Egészség-betegség

A hosszú évek alatt, miközben Jézust tanultuk a közösségben és egyéni életünkben, annyiszor és annyiféleképpen merült fel a betegség kérdése, miértje, eredete, célja. Úgy tűnik, ez kikerülhetetlen téma. Az evangéliumok és a Hang-könyvek is bőségesen nyújtják a bölcs "megoldásokat", melyek mindegyike minden bizonnyal igaz. De hogyan lehet - egyáltalán lehet-e - olyan összhangba hozni ezeket a meghatározásokat, tanításokat, amely egy egységes képet, megoldást tár fel?
Azt hiszem, ezt az egységes, harmonikus látást mindannyiunknak külön-külön kell magunkban kialakítanunk, hiszen mindnyájunk rendelkezésére áll a jézusi tanítás, és a bőséges élettapasztalat.
Most azt próbálom veletek megosztani, hogy bennem hogyan szűrődött le az eddigi tapasztalatok és tanulási ismeretek halmaza.
Először azt a kérdést nézzük meg, hogy miért vagyunk betegek?
Erre két alap-okot tudnék felhozni. Az első egyszerűbb: Minden a világon, ami anyag, az elkerülhetetlenül magában hordja a diszharmónia, a betegség, végül a halál csíráját. Egyszer olvastam valahol, hogy az anatómiailag-biológiailag egészséges emberi test csak az orvosi tankönyvekben létezik. (Megjegyzem, ott viszont teljes létjogosultsággal, hiszen valahogyan fel kell vázolni alapként az optimális, egészséges működést, amihez képest fel lehet ismerni a különböző rendellenességeket.)
A másik ok már bonyolultabb. Ez pedig az, hogy nem csak testből vagyunk, hanem lélekből is, és amíg a földön élünk, ez a kettő rendkívüli módon, elválaszthatatlanul hat egymásra. Ezt mindenki tudja.
Ezek szerint igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a betegséget mi okozzuk magunknak, mi tehetünk róla? Hát, bizony-bizony igazuk van, még ha nem is olyan szélsőséges módon és nem minden szempontból. Azt talán leszögezhetjük, hogy a betegség, amit hordozunk - legyen bármilyen - az nem véletlenül éppen az, ami, ugyanis a mindenkori gondolkodásunkból, lelkiállapotunkból fakad. Tehát valamiképpen belőlünk forrásozik. De itt nagyon fontosnak tartok valamit tisztázni. Hogy megértsétek, hasonlatot mondok:
A fizikai megjelenésetek, vagyis vonásaitok, bőr-, hajszínetek, alkatotok stb., tehát egész testi valótok nem véletlenül olyan, amilyen, hanem valamiképpen a lelketek külső megjelenéseként alakult olyanná, amilyenné. De most jön a lényeg: EZ MÉGSEM TI VAGYTOK! (mármint a testetek). Vagy:
Egy testvéreteknek születésnapja van. Az, hogy milyen ajándékot választotok ki, hogy külsőségeiben hogyan teszitek láthatóvá a szereteteteket, az persze, hogy csak rátok jellemző módon belőletek fakad. DE MINDEZ (mármint a külső jelek) MÉGSEM TI VAGYTOK!
A betegséggel ugyanez a helyzet. Elárul ugyan valamit az emberről, de fontos tudni: A BETEGSÉGE NEM Ő.
Ezt azért tartottam fontosnak tisztázni, mert csak e tudás birtokában válhatunk szabaddá attól a helytelen hozzáállástól, ami talán még azt a szeretetlen véleményt is megszüli bennünk, aminek tartalma: "Megérdemelte ezt a betegséget!"
Érdekességként említem meg, hogy míg a legtöbb ember a betegségek kutatásán és megszüntetésén fáradozik, addig csak kevesen jutnak el a felismerésig, hogy tulajdonképpen a földi élet maga is egy tünet, egy múló betegség. Amíg a testi betegségek kisebb-nagyobb gyötrelmeit nem szenvedik az emberek, addig eszükbe sem jut, hogy a földi élet önmagában is szenvedékeny és nehéz. Igen, mert az Istentől távol lenni, és Hozzá állandóan visszakapaszkodni, ez bizony még "egészséges" testtel is küzdelmes.
De most térjünk rá következő kérdésünkre. Miután megállapítottuk, hogy többé-kevésbé mindannyian kikerülhetetlenül betegek vagyunk itt a földön, nézzük meg, mit tehetünk a betegség állapotában, és hogyan viszonyuljunk beteg embertársainkhoz?
Azt hiszem, a betegség valamiféle hiányt fogalmaz meg. Egy olyan állapotot, amelyben valami olyat kell megtanulnom és megvalósítanom, amit eddig nem kellett. Azért fontos így látni a betegséget, mert ezzel elejét vehetjük a helytelen múlt-beli kutakodásnak, és arra fordítjuk energiánkat, hogy ebben a kialakult új helyzetben, itt és most mi a teendőm.
Bevallom nektek őszintén, előfordult már velem, hogy amikor egy súlyos beteget láttam, arra gondoltam, hogy igyekezni fogok úgy élni és szeretni, hogy ilyet ne kelljen átélnem. Hát, ettől a gondolkodástól óva intelek benneteket. Először is azért, mert az ugyan lehet, hogy bizonyos téren nincs akkora hiány bennem, mint őbenne, viszont más téren meg esetleg sokkal több pótolnivalóm van. Így hát teljesen értelmetlen dolog másokkal összehasonlítgatni magunkat. A másik - talán még fontosabb - ok az, hogy azért igyekezni szeretni Jézust, hogy az ember elkerülje a szenvedést, ez bizony elszomorítja Őt. Persze Jézus jól tudja, hogy tartunk a szenvedéstől, és ezt - ha nem is helyesli - de megérti, és biztatóan mosolyog ránk.
A beteg emberhez viszonyuljunk úgy, mint az édesanya az újszülöttjéhez. Azt a kis tehetetlen, vörös-ráncos csomagocskát a világ leggyönyörűbb lényének látja, és hallatlan gyengéd szeretettel veszi körül. Aki beteg, annak rászorultsága külsőleg is láthatóvá válik. Sokféle "nagy" tettet lehet a földön végbevinni, és "hatalmas tornyokat építeni", de azt hiszem, a legcsodálatosabb az, amikor érzékeny, ráfigyelő szeretettel hajolunk oda ahhoz, aki gyenge, aki beteg, aki tehetetlen. Nem csak ő nyer erőt és vigasztalást általunk, hanem általa mi is olyan kiteljesedést élhetünk át a szeretetben, amit talán semmi más nem tud megadni.
Muszáj veletek megosztanom Szabó János testvérünk gondolatát, aki azt mondta egyszer, hogy a földön semmi nincs kisarkítottan, nem jelenik meg szélsőségesen. Az ember valahogy mindennek a keveréke. Nem egészen szép, de nem is egészen csúnya stb. Egyetlen egy valami van, ami döntően kisarkított: az, hogy mit képvisel, hogy kinek az oldalán áll. Ezt a bölcs meglátást áttehetjük mostani témánkra is.
Az emberben minden benne van. Nem is teljesen egészséges, de nem is teljesen beteg. (Hiszen ha van is egy vagy több betegsége, de hány és hány betegsége nincs!) Egyetlen dolog a döntő: hogy KIHEZ tartozik. Ezért mondja annyiszor Jézus a Hang-ban: "Nem az a lényeg, hogy milyenek vagytok (és milyen betegségben szenvedtek), hanem hogy az Enyéim vagytok!"

Azt hiszem, amíg az emberben él a szeretet, addig a kevésbé egészséges testi állapotot is harmonikusan tudja beleilleszteni az életébe.
Nagyon szeretnélek gazdagítani benneteket Való Zénó gondolatával is, akin keresztül Jézus ezt mondja nekünk:
"A boldogságod kérdése nem a körülményeidben, hanem benső döntésedben, látásodban fogalmazódik meg. Tehát a megfelelő körülmények ideig-óráig növelhetik benned a harmóniát, de egész biztos, hogy elveszítik szerepüket, ha a te benső világod a szeretet hiánya miatt (pl. magány) kiüresedik. A szépség és a harmónia arra való, hogy megosszátok másokkal. Így válik bensőt építő erővé. Amíg képes leszel szeretetkapcsolatot ápolni embertársaid felé, addig a kevésbé szép körülményt is harmonikusnak fogod látni. Mert ami élő, az mindig belülről szép!" Amen.

Budapest, 2003. július

Kiss Mónika