A rövid földi élet azok számára gyümölcsöző, akik a szolgáló szeretet egyszerű életét törekszenek megvalósítani, és akik csak nagyon ódzkodva vállalják magukra azt, hogy rendkívüliségeknek adják át magukat."

"Az Én befogadásomra semmi mást nem kell tenned, csak azt, hogy szeretned kell, tehát jót akarnod kell mindig és mindenhol. A többit Rám kell bíznod."

"Fiad betegsége az ő számára nagy lehetőség arra, hogy tisztuljon benne a Velem való kapcsolat. Tisztuljon és mélyüljön. Mert a mélységben lehet átvenni Tőlem adományaimat, amelyek aztán szintén a mélységek iránti vágyat fokozzák abban, aki nem Engem akar felhasználni, hanem azt akarja, hogy Én használjam fel őt úgy, ahogy Én azt jónak látom."

Kérdező: ÁLMAIMRÓL

1. Álmaimról szeretnék magyarázatot kapni.
2. Van-e médiumi képességem?
3. Mit kell tennem Jézus befogadásáért?
4. Fiam betegségét hogyan lehet gyógyítani?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyermekem!

1. Álmaidban megélt eseményeket ne azonosítsd az ébrenlét valóságához. Az álomnak képszerű nyelvét meg lehet tanulni ugyan, de e nélkül is tudhatja bárki, hogy lelkiismerete mit kíván tőle.
Az álmaidban látott rokonok arra szólítják fel tudatodat, hogy imádkozz értük, bízd sorsukat az Én szeretetemre, s ezzel már meg is tetted azt, amit neked megtenned kell az ő érdekükben.
A halottakért mondott imának azért van nagy jelentősége, mert nagyobb szeretetenergiát bocsát ki az ilyen ima a világmindenségbe, mintha csak általánosan, mindenkiért imádkoznátok. A halottakért mondott ima arról is tanúságot tesz, hogy az imádkozó nemcsak Bennem hisz, hanem abban a szeretetben is, amelyet nem képes megszüntetni a halál sem. Főleg emiatt válik az ilyen ima hatékonnyá.

2. Médiumi képessége mindenkinek van. Minden ember úgy van teremtve, hogy van a természetében egy olyan engedelmeskedő képesség, ami képes fogni a Tőlem, tőlünk jövő információkat. Ahhoz viszont, hogy ez a képesség áldást hordozzon, nagyon szükséges, hogy senki ne erőltesse ennek a képességnek működését, mert ennek erőltetése olyan hiúsági, énközpontú forrásokkal szennyezi az információkat, amelyek sokkal többet ártanak, mint használnak. Tehát Rám kell bíznod e képességed működését. Sőt! Neked inkább leállítanod kell, mint bíztatni magadban ennek növelését.
A rövid földi élet azok számára gyümölcsöző, akik a szolgáló szeretet egyszerű életét törekszenek megvalósítani, és akik csak nagyon ódzkodva vállalják magukra azt, hogy rendkívüliségeknek adják át magukat.
Drága Gyermekem! Én a józanság és a tanulékonyság Lelkét adtam neked is, és amennyiben EZ irányíthat téged, annyiban bízhatsz abban, hogy megmenekülsz minden önámítástól, és élvezheted szívedben a Tőlem felkínált lelki békét.

3. Az Én befogadásomra semmi mást nem kell tenned, csak azt, hogy szeretned kell, tehát jót akarnod kell mindig és mindenhol. A többit Rám kell bíznod. Engem nem lehet megerőszakolni! Nem lehet rávenni arra, hogy olyasmiben segédkezzem, amit nem az alázat légköre éltet.

4. Fiad betegsége az ő számára nagy lehetőség arra, hogy tisztuljon benne a Velem való kapcsolat. Tisztuljon és mélyüljön. Mert a mélységben lehet átvenni Tőlem adományaimat, amelyek aztán szintén a mélységek iránti vágyat fokozzák abban, aki nem Engem akar felhasználni, hanem azt akarja, hogy Én használjam fel őt úgy, ahogy Én azt jónak látom.
Megáldalak a JÓZANSÁG ÉS ALÁZAT LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/618

44. hét

(2012. 10. 28. - 11. 04.)

Témáink:

"A földi életben nem kerülhető ki, hogy ellensége legyen valakinek. Neked a hangsúlyt arra kell tenned, hogy te ne légy ellensége senkinek sem. Az az ellenséged, aki neked rosszat akar. Te semmiképpen sem lehetsz senkinek az ellensége."

"... elmondom azt a három szempontot, amit neked látnod és tenned kell ellenségeddel kapcsolatban:
a/. Amennyire rajtad áll, kerüld a vele való találkozást.
b/. A mindenkinek kijáró tiszteletet neki is meg kell adnod. Tehát ha köszön, vissza kell köszönnöd. Sőt, legalább egyszer előre kell köszönnöd. Ha nem fogadja köszönésed, akkor többé nem kell köszönnöd, hogy ne adj neki több bűnalkalmat.
c/. Imádkoznod kell ellenségedért, hogy a benned lévő jóakarat, ami tulajdonképpen a szeretet, ki ne aludjon. "

"Nekem is nagyon sok ellenségem volt, s Én sem tehettem mást, mint amit neked javasolok. Természetesen Nekem is fájt az, hogy vannak ellenségeim, s te sem lehetsz e téren közömbös. De tudnod kell, hogy ilyenkor a fájdalmad az Én fájdalmam benned. Tehát veheted kitüntetésnek!"

"Abba sohasem szabad belemenned, hogy a béke kedvéért bűnrészessé válj. Nem viselkedhetsz ellenségeddel szemben úgy, hogy ő azt gondolja, hogy helyesled azt, amit te valójában lelkedben nem tartasz helyesnek. Ez annyit jelent, hogy soha nem szabad arra törekedned, hogy ne legyenek ellenségeid! A békességszerzés és -szeretés nem annyit jelent, hogy igyekezz ellenséged szívében békét teremteni, hanem annyit, hogy a saját szíved békéjét óvd attól, hogy olyan állapotba kerülj, amiről tudod, hogy Nekem ellenemre van. "

"Amikor gyermeketek "titeket választott szülőkül, úgy gondolta, hogy éppen imádságaitok révén élő kapcsolatban fogtok maradni azzal az erőforrással, AKI által segíthettek rajta. Ritka kivétellel az ilyen kiimádkozott gyermekek ilyenek. Azért van így, mert az imádságnak normális értéke éppen abban van, hogy kiiktatja az önző szempontokat. Az aranyos, kedves, okos, jó gyermekért imádkozni: ÖNZÉS. Más dolog az, hogy amikor már egy gyermek útban van, akkor azért imádkoznak a szülők, hogy a megszületendő gyermek csupa jóság legyen. De ha valaki gyermekért imádkozik, akkor azt azzal a szándékkal kell tennie, hogy ráteszi életét a szeretet oltárára úgy, ahogy azt Isten majd elvárja tőle."

"... te csak önmagadért felelsz, s ezért ne légy mással szemben eredménycentrikus. Meg kell tanulnod, hogy egy gyermeknek nem a szülő hatására, hanem akár a szülő ellenére is Istentszeretővé kell válnia. Tehát szabaddá kell válnod gyermekedtől olyan értelemben, hogy az érte érzett felelősség gondot jelentsen neked. Te csak önmagadért vagy felelős. Ilyen értelemben meg kell tanulnod feladatokban gondolkodni és nem személyekben. Tehát nem érdekes, hogy mi lesz vele, hanem az a döntő, hogy te, hogy ti, a körülmények mérlegén mérve, megtettétek-e azt, amit szívetek diktált."

Kérdező: ELLENSÉGEMMEL HOGYAN BÁNJAK?

1. Szomszédháború hogyan oldódhat meg?
2. Túl aktív gyermekünkkel hogyan bánjunk?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben 1. Drága Gyermekem! A földi életben nem kerülhető ki, hogy ellensége legyen valakinek. Neked a hangsúlyt arra kell tenned, hogy te ne légy ellensége senkinek sem. Az az ellenséged, aki neked rosszat akar. Te semmiképpen sem lehetsz senkinek az ellensége. Most elmondom azt a három szempontot, amit neked látnod és tenned kell ellenségeddel kapcsolatban:
a/. Amennyire rajtad áll, kerüld a vele való találkozást. b/. A mindenkinek kijáró tiszteletet neki is meg kell adnod. Tehát ha köszön, vissza kell köszönnöd. Sőt, legalább egyszer előre kell köszönnöd. Ha nem fogadja köszönésed, akkor többé nem kell köszönnöd, hogy ne adj neki több bűnalkalmat. c/. Imádkoznod kell ellenségedért, hogy a benned lévő jóakarat, ami tulajdonképpen a szeretet, ki ne aludjon.
Nekem is nagyon sok ellenségem volt, s Én sem tehettem mást, mint amit neked javasolok. Természetesen Nekem is fájt az, hogy vannak ellenségeim, s te sem lehetsz e téren közömbös. De tudnod kell, hogy ilyenkor a fájdalmad az Én fájdalmam benned. Tehát veheted kitüntetésnek!
Abba sohasem szabad belemenned, hogy a béke kedvéért bűnrészessé válj. Nem viselkedhetsz ellenségeddel szemben úgy, hogy ő azt gondolja, hogy helyesled azt, amit te valójában lelkedben nem tartasz helyesnek.
Ez annyit jelent, hogy soha nem szabad arra törekedned, hogy ne legyenek ellenségeid! A békességszerzés és -szeretés nem annyit jelent, hogy igyekezz ellenséged szívében békét teremteni, hanem annyit, hogy a saját szíved békéjét óvd attól, hogy olyan állapotba kerülj, amiről tudod, hogy Nekem ellenemre van.

2. Azt mondod, hogy nehéz természetű fiúgyermeketek sok imádság után született. Igen. Amikor ő titeket választott szülőkül, úgy gondolta, hogy éppen imádságaitok révén élő kapcsolatban fogtok maradni azzal az erőforrással, AKI által segíthettek rajta. Ritka kivétellel az ilyen kiimádkozott gyermekek ilyenek. Azért van így, mert az imádságnak normális értéke éppen abban van, hogy kiiktatja az önző szempontokat. Az aranyos, kedves, okos, jó gyermekért imádkozni: ÖNZÉS. Más dolog az, hogy amikor már egy gyermek útban van, akkor azért imádkoznak a szülők, hogy a megszületendő gyermek csupa jóság legyen. De ha valaki gyermekért imádkozik, akkor azt azzal a szándékkal kell tennie, hogy ráteszi életét a szeretet oltárára úgy, ahogy azt Isten majd elvárja tőle.
Föl kell hívnom figyelmedet arra, hogy te csak önmagadért felelsz, s ezért ne légy mással szemben eredménycentrikus. Meg kell tanulnod, hogy egy gyermeknek nem a szülő hatására, hanem akár a szülő ellenére is Istentszeretővé kell válnia. Tehát szabaddá kell válnod gyermekedtől olyan értelemben, hogy az érte érzett felelősség gondot jelentsen neked. Te csak önmagadért vagy felelős. Ilyen értelemben meg kell tanulnod feladatokban gondolkodni és nem személyekben. Tehát nem érdekes, hogy mi lesz vele, hanem az a döntő, hogy te, hogy ti, a körülmények mérlegén mérve, megtettétek-e azt, amit szívetek diktált.
Ha eddig gyermekedért imádkoztál, most imádkozz egyre többet azért, hogy Lelkem bölcsessége tudjon úgy irányítani, hogy szíved békéje veszélybe ne kerüljön. Megáldalak
SZERETETEM, BÉKÉM, BÖLCSESSÉGEM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/619

45. hét

(2012. 11. 5. - 11.)

Témáink:

"Kinyitottad lelkedet, mielőtt a szellemek megkülönböztetésének adományát megkaptad volna. Túlsietted a dolgokat, és most sok olyan szellem settenkedik körülötted, akik csak arra várnak, hogy mikor és hogyan tudnának benned zavart kelteni. Sokkal többet kellene nemcsak Rám hivatkoznod, hanem Velem foglalkoznod. Sokkal többet kellene olvasnod, tanulmányoznod az evangéliumokat. Sokkal komolyabban kellene venned a bejelentkező szellemekkel szemben használt kontrollt. Nem szabadna hiszékenynek lenned!"

"A hit és a hiszékenység két nagyon különböző forrásból fakad. A hiszékenység mögött mindig ártó erők állnak, akik a világosság angyalának képében próbálják ki- és felhasználni a médium gyengéit, akár kívül, akár belül találhatók azok. Sokkal több józanság és alázat kell ahhoz, hogy ne válj áldozatává ezeknek az erőknek, mint amit eddig beépítettél magadba."

"Neked nagyon meg kell tanulnod a hálaadó imákat! Mindenért hálát adni! Akkor is, ha nem érted, hogy ez mire jó. Azért fontos ez, mert eleve tudnod kell, hogy Én valóban mindenható vagyok a szeretet körén belül, s így nem baj, ha a földi életben a szeretet nem élvezet, hanem áldozat. Nevetségesen rövid az a földi élet, amelyet ti annyi mindenre fel akartok használni, pedig csak egy a szükséges!"

"Ha valakinek az a legfontosabb, hogy szíve szeretetét, tehát azt a jóakaratot, amely az Én Lelkem vezetése alatt áll, ápolja és fejlessze, akkor maga a terv már nem is érdekes. Örök boldogságod nem terveid végrehajtásától függ, hanem szíved szeretetétől. Szeretni szeretetlenül nem lehet."

"A szellemvilágból nagyon is jöhet olyan felszólítás, hogy válj el. De ez sohasem jó szellemtől jön. Az Én Lelkem a kapcsolatok lelke. Az előfordulhat, hogy valaki miután elhagyták, Lelkem sugallatára kereshet másik kapcsolatot. De olyan, hogy Én valaha is bíztatnék valakit a házastársi kapcsolat széttépésére, ez ellene mondana annak az állításomnak, hogy amit Isten összekötött, ember szét ne válassza! Olyan is előfordulhat, hogy valaki Értem! kénytelen elhagyni hosszabb-rövidebb időre házastársát. De ez az elhagyás nem lehet azonos azzal, amit ti elválásnak neveztek. "

"Kenyérkereső forrás minden olyan elfoglaltság lehet, amit becsületes munkának ítél meg a lelkiismereted. Olyan munkát viszont, amit nem ilyennek ítél a lelkiismereted, ingyen sem szabad csinálnod."

"Újra és újra arra hívom fel figyelmedet, hogy Velem foglalkozz többet! Az Én személyes kapcsolatom veled téged is, családodat is áldásomban részesítheti. Megsérült emberi természetetek nagyon hajlamos a hiszékenységre, ahelyett, hogy hinnétek Bennem, vagyis átadnátok magatokat Nekem."

Kérdező: SZELLEM-ÍRÁSRÓL, ASZTROLÓGIÁRÓL

1. A szellem-írást gyakorolhatom-e otthon?
2. Kik gátolnak fejlődésemben?
3. Jöhet olyan üzenet a szellemvilágból, hogy el kell válnom?
4. Asztrológiai tudásom által kereshetek anyagi javakat?
5. A médium-kör ülésével kapcsolatban kérek eligazítást. Gyermekem nagyon nyugtalan előtte.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyermekem!
1. Kinyitottad lelkedet, mielőtt a szellemek megkülönböztetésének adományát megkaptad volna. Túlsietted a dolgokat, és most sok olyan szellem settenkedik körülötted, akik csak arra várnak, hogy mikor és hogyan tudnának benned zavart kelteni. Sokkal többet kellene nemcsak Rám hivatkoznod, hanem Velem foglalkoznod. Sokkal többet kellene olvasnod, tanulmányoznod az evangéliumokat. Sokkal komolyabban kellene venned a bejelentkező szellemekkel szemben használt kontrollt. Nem szabadna hiszékenynek lenned! A hit és a hiszékenység két nagyon különböző forrásból fakad. A hiszékenység mögött mindig ártó erők állnak, akik a világosság angyalának képében próbálják ki- és felhasználni a médium gyengéit, akár kívül, akár belül találhatók azok. Sokkal több józanság és alázat kell ahhoz, hogy ne válj áldozatává ezeknek az erőknek, mint amit eddig beépítettél magadba.
Neked nagyon meg kell tanulnod a hálaadó imákat! Mindenért hálát adni! Akkor is, ha nem érted, hogy ez mire jó. Azért fontos ez, mert eleve tudnod kell, hogy Én valóban mindenható vagyok a szeretet körén belül, s így nem baj, ha a földi életben a szeretet nem élvezet, hanem áldozat. Nevetségesen rövid az a földi élet, amelyet ti annyi mindenre fel akartok használni, pedig csak egy a szükséges!

2. Természetesen ha vannak terveid, azokat akadályozhatják földi és földön túli lények egyaránt. De szeretetedet senki és semmi nem akadályozhatja, hogy kiáradjon környezetedre. Ha valakinek az a legfontosabb, hogy szíve szeretetét, tehát azt a jóakaratot, amely az Én Lelkem vezetése alatt áll, ápolja és fejlessze, akkor maga a terv már nem is érdekes. Örök boldogságod nem terveid végrehajtásától függ, hanem szíved szeretetétől. Szeretni szeretetlenül nem lehet.

3. A szellemvilágból nagyon is jöhet olyan felszólítás, hogy válj el. De ez sohasem jó szellemtől jön. Az Én Lelkem a kapcsolatok lelke. Az előfordulhat, hogy valaki miután elhagyták, Lelkem sugallatára kereshet másik kapcsolatot. De olyan, hogy Én valaha is bíztatnék valakit a házastársi kapcsolat széttépésére, ez ellene mondana annak az állításomnak, hogy amit Isten összekötött, ember szét ne válassza! Olyan is előfordulhat, hogy valaki Értem! kénytelen elhagyni hosszabb-rövidebb időre házastársát. De ez az elhagyás nem lehet azonos azzal, amit ti elválásnak neveztek.

4. Kenyérkereső forrás minden olyan elfoglaltság lehet, amit becsületes munkának ítél meg a lelkiismereted. Olyan munkát viszont, amit nem ilyennek ítél a lelkiismereted, ingyen sem szabad csinálnod.

5. E téren nyomatékkal ismételhetném az 1-es pontot. Senkinek sem ajánlom, hogy ilyen utat válasszon magának házastársa beleegyezése nélkül. Mivel a te kapcsolatod jelenlegi pároddal számodra problematikus, ezért nem sok jót jósolok neked a médiumkörbe való járásod kapcsán. Annyi zavaró körülménynek teszed ki magadat, hogy a megtévesztőnek könnyű lesz olyan gondolatokat sugallni neked, amelyek rövid távon lehetnek ugyan érdekesek, de életedben sokkal több gubancot fognak jelenteni, mint megoldást.
Újra és újra arra hívom fel figyelmedet, hogy Velem foglalkozz többet! Az Én személyes kapcsolatom veled téged is, családodat is áldásomban részesítheti. Megsérült emberi természetetek nagyon hajlamos a hiszékenységre, ahelyett, hogy hinnétek Bennem, vagyis átadnátok magatokat Nekem.
Megáldalak a JÓZANSÁG ÉS ÓVATOSSÁG LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/620

46. hét

(2012. 11. 12. - 18.)

Témáink:

"...ha te is meg Én is együtt akarunk valamit, akkor mérhetetlenül erősebbek vagyunk, mint az egész világ! Tehát mivel Nekem is hő vágyam az, hogy meggyógyulj, ezért felajánlom neked segítségemet."

"Mindig a jelen a fontos, és nem a múlt, és nem a jövő. Tehát nem arról van szó, hogy lapoznod kell egyet eddigi életed könyvében, hanem arról, hogy egy új könyvet kell kezdened, amelyet Velem és Bennem készítesz magad számára, és egy kicsit az Én számomra is. A múlt csak annyiban lehet számodra érdekes, amennyiben kikerülhetetlen a jelened építésében. Vannak tehát tapasztalataid, amelyeket fel lehet és kell használnod."

"Miután tudomásul vetted, hogy a jelen a legfontosabb életedben, meg kell vizsgálnod a jelenben az élő kapcsolataidat. Az Én Lelkem a kapcsolatok Lelke. Ezért lelkem irányítását kapcsolataidban kell felfognod, elfogadnod."

"Újjá kell születned saját testedben, vagy inkább így mondom: fel kell szítanod magadban az újjászületés valóságát."

"Rám kell szánnod naponta bizonyos időt. Ha tudatosítod magadban az Én jelenlétemet, akkor kezdd el dicsőíteni azt a végtelen JÓSÁGOT, aki képes az istenszeretőknek mindent a javukra fordítani. Tehát a dicsőítő ima az a terápia, amely gyógyítani fog, és olyan szemeket fog nyitni számodra, amely szemekkel többet és boldogítóbbat fogsz látni magadban és magad körül egyaránt, mint eddig láttál."

"Ha pedig a múltad árnyaival kell küzdened, akkor két feladat előtt állsz. Az egyik az, hogy meg kell értened azt és azokat, akik ártalmadra voltak. Ez nagyon fontos. A megértés nem azonos a helyesléssel, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szeretni tudd azokat, akik bántottak, nehézzé tették eddig életedet. A megértés után már pszichikailag képes leszel megbocsátani. Megértés nélkül a megbocsátás csupán üres frázis marad. A másik tehát a szívből jövő megbocsátás. "

"Azért kell kapcsolataidat Elém hoznod, mert életed értelmét kapcsolataid határozzák meg. Kapcsolataid nem véletlenül alakultak. Már születésed előtt vállaltad kapcsolataidat. Ezek életed karmikus vonásai. Ezekben kell olyan döntéseket hoznod, amelyeket már születésed előtt is jónak láttál. Az akkor jónak látott döntésekre azért nem emlékezhetsz, mert a jelen életedben pártatlannak kell lenned e téren. Most abból tudod meg, hogy milyen egy jó döntésed, ha arra gondolsz, hogy halálod óráján örülni vagy bánkódni fogsz miatta."

"Lehetőleg minden valamire való emberi kapcsolatodat hozd Elém. Közösen beszéljük meg ezeknek milyenségét. Kérd őrangyalodat is, hogy segítségedre legyen lelki sebeid gyógyítgatásában. Az égi barátaid sokat segíthetnek, ha kéred őket."

"Nemcsak benned vagyok. ÉRTED VAGYOK BENNED!"

Kérdező: LELKI GYÓGYULÁSRA VÁGYOM

Uram! Szeretnék Benned meggyógyulni!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Én pedig szeretném, ha meggyógyíthatnálak! Annyira már ismersz Engem, hogy tudod: ha te is meg Én is együtt akarunk valamit, akkor mérhetetlenül erősebbek vagyunk, mint az egész világ! Tehát mivel Nekem is hő vágyam az, hogy meggyógyulj, ezért felajánlom neked segítségemet. Először ketté bontom mondanivalómat, aztán majd részletezem.
I. Mindig a jelen a fontos, és nem a múlt, és nem a jövő. Tehát nem arról van szó, hogy lapoznod kell egyet eddigi életed könyvében, hanem arról, hogy egy új könyvet kell kezdened, amelyet Velem és Bennem készítesz magad számára, és egy kicsit az Én számomra is. A múlt csak annyiban lehet számodra érdekes, amennyiben kikerülhetetlen a jelened építésében. Vannak tehát tapasztalataid, amelyeket fel lehet és kell használnod.
II. Miután tudomásul vetted, hogy a jelen a legfontosabb életedben, meg kell vizsgálnod a jelenben az élő kapcsolataidat. Az Én Lelkem a kapcsolatok Lelke. Ezért lelkem irányítását kapcsolataidban kell felfognod, elfogadnod.
Most nézzük részletesebben: Az új könyv egy új élet elindulását követeli meg tőled. Újjá kell születned saját testedben, vagy inkább így mondom: fel kell szítanod magadban az újjászületés valóságát.
Te már kaptál ebből olyan megtapasztalást, amely képesít arra, hogy megelevenedve benned, mint tavasszal a természet, te is virágba borulj Általam. Rám kell szánnod naponta bizonyos időt. Ha tudatosítod magadban az Én jelenlétemet, akkor kezdd el dicsőíteni azt a végtelen JÓSÁGOT, aki képes az istenszeretőknek mindent a javukra fordítani. Tehát a dicsőítő ima az a terápia, amely gyógyítani fog, és olyan szemeket fog nyitni számodra, amely szemekkel többet és boldogítóbbat fogsz látni magadban és magad körül egyaránt, mint eddig láttál.
Ha pedig a múltad árnyaival kell küzdened, akkor két feladat előtt állsz. Az egyik az, hogy meg kell értened azt és azokat, akik ártalmadra voltak. Ez nagyon fontos. A megértés nem azonos a helyesléssel, de nélkülözhetetlen ahhoz, hogy szeretni tudd azokat, akik bántottak, nehézzé tették eddig életedet. A megértés után már pszichikailag képes leszel megbocsátani. Megértés nélkül a megbocsátás csupán üres frázis marad. A másik tehát a szívből jövő megbocsátás.
Azért kell kapcsolataidat Elém hoznod, mert életed értelmét kapcsolataid határozzák meg. Kapcsolataid nem véletlenül alakultak. Már születésed előtt vállaltad kapcsolataidat. Ezek életed karmikus vonásai. Ezekben kell olyan döntéseket hoznod, amelyeket már születésed előtt is jónak láttál. Az akkor jónak látott döntésekre azért nem emlékezhetsz, mert a jelen életedben pártatlannak kell lenned e téren. Most abból tudod meg, hogy milyen egy jó döntésed, ha arra gondolsz, hogy halálod óráján örülni vagy bánkódni fogsz miatta.
Lehetőleg minden valamire való emberi kapcsolatodat hozd Elém. Közösen beszéljük meg ezeknek milyenségét. Kérd őrangyalodat is, hogy segítségedre legyen lelki sebeid gyógyítgatásában. Az égi barátaid sokat segíthetnek, ha kéred őket.
Most legyen elég ennyi. Bőséges feladattal bíztalak meg e pár sorban. Láss hozzá! Mindig veled vagyok. Hangsúlyozottan mondom neked: Nemcsak benned vagyok. ÉRTED VAGYOK BENNED!!!
Megáldalak JELENLÉTEM BIZONYOSSÁGÁVAL! "

Jézus - A Hang: 8/621

47. hét

(2012. 10. 28. - 11. 04.)

Témáink:

"Először is, nem a szüleid akartak téged, hanem te akartad a szüleidet. Másodszor, nem kötelességük a gyermek érdekében semmit sem csinálni! Ha akarják, elfogadják a gyermeket, ha akarják, elvetik a gyermeket. Ehhez a gyermeknek semmi köze! A gyermek akkor egy másik szülőt fog magának választani, ha születése előtt a szellemvilágban van olyan érett az illető, hogy maga választhasson. Ha nem érett arra, akkor majd fognak helyette mások dönteni születése körülményeiről."

"A karma az a sorsvonal, amelyet már születésed előtt vállaltál, hogy a vállalt keretben olyan szeretet-döntéseket hozz, amelyek lehetővé teszik számodra azt, hogy fejlődj lelkileg. Nincs itt szó semmiféle eleve elrendelésről, de igenis szó van egy olyan sorsvonalról, amelyet választottál, és amelyre szabad döntéseid által fűzöd föl magadat."

"Szüleid nem felelnek érted! Ők önmagukért felelnek, s ez az a terület, amelybe neked nincs beleszólásod, mint ahogy nekik sincs abban, hogy te felnőtt fejjel ártasz vagy használsz magadnak. Te magadért felelsz, s a felelősséget magadért nem háríthatod át senkire a világon!"

"Neked egyedül és kizárólag csak magadat kell megnevelned, és senki mást. Ha pedig mások nem magukat nevelik, ahhoz neked nincs semmi közöd. Az az ő ügyük. Bőven elég feladat számodra az, hogy meglásd saját szemedben a gerendát. Majd ha ezt kivetted, akkor hozzáláthatsz, hogy kivedd mások szeméből a szálkát. De ahhoz, hogy ezt elérd, ez a jelenlegi földi életed önmagában nem ad elég időt. Foglald hát le magad saját neveléseddel! Számomra is nagy örömöt jelentene, ha e munkádat be tudnád fejezni még ebben az életedben. Persze, ennek a lehetősége megvan, de akkor tényleg nem szabad mások hibáival törődnöd, csak azzal, hogy környezetedet és körülményeidet hogyan fordítsd arra, hogy TE növekedni tudj a szeretetben."

"Előttem azok a tisztátalanok, akik önző módon megfeledkeznek arról, hogy szándékomat kutassák, s inkább saját akaratuk fontos számukra, mint az Én akaratom. Ez veled is és másokkal is sokszor előfordul az életben. Ha valaki ezt belátja, akkor Én örömmel bocsátok meg. Sőt, minden bocsánatkérés az egész mennyországot nagyobb örömre hangolja. Nem az tehát az érdekes, hogy mit csináltál, hanem az, hogy Velem hogyan rendezted el életed dolgait. Minden ezen múlik, és nem azon, hogy kivel mi történt. Minden azon múlik, hogy Velem és veled, tehát kettőnk kapcsolatában tettél-e lépéseket azért, hogy tudj tiszta szívből Engem szeretni. Én mindig így szeretlek téged, bármit teszel is!"

"Nekem veled mindig a jelenben van tervem. Ez pedig az, hogy boldog légy! Azt akarom, hogy megtaláld Nálam szívednek azt a békéjét, amelyet már kétezer éve elhoztam közétek, és itt tartogatok számodra az Én szívemben. Az a tervem, hogy egészen az Enyém légy! Az a tervem, hogy ne akarj szolgálni két úrnak, mert úgysem fog sikerülni. Az a tervem, hogy ne akadj fenn mások búján, baján, gyarlóságán, hanem akarj Engem megismerni egyre jobban. Az a tervem veled, hogy minden nap tedd fel magadnak a kérdést, ki is vagyok Én neked!? Tedd fel a kérdést, hogy neked mi a terved Velem!? "

Kérdező: CSALÁDOMBAN NEM JÓL NEVELNEK

1. Súlyos konfliktusom van a családommal.
2. A szülőknek kötelessége nevelni a gyermekét, ha egyszer a világra hozta.
3. Volt vőlegényemmel a kapcsolatom tisztátalanná tett?
4. Mi a terve Istennek velem?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Te egy óriási tévedésben vagy! Először is, nem a szüleid akartak téged, hanem te akartad a szüleidet. Másodszor, nem kötelességük a gyermek érdekében semmit sem csinálni! Ha akarják, elfogadják a gyermeket, ha akarják, elvetik a gyermeket. Ehhez a gyermeknek semmi köze! A gyermek akkor egy másik szülőt fog magának választani, ha születése előtt a szellemvilágban van olyan érett az illető, hogy maga választhasson. Ha nem érett arra, akkor majd fognak helyette mások dönteni születése körülményeiről. Nem hallottál még a karmáról? A karma az a sorsvonal, amelyet már születésed előtt vállaltál, hogy a vállalt keretben olyan szeretet-döntéseket hozz, amelyek lehetővé teszik számodra azt, hogy fejlődj lelkileg. Nincs itt szó semmiféle eleve elrendelésről, de igenis szó van egy olyan sorsvonalról, amelyet választottál, és amelyre szabad döntéseid által fűzöd föl magadat.
Szüleid nem felelnek érted! Ők önmagukért felelnek, s ez az a terület, amelybe neked nincs beleszólásod, mint ahogy nekik sincs abban, hogy te felnőtt fejjel ártasz vagy használsz magadnak. Te magadért felelsz, s a felelősséget magadért nem háríthatod át senkire a világon!
Drága Gyermekem! Bármennyire is kényelmetlen, de meg kell mondanom, hogy nincs igazad! Neked egyedül és kizárólag csak magadat kell megnevelned, és senki mást. Ha pedig mások nem magukat nevelik, ahhoz neked nincs semmi közöd. Az az ő ügyük. Bőven elég feladat számodra az, hogy meglásd saját szemedben a gerendát. Majd ha ezt kivetted, akkor hozzáláthatsz, hogy kivedd mások szeméből a szálkát. De ahhoz, hogy ezt elérd, ez a jelenlegi földi életed önmagában nem ad elég időt. Foglald hát le magad saját neveléseddel! Számomra is nagy örömöt jelentene, ha e munkádat be tudnád fejezni még ebben az életedben. Persze, ennek a lehetősége megvan, de akkor tényleg nem szabad mások hibáival törődnöd, csak azzal, hogy környezetedet és körülményeidet hogyan fordítsd arra, hogy TE növekedni tudj a szeretetben.
Volt vőlegényeddel kapcsolatban annyit mondhatok, hogy Előttem azok a tisztátalanok, akik önző módon megfeledkeznek arról, hogy szándékomat kutassák, s inkább saját akaratuk fontos számukra, mint az Én akaratom. Ez veled is és másokkal is sokszor előfordul az életben. Ha valaki ezt belátja, akkor Én örömmel bocsátok meg. Sőt, minden bocsánatkérés az egész mennyországot nagyobb örömre hangolja. Nem az tehát az érdekes, hogy mit csináltál, hanem az, hogy Velem hogyan rendezted el életed dolgait. Minden ezen múlik, és nem azon, hogy kivel mi történt. Minden azon múlik, hogy Velem és veled, tehát kettőnk kapcsolatában tettél-e lépéseket azért, hogy tudj tiszta szívből Engem szeretni. Én mindig így szeretlek téged, bármit teszel is!
Nekem veled mindig a jelenben van tervem. Ez pedig az, hogy boldog légy! Azt akarom, hogy megtaláld Nálam szívednek azt a békéjét, amelyet már kétezer éve elhoztam közétek, és itt tartogatok számodra az Én szívemben. Az a tervem, hogy egészen az Enyém légy! Az a tervem, hogy ne akarj szolgálni két úrnak, mert úgysem fog sikerülni. Az a tervem, hogy ne akadj fenn mások búján, baján, gyarlóságán, hanem akarj Engem megismerni egyre jobban. Az a tervem veled, hogy minden nap tedd fel magadnak a kérdést, ki is vagyok Én neked!? Tedd fel a kérdést, hogy neked mi a terved Velem!?
Ez az Én tervem veled.
Megáldalak a MEGÉRTÉS LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/622

48. hét

(2012. 11. 26. - 12. 02.)

Témáink:

"Amikor emberként köztetek jártam, akkor is mindent elkövettem, hogy ne mástól külső ruhaként, hanem ti magatok belülről éljétek át azt, hogy mi jó nektek és mi nem. Egyszerűen nem tudom megmondani, hogy jó-e a te tanfolyamod tartalma. Azért nem tudom megmondani, mert önmagában semmi sem jó, csak annyiban, amennyiben Rám irányul. Na már most! Arra senki sem képes, az Isten sem, hogy helyettetek Rám irányítottá tegyen valakit. Még az imát sem tudja senki erkölcsi tartalommal megtölteni, csak az, aki végzi."

"Nem ruházható át a felelősség sem Rám, sem másra, amikor valamibe belekezdesz. Nekem minden tetszik, ami neked tetszik, mivel te istenszerető lélek vagy, s így minden javadra válik, amit jó szándékkal teszel. Tanfolyamaid tartalmának vannak olyan érdekeltjei, akik jóra használják fel, és vannak olyanok, akik nem jóra használják fel. Ezért nem lehet általánosságban sem jónak, sem nem jónak minősíteni."

"Baráti kapcsolatodra azt tudom mondani, hogy minden barátság akkor barátság csupán, ha egyben segítség is. Ha mindketten abból indultok ki, hogy segíteni akarjátok a másikat, akkor feltétlenül okos ápolni e kapcsolatot, s biztos lehetsz abban, hogy az Én Lelkem, Aki a kapcsolatok lelke, szívbékét fog biztosítani számotokra. Amennyire nem lényeges az emberi tekintet, annyira fontos az Én jelenlétem tudata, igenlése. Fölhívom figyelmedet arra, hogy Engem nem pótolhat semmiféle kapcsolat! Ezt feltétlenül vedd számításba!"

"Ami körülötted folyik, az valóban nem akármilyen kihívás számodra. Az a pici kis földi élet, amely jelenleg is annyira nagynak és fontosnak akarja mutatni magát, csak a halállal szembesítve hajlandó megmutatni saját, igazi arcát. A földi élet álarcosbáljának végén, mikor az álarcok lehullanak, akkor értitek majd meg igazán, hogy boldogító értéke nincs az álarcosbálnak. Minél jobban megvilágosodhat ez a Földön, annál nagyobb fényben jártok. Minél kevésbé engeditek e gondolatot magatokhoz, annál tovább akartok önmagatokra ismerni az álarcosbálban, ami nyílván képtelenség."

"Karmikus sorsod velejárója életutad keresztútjának stációi. Hidd el, hogy amikor Engem vittek a kivégzésem helyére, nem Én voltam a sajnálatra méltó, hanem azok, akik sajnálkoztak Fölöttem. Oda is szóltam nekik: "Ne miattam sírjatok, hanem magatok miatt!" Hidd el, hogy minden megpróbáltatásod ellenére, te sokkal közelebb vagy az irigylésre méltókhoz, mint a sajnálatra méltókhoz! Benső békéje csak annak lehet, aki REMÉNYBŐL él! A remény pedig, mely a benső béke horgonya, akkor kapaszkodik sziklába, ha Belém kapaszkodik. Ez a remény válik egykor BIRTOKLÁSSÁ."

Kérdező: PROBLÉMÁIM KARMIKUS EREDETŰEK?

1. Tanfolyamaim tartalma Neked tetsző-e?
2. Barátommal kapcsolatban kérek Tőled tanácsot.
3. Mi folyik körülöttem?
4. A sok problémám vajon karmikus eredetű?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben 1. Drága Gyermekem! Amikor emberként köztetek jártam, akkor is mindent elkövettem, hogy ne mástól külső ruhaként, hanem ti magatok belülről éljétek át azt, hogy mi jó nektek és mi nem. Egyszerűen nem tudom megmondani, hogy jó-e a te tanfolyamod tartalma. Azért nem tudom megmondani, mert önmagában semmi sem jó, csak annyiban, amennyiben Rám irányul. Na már most! Arra senki sem képes, az Isten sem, hogy helyettetek Rám irányítottá tegyen valakit. Még az imát sem tudja senki erkölcsi tartalommal megtölteni, csak az, aki végzi.
Nem ruházható át a felelősség sem Rám, sem másra, amikor valamibe belekezdesz. Nekem minden tetszik, ami neked tetszik, mivel te istenszerető lélek vagy, s így minden javadra válik, amit jó szándékkal teszel. Tanfolyamaid tartalmának vannak olyan érdekeltjei, akik jóra használják fel, és vannak olyanok, akik nem jóra használják fel. Ezért nem lehet általánosságban sem jónak, sem nem jónak minősíteni.
2. Baráti kapcsolatodra azt tudom mondani, hogy minden barátság akkor barátság csupán, ha egyben segítség is. Ha mindketten abból indultok ki, hogy segíteni akarjátok a másikat, akkor feltétlenül okos ápolni e kapcsolatot, s biztos lehetsz abban, hogy az Én Lelkem, Aki a kapcsolatok lelke, szívbékét fog biztosítani számotokra. Amennyire nem lényeges az emberi tekintet, annyira fontos az Én jelenlétem tudata, igenlése. Fölhívom figyelmedet arra, hogy Engem nem pótolhat semmiféle kapcsolat! Ezt feltétlenül vedd számításba!
3. Ami körülötted folyik, az valóban nem akármilyen kihívás számodra. Az a pici kis földi élet, amely jelenleg is annyira nagynak és fontosnak akarja mutatni magát, csak a halállal szembesítve hajlandó megmutatni saját, igazi arcát. A földi élet álarcosbáljának végén, mikor az álarcok lehullanak, akkor értitek majd meg igazán, hogy boldogító értéke nincs az álarcosbálnak. Minél jobban megvilágosodhat ez a Földön, annál nagyobb fényben jártok. Minél kevésbé engeditek e gondolatot magatokhoz, annál tovább akartok önmagatokra ismerni az álarcosbálban, ami nyílván képtelenség.
4. Karmikus sorsod velejárója életutad keresztútjának stációi. Hidd el, hogy amikor Engem vittek a kivégzésem helyére, nem Én voltam a sajnálatra méltó, hanem azok, akik sajnálkoztak Fölöttem. Oda is szóltam nekik: "Ne miattam sírjatok, hanem magatok miatt!" Hidd el, hogy minden megpróbáltatásod ellenére, te sokkal közelebb vagy az irigylésre méltókhoz, mint a sajnálatra méltókhoz! Benső békéje csak annak lehet, aki REMÉNYBŐL él! A remény pedig, mely a benső béke horgonya, akkor kapaszkodik sziklába, ha Belém kapaszkodik. Ez a remény válik egykor BIRTOKLÁSSÁ.
Megáldalak a REMÉNY LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/623

49. hét

(2012. 12. 03. - 09.)

Témáink:

"... meg kell barátkoznod azzal a gondolattal, hogy földi életed rövidke szakasza bármennyire fontosnak mutatja magát, mégis csak SZAKASZ! Tehát egyáltalán nem az EGÉSZ!"

"... megszületésetek előtt már léteztetek. Tehát te nem egy véletlennek a műve vagy, nem is mások vágyainak vagy gyümölcse, hanem szabad döntésed hozott le téged is erre a Földre, éppen úgy, mint mindenkit."

"Vannak olyan alkotások, amelyeknek ha csak egy kis részét látja valaki, képtelen megérteni az egészet. Így van ez az emberek földi életével. Előzményeit nem látod, de akkor is tudnod kell róla, hogy van előzménye életednek, mert csak így vagy képes olyan erőket mozgósítani, amelyek ebből a dimenzióból áradnak idegzetedre, és erősítik benned azt a REMÉNYT, amely képes a napi gondok fölé emelni, és képes értelmet adni azoknak a szenvedéseknek, amelyek e nélkül éppen azért, mert értelmetlennek, sőt kárhoztatónak tűnnek, idegileg felőrölhetik életedet."

"Bármennyire igyekszik is valaki, a földi élet számára megoldást nem ad. Amint a hajós, ha jó hajós, iránytűjét fényév távolságnyi csillagra kell irányítania, hogy el tudjon igazodni a nyílt tengeren, éppen így, aki az örök élet mérlegén mérlegel, az képes helyesen súlyozni."

"Szavakkal nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek, s mennyire melletted vagyok életed minden pillanatában. De megsejthetsz e szeretetből valamit, ha nyugodtan ránézel a feszületre, s Hozzám bújsz, hogy erőm a te erőd is legyen. A kereszt elmondja, hogy gyengeséged az Én gyengeségem lett. Ez volt az ára annak, hogy erőm a te erőd legyen!"

"Igaz, erőm nincs rajtam kívül. Tehát, ha erőmet akarod, akkor Engem kell akarnod! Engem, aki akkor is szívedben vagyok, ha nem akarod, de akkor nem tudom átmelegíteni Magammal életedet úgy, hogy megélhesd: ha megosztod Velem szenvedésed terheit, akkor Én megosztom veled békém, harmóniám örök világát. Én a magam részéről többet tenni nem tudok. Ne azon töprengj hát, hogy Én mit akarok veled, hanem arról gondolkodj, hogy te mit akarsz Velem!"

Kérdező: ERŐT, BÁTORÍTÁST KÉREK

Kérek erőt és bátorítást!

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Szó sincs róla, hogy rosszabb lennél másoknál! Szó sincs róla, hogy magadra hagytalak! Szó sincs róla, hogy büntetést kellene szenvedned. Nem! Elmondom neked, hogy miről van szó:
Először is meg kell barátkoznod azzal a gondolattal, hogy földi életed rövidke szakasza bármennyire fontosnak mutatja magát, mégis csak SZAKASZ! Tehát egyáltalán nem az EGÉSZ!
Bízom abban, hogy már eljutottatok a fejlődésnek arra a fokára, amelyben szóba állhattok azzal a gondolattal, hogy megszületésetek előtt már léteztetek. Tehát te nem egy véletlennek a műve vagy, nem is mások vágyainak vagy gyümölcse, hanem szabad döntésed hozott le téged is erre a Földre, éppen úgy, mint mindenkit.
Vannak olyan alkotások, amelyeknek ha csak egy kis részét látja valaki, képtelen megérteni az egészet. Így van ez az emberek földi életével. Előzményeit nem látod, de akkor is tudnod kell róla, hogy van előzménye életednek, mert csak így vagy képes olyan erőket mozgósítani, amelyek ebből a dimenzióból áradnak idegzetedre, és erősítik benned azt a REMÉNYT, amely képes a napi gondok fölé emelni, és képes értelmet adni azoknak a szenvedéseknek, amelyek e nélkül éppen azért, mert értelmetlennek, sőt kárhoztatónak tűnnek, idegileg felőrölhetik életedet.
Bármennyire igyekszik is valaki, a földi élet számára megoldást nem ad. Amint a hajós, ha jó hajós, iránytűjét fényév távolságnyi csillagra kell irányítania, hogy el tudjon igazodni a nyílt tengeren, éppen így, aki az örök élet mérlegén mérlegel, az képes helyesen súlyozni.
Szavakkal nem tudom elmondani, hogy mennyire szeretlek, s mennyire melletted vagyok életed minden pillanatában. De megsejthetsz e szeretetből valamit, ha nyugodtan ránézel a feszületre, s Hozzám bújsz, hogy erőm a te erőd is legyen. A kereszt elmondja, hogy gyengeséged az Én gyengeségem lett. Ez volt az ára annak, hogy erőm a te erőd legyen!
Igaz, erőm nincs rajtam kívül. Tehát, ha erőmet akarod, akkor Engem kell akarnod! Engem, aki akkor is szívedben vagyok, ha nem akarod, de akkor nem tudom átmelegíteni Magammal életedet úgy, hogy megélhesd: ha megosztod Velem szenvedésed terheit, akkor Én megosztom veled békém, harmóniám örök világát. Én a magam részéről többet tenni nem tudok. Ne azon töprengj hát, hogy Én mit akarok veled, hanem arról gondolkodj, hogy te mit akarsz Velem!
Megáldalak JELENLÉTEM BIZONYOSSÁGÁVAL!"

Jézus - A Hang: 8/624

50. hét

(2012. 12. 10. - 16.)

Témáink:

"Minden lelki probléma csak akkor kezd megoldódni, ha valaki önmagából indulva kezdi Velem megoldani a problémáit. Nem szabad engedned, hogy másoknak fölöslegesen terhet jelentsen az, ha te nem hallod őket. Téged sem bánthat ez! Hidd el, kisebb annak a felelőssége, aki nem hall jól, mint annak, aki jól hall!"

"... van egy terület, ahol soha nem szabad megsüketülni: Ez a BEFELÉ HALLÁS területe. Az Én Lelkem benned él, és szólni is akar hozzád, csak engedd Őt szóhoz jutni. Feltétlenül találj módot arra, hogy bensőleg elcsendesedj, s így éld át azt, hogy Én benned vagyok, a szívedet, lelkedet arra választottam ki, hogy benned lakóhelyem legyen. Vedd ezt nagyon komolyan, és minden nap takarítsd ki lelkedből azokat a nyugtalanságokat, szorongásokat, csüggedéseket, amelyek gátolják az Én jelenlétem boldog átélését benned. "

"Imáid akkor értékesek, ha benned hoznak létre változást. Meg kell tanulnod jobban meglátni eddigi életedben az Én szeretetem jeleit, s időt kell szánnod arra, hogy minél több hálaimát mondj ezekért."

"Sem lelki szemeid, sem benső hallásod nem mehet tönkre anélkül, hogy te ne akarnád. A Velem való kapcsolatodnak te vagy megteremtője, hordozója és ápolója egyaránt. Én ki vagyok szolgáltatva a te hitednek, jó szándékodnak, akaratodnak. Annyiban tudok benned és érted élni, amennyiben te akarod."

"Szeretettel kérlek, jobban figyelj Rám, és jobban figyelj azokra, akik sokszor nem is rosszakaratból, hanem egyszerűen az evilági feszült hajsza miatt, nincsenek eléggé tekintettel rád."

Kérdező: NAGYOTHALLÓ VAGYOK

Mit kell tennem, hogy jobban elviseljen családom? Nagyothalló vagyok.

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Drága Gyermekem! Nagyon megértelek, de neked is meg kell értened nagyon azokat, akikkel együtt élsz. Minden lelki probléma csak akkor kezd megoldódni, ha valaki önmagából indulva kezdi Velem megoldani a problémáit. Nem szabad engedned, hogy másoknak fölöslegesen terhet jelentsen az, ha te nem hallod őket. Téged sem bánthat ez! Hidd el, kisebb annak a felelőssége, aki nem hall jól, mint annak, aki jól hall!
De van egy terület, ahol soha nem szabad megsüketülni: Ez a BEFELÉ HALLÁS területe. Az Én Lelkem benned él, és szólni is akar hozzád, csak engedd Őt szóhoz jutni. Feltétlenül találj módot arra, hogy bensőleg elcsendesedj, s így éld át azt, hogy Én benned vagyok, a szívedet, lelkedet arra választottam ki, hogy benned lakóhelyem legyen. Vedd ezt nagyon komolyan, és minden nap takarítsd ki lelkedből azokat a nyugtalanságokat, szorongásokat, csüggedéseket, amelyek gátolják az Én jelenlétem boldog átélését benned.
Imáid akkor értékesek, ha benned hoznak létre változást. Meg kell tanulnod jobban meglátni eddigi életedben az Én szeretetem jeleit, s időt kell szánnod arra, hogy minél több hálaimát mondj ezekért.
Sem lelki szemeid, sem benső hallásod nem mehet tönkre anélkül, hogy te ne akarnád. A Velem való kapcsolatodnak te vagy megteremtője, hordozója és ápolója egyaránt. Én ki vagyok szolgáltatva a te hitednek, jó szándékodnak, akaratodnak. Annyiban tudok benned és érted élni, amennyiben te akarod.
Szeretettel kérlek, jobban figyelj Rám, és jobban figyelj azokra, akik sokszor nem is rosszakaratból, hanem egyszerűen az evilági feszült hajsza miatt, nincsenek eléggé tekintettel rád.
Én figyellek, várom szavaidat, és adni akarom békémet.
Megáldalak a BÉKÉM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/625

51. hét

(2012. 12. 17. - 23.)

Témáink:

"Csak a te életedet tettem a te kezedbe! Családod tagjai, környezeted, ezek mindmind olyan lehetőségek, amelyekkel élned, illetve visszaélned lehet. Akkor élsz ezekkel a lehetőségekkel helyesen, ha tudod, hogy az ő sorsuk nem függ attól, hogy te hogyan döntesz velük kapcsolatban, hanem a te sorsod függ ettől. A te döntéseid a te életedet határozzák meg. Tehát egyedül magadért felelsz! Ne féltsd a tieidet, és ne gondold, hogyha a te elgondolásod szerint történnének velük a dolgok, akkor ők közelebb kerülhetnének Hozzám, ami a lényeg. Nem. Nekik, mindegyiknek, a legkisebbtől a legnagyobbig, szintén saját döntésük alapján fog kiformálódni a Velem való kapcsolatuk. "

"... az ősellenség mindent el akar követni annak érdekében, hogy olyasmi miatt is gondban légy, ami miatt nem kell, sőt!, nem szabad gondban lenned, mert nem a te szabadság-területedhez tartozik azok rendbetétele."

"... meg kell tanulnod, ki kell dolgoznod, hogy milyen területen és milyen mélységben van a te szabadságod határvonala. Tehát szabaddá kell tenned magadat olyan megkötözöttségektől, amelyek fölösleges felelősségterhet raknak rád."

"... mélyítened kell magadban az önszeretetet, amely csúcsérték, tehát a magadért érzett felelősséget. Mindkettő olyan életprogram, amely sorsdöntő számodra."

"Meg kell tanulnod, meg kell élned azt, hogy szabad vagy családodtól olyan értelemben, hogy sorsuknak az a dimenziója, amelyben eldől boldogságuk, nem függ a te magatartásodtól. Ez minden szülőnek komoly vizsgát jelent. Saját édesanyám is csak kemény önfegyelem árán tanulta meg, hogy az ő élete nem befolyásolhatja az Enyémet, s az Én életem nem lehet előny számára, másokhoz viszonyítva. Sajnos, legtöbb szülő általában megbukik ezen a vizsgán. E téren anyám valóban példakép minden szülő számára! Megtanult szabaddá válni Tőlem, mint gyermekétől, hogy Hozzám, mint Istenéhez helyesen tudjon kapcsolódni. Neki egyáltalán nem volt könnyebb, mint nektek, ezt megtenni. Sőt!"

"Az önszeretetet elmélyítésének pedig az a célja, hogy szíved békéjét ne mások magatartása, hanem kizárólag a te Hozzám kapcsolódó viselkedésed határozza meg. Ez azt jelenti, hogy amit elsősorban nem Értem teszel, hanem gyermeked érdekében, azt helytelenül teszed. Ha valamit igazán Értem teszel, annak szükségszerűen az a következménye, hogy átveszed Tőlem az Én békémet. Tehát lelked nyugalmánál fontosabb nem lehet számodra semmi, még akkor sem, ha még jobban feltornyosulnak is körülötted a bajok."

"... az Én jelenlétem még akkor is, ha úgy tűnik, alszom, mindent felülmúló biztonságot kell jelentsen a Bennem hívőknek. Azt pedig talán nem kell magyaráznom, hogy hitük sekélyes voltát csak azért dorgálhattam, mert okai ennek ők voltak. "

"Kezedben van hát sorsod, békéd, boldogságod, és nem azoknak a körülményeknek vagy játékszere, amelyek alapján azt látod, hogy tieidnek különböző nyomorúságokat kell elviselniük. Lelked mélyén szabaddá kell válnod a felszíntől! Ehhez Én mindent megadok neked!"

"Ne Engem akarj magadhoz igazítani, hanem magadat Hozzám. Ezt várom tőled. Azt akarom, hogy Velem, Bennem és Általam BOLDOG LÉGY! Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"

Kérdező: SOK A PROBLÉMA A CSALÁDOMBAN

Családomban és bennem is sok probléma halmozódott fel. Mi ilyenkor a teendőm?

A HANG válasza:

Jézus evangéliumi tanításai a Hang-könyvekben "Gyermekem! Mivel Engem kérdeztél, ezért nem tehetem meg, hogy ne szóljak hozzád, bár nem azt fogod Tőlem hallani, amit vártál.
Nagyon fontos, hogy világos legyen előtted a következő: Csak a te életedet tettem a te kezedbe! Családod tagjai, környezeted, ezek mindmind olyan lehetőségek, amelyekkel élned, illetve visszaélned lehet.
Akkor élsz ezekkel a lehetőségekkel helyesen, ha tudod, hogy az ő sorsuk nem függ attól, hogy te hogyan döntesz velük kapcsolatban, hanem a te sorsod függ ettől. A te döntéseid a te életedet határozzák meg. Tehát egyedül magadért felelsz! Ne féltsd a tieidet, és ne gondold, hogyha a te elgondolásod szerint történnének velük a dolgok, akkor ők közelebb kerülhetnének Hozzám, ami a lényeg. Nem. Nekik, mindegyiknek, a legkisebbtől a legnagyobbig, szintén saját döntésük alapján fog kiformálódni a Velem való kapcsolatuk.
A fentieket azért nagyon fontos tudnod, mert az ősellenség mindent el akar követni annak érdekében, hogy olyasmi miatt is gondban légy, ami miatt nem kell, sőt!, nem szabad gondban lenned, mert nem a te szabadság-területedhez tartozik azok rendbetétele.
Ha elfogadod a fenti gondolatsort, akkor tudni fogod, hogy Én senkit és soha nem hozok olyan helyzetbe, hogy saját hibáján kívül eltávolodhatna Tőlem.
Drága Gyermek! Mérhetetlen szeretetem lehetőséget adott neked arra, hogy két irányban rendet teremts magadban. Az egyik: meg kell tanulnod, ki kell dolgoznod, hogy milyen területen és milyen mélységben van a te szabadságod határvonala. Tehát szabaddá kell tenned magadat olyan megkötözöttségektől, amelyek fölösleges felelősségterhet raknak rád. A másik pedig: mélyítened kell magadban az önszeretetet, amely csúcsérték, tehát a magadért érzett felelősséget. Mindkettő olyan életprogram, amely sorsdöntő számodra.
Meg kell tanulnod, meg kell élned azt, hogy szabad vagy családodtól olyan értelemben, hogy sorsuknak az a dimenziója, amelyben eldől boldogságuk, nem függ a te magatartásodtól. Ez minden szülőnek komoly vizsgát jelent. Saját édesanyám is csak kemény önfegyelem árán tanulta meg, hogy az ő élete nem befolyásolhatja az Enyémet, s az Én életem nem lehet előny számára, másokhoz viszonyítva. Sajnos, legtöbb szülő általában megbukik ezen a vizsgán. E téren anyám valóban példakép minden szülő számára! Megtanult szabaddá válni Tőlem, mint gyermekétől, hogy Hozzám, mint Istenéhez helyesen tudjon kapcsolódni. Neki egyáltalán nem volt könnyebb, mint nektek, ezt megtenni. Sőt!
Az önszeretetet elmélyítésének pedig az a célja, hogy szíved békéjét ne mások magatartása, hanem kizárólag a te Hozzám kapcsolódó viselkedésed határozza meg. Ez azt jelenti, hogy amit elsősorban nem Értem teszel, hanem gyermeked érdekében, azt helytelenül teszed. Ha valamit igazán Értem teszel, annak szükségszerűen az a következménye, hogy átveszed Tőlem az Én békémet. Tehát lelked nyugalmánál fontosabb nem lehet számodra semmi, még akkor sem, ha még jobban feltornyosulnak is körülötted a bajok.
A háborgó tengeren, amikor tanítványaim félelmükben felébresztettek, akkor nem dicséretet kaptak Tőlem, hanem dorgálást. Igen, mert az Én jelenlétem még akkor is, ha úgy tűnik, alszom, mindent felülmúló biztonságot kell jelentsen a Bennem hívőknek. Azt pedig talán nem kell magyaráznom, hogy hitük sekélyes voltát csak azért dorgálhattam, mert okai ennek ők voltak.
Kezedben van hát sorsod, békéd, boldogságod, és nem azoknak a körülményeknek vagy játékszere, amelyek alapján azt látod, hogy tieidnek különböző nyomorúságokat kell elviselniük. Lelked mélyén szabaddá kell válnod a felszíntől! Ehhez Én mindent megadok neked!
Mérhetetlenül szeretlek! Veled vagyok, és érted Vagyok veled. Ne Engem akarj magadhoz igazítani, hanem magadat Hozzám. Ezt várom tőled. Azt akarom, hogy Velem, Bennem és Általam BOLDOG LÉGY! Megáldalak a BIZALOM LELKÉVEL!"

Jézus - A Hang: 8/626


Készítette és szerkeszti: Nagy Péter
06/30/202-5553
info KUKAC web-hang PONT hu
http://web-hang.hu

(E-mail címünket a kéretlen levelek elleni védekezés miatt írtuk ki a fenti formában.)