Vissza az előző oldalra Főoldal

Részletek a HANG 2884 sz. a 4544 sz. és a 2053 sz. leveleiből:


"Áldozatok is vagytok, amint Én, Jézus is az vagyok! Ti most még nem látjátok, hogy mennyire szükségetek van arra, hogy meg tudjam osztani veletek Én, a ti Jézusotok, azt a sorsot, amely földi életemnek nemcsak a múltban volt velejárója. Jelenleg is nagyon szenved szerető szívem azért, mert világotok nem akar befogadni Engem, a megtestesült Szeretetet. Pedig Általam a VILÁGOSSÁG jelent meg a világban. Az a FÉNY, amely világít, melegít, de soha nem kormoz, és nem éget! Így szeretnék élni bennetek!"

"Az a VILÁGOSSÁG, amely Velem, Jézussal elérkezett a Földre, nem rejthető véka alá! 'A ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat (Máté: 5.16)!'
Három megjelenési formára különösen felhívom figyelmeteket! Vagyis három olyan módra, amelyben Velem, Jézussal találkozhattok.
1. A személyes imádság. 2. Az evangéliumok olvasása. 3. Összejöveteleiteken a Velem való foglalkozás."

"Én valóban a vigasztalás Istene vagyok. Amikor a földön jártam, akkor is, és most is az a leghőbb vágyam, hogy boldogok legyetek. Ennek egyetlen feltétele van, de ez a feltétel semmiképpen sem hiányozhat. E feltétel: higgyétek el, hogy bennetek élek, ha befogadtok magatokba Engem.
Aki Engem befogad, az a mennyországot fogadja be, az az Én békémnek kerül birtokába, az ráérez arra, hogy aki Bennem hisz, az, halált nem lát sohasem!
Engem nem lehet félig befogadni! Engem nem lehet tudatos megkötözöttségekkel együtt vállalni. Engem csak úgy lehet befogadni, ha valaki tudatosan szabad akar lenni minden megkötözöttségtől. A családi megkötözöttségektől is. Ha valaki megkötözött férjével, gyermekével, vagy bárkivel, az nem baj! De ha megkötözött is akar maradni, az, baj! Annak szívében Nekem nincs helyem. Senki nem szolgálhat két úrnak!
Nem lehetek megalkuvás tárgya! Vagy meg akarsz szabadulni minden megkötözöttségedtől, és akkor befogadsz és elfogadsz Engem uradnak, megszabadítódnak, vagy forogsz tovább keserveid levében, és senki, maga az Isten sem tud abból kiemelni téged! Mindaz, aki jobban szereti házastársát, családját, vagy bárkit, mint Engem, az nem méltó Hozzám (Máté 10;37)! Isten nem egymásra teremtett benneteket, hanem Önmagára! Ez Isten szeretetének legnagyobb megnyilvánulása!"

Tolmácsolta: Petróczi István

Vissza az előző oldalra Főoldal