Hegedűhang

Kiss Mónika hegedűművész


Főoldal

Kiss Mónika 1968. június 7-én születtem Kecskeméten.
A korán árván maradt nagymamámat felnevelő Keresztmami ragaszkodott hozzá, hogy legyek megkeresztelve. Így került sor a keresztelőre a bajai Barátok templomában, 1968. július 13-án. Tizenhárom éves koromtól zenei tanulmányaimat Szegeden folytattam egy évig, majd 1981 őszén kerültem fel Budapestre, ahol a középiskolai és főiskolai évek befejezéseként a Zeneakadémián kaptam meg a hegedűművészi diplomát.
Zenekari munkával kezdődött az önálló életem: 1991-től két éven át a Magyar Állami Operaház Zenekarában dolgoztam, majd 1993 és 2008 között a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarában játszottam az első hegedű szólamban. 2008-ban egészségi okból abba kellett hagynom a zenei pályát.
De később még gyerekeknek óvodában, időseknek nyugdíjasházakban, kórházban és börtönben is sikerült örömet szerezni a hegedűjátékkal.
2004-ben Medjugorjében találkoztam és összebarátkoztam Melindával, aki ott hegedült. Ennek az útnak a hatására született meg a Zenei áhítat c. dvd-lemezem.
1995-ben volt az esküvőnk Zoltánnal, következő évben megszületett Emese.
1996-ban találtam rá JÉZUS HANG-jára! Vagy inkább Ő talált rám, mert egy kedves kolleganőm jött el hozzánk baba-látogatóba, és ő hozott nekem Hang-könyveket. Az addigi belső keresés sötétsége a boldog hazatalálás fényébe váltott át!
1997-től pedig elkezdtem tanulni Dombi Feri bácsinál, aki meghívott a közösségébe.
2012-ben férjem és édesanyám elhunyt, 2014-ben pedig édesapám is.
Nélkülük bizony sötétebb és szomorúbb lett az életem!
Talán ezekből a fájdalmakból is nőttek ki a későbbi kegyelmi ajándékok, melyek a szívem vigasztalására és a szeretni tanításért adattak:
A versírás, gondolatok, történetek írása, és a rajzolás.
A honlap oldalain ezek gyümölcsei megtalálhatók, örömmel kínálom fel őket.
Egészségi állapotom miatt kenyérkereseti munkát nem tudok végezni, de eddig is, és ezután is bízunk a mennyei Atya szerető jóságában.
Isten áldását kívánom minden kedves testvéremre, web-lap látogatómra!

© Kiss Mónika

Szerzői jogi védelem alatt áll az oldal teljes tartalma - grafikák, rajzok, versek, és a teljes szöveges és képi tartalom. Bármilyen formában történő felhasználásuk igénye esetén kérem Önöket, hogy keressenek meg a feltételek megbeszélése végett.
Köszönettel: Kiss Mónika
Email: monika.hang@freemail.hu
Telefon: 06-20-219-0186