Feri bácsi emlékére II.
(Lepsényi Mari)

Az oldal nyomtatása

Mint előző cikkünkben is említettük, Feri bácsi búcsúztatóján sokan álltak ki a mikrofon elé Inárcson - a Hang és a Bokor közösségből egyaránt - hogy elmondják: mit kaptak Feri bácsitól, hogyan változtozott meg életük a Vele együtt eltöltött évek alatt. Most ismét egy ilyen emlékezést teszünk közzé írásban.

1971 szeptemberének utolsó vasárnapján érkezett Alsószentivánra. Magam részéről nagy örömmel fogadtam, mivel korábban halottam már prédikálni és nagyon megnyerte tetszésemet.

Az első prédikációja Alsószentivánon így hangzott: kedves Testvérek! Az Isten nem igazságos. Akinek erről más a véleménye, mise után várom. Amen. A hívó szót meghallva fel is háborodtam, mert abban az átkos, kommunista időkben azt gondoltam, hogy legalább az Isten igazságos. Hálásan gondolok vissza erre a rövid prédikációra, mert az Alsószentivánon töltött hat év alatt megtanulhattam, hogy a mi nagyszerű Istenünk nem igazságos. Az irgalmas, a szerető isten képét építette fel bennünk az ott töltött 6 év alatt.

A falubeliek a nagymisét "Ki mit tud miséknek" nevezték, mivel ezeken a miséken lejött az oltárról a hívek közé, és a hívekkel közösen beszélte meg az aznapi evangéliumot. Alsószentivánt az akkori hatalom büntetőhelynek szánta Feri bácsi részére, de életének egyik legszebb szakasza volt. Itt változott meg a Szűz Anyával való kapcsolata is. Ennek egyik oka az volt, hogy Alsószentiván búcsújáró hely.

Már akkor is a gondolkodás átalakítás fontosságát tartotta szem előtt. Az embereket arra tanította, hogy ne a különböző segélykérésekkel forduljanak Máriához, hanem feladatot kérjenek tőle. Kezdetben nagyon bosszantotta, hogy az emberek Jézus helyett Máriára figyelnek jobban. Az egyik prédikációja alkalmával bejelentette, hogy a Mária karján ülő kis Jézus felnőtt, és 33 évet élt. Ez az álláspontja az évek folyamán megváltozott, kevesen mondtak el annyi rózsafűzért, mint Feri bácsi.

Alsószentiván a szellemi megújulás helye is volt, nemcsak az Ő, de a bokor számára is. Itt részesült lélekkeresztségben. Az ebből fakadó örömét sokan aggályosnak tartották a Bokorban, ő pedig nem értette, hogy a sok görcsös "savanyú Jóska" miért nem akar felszabadultan élni.

A közösségi munka mellett a pasztorációs munkáját is kiválóan végezte. Ha új plébániára helyezték, akkor abban a faluban minden családot meglátogatott, és Bibliát adott a családnak. Nagyon sok helyen ez volt az első könyv a családban. /Van-e ma Magyarországon legalább egy Biblia a házban?/ Hatalmas elemlámpa kíséretében látogatta a családokat, ez volt a fegyvere a harapós kutyák ellen.

Nem volt egyszerű ember. Hosszútávon gondolkodott. Vallotta, ahogy az ember öregszik, egyre inkább elhagyják bűnei. Lelki vezetettjeit mindig arra biztatta, hogy ne a múlton rágódjanak, hanem a jelen pillanatát szenteljék meg. Nem a bűneinkre, hanem a terveinkre volt kíváncsi. A részletekben nem veszett el. Jézust állította a középpontban. Ennek érdekében minden lehetőséget megragadott. Nemcsak hangereje és jó hangja volt, hanem hatalmas erő volt benne az újrakezdésre mindig. Mindig volt "új lemeze". Biztos pont volt számára Jézus és a Bokor közösség, de jó kapcsolata volt más felekezetbeli testvérekkel is.

Sokszor volt nézeteltérése paptestvéreivel, de haragot nem tartott és a nézeteltérések miatt a kapcsolatait nem szüntette meg. Nem hitt a széthúzásban, s talán az egyik legfontosabb, amit örökségül hagyott. Aki elment a közösségből, nem sajnálta, mert biztos volt abban, az illető jobb helyet talált magának. A meglátott jóhoz hűségesen ragaszkodott és a következmények emiatt nem érdekelték. Soha nem mondott kevesebbet amiatt, hogy valakit a közelében tartson.

A rendet é s nem a gyarló emberek által kitalált rendszereket szerette. Az Isten által alkotott rend számára azt is jelentette, - és ezt a temetéseken is elmondta, hogy a halál angyala is az Isten angyala. Erre az angyalra hosszú szenvedések közepette sokáig várt, de ez a várakozás sokak számára is építő volt, hiszen az érte folytatott ima megváltoztatta az Őt szeretők imaéletét is. A temetéseket egyébként nagyszerűen felhasználta arra, hogy a gyászban érintett, megtört embereket megrendítse és elgondolkoztassa.

Alsószentivánról a sikeres működése és a körülötte lévő fiatalok miatt az akkori hatalom ismét áthelyezte.
Egész életében szerényen, szegényen és egyszerűen élt. Ételre, ruhára szinte semmit nem költött. Azt ette és abban a ruhában járt, amit kapott. Jól tudott főzni is. A nokedlit nagyon szerette. Ha néha rászánta magát a nokedlifőzésre, nem is tálba keverte ki, hanem a konyha asztalán, mivel minden tálat kicsinek talált. Nagyon szerette a jó humort. A humoros helyzetek sokáig éltették. Egy dolgot nagyon nem tudott, mégpedig tájékozódni. Az autójához idegen helyen ritkán talált vissza. Ilyenkor a rendőrséggel kerestette meg.

Nehezen állt ki a sorból, mivel a körülötte lévők közül sokan nem értették meg, hogy most Ő szorul segítségre. A kevésbé őszinte, kétszínű emberek mindig kiborították, nem tudott ellenük védekezni élete utolsó szakaszán, amikor már tehetetlen volt.

Alsószentivánról történő elmenetele előtt nem sokkal egy zűrös és egyszerű embert fogadott be a plébániára, aki az egész falunak osztálytársa volt, annyiszor járta az első osztályt. A plébánia ajtaján egy üzenő füzet volt. Miután elment, az üzenőfüzetben ez állt: A Dombi jó pap volt. Ennek az embernek volt az írása. Ezzel az egyszerű emberrel én is egyetértek.
Feri bácsi jó pap és jó testvérünk voltál.

Budapest, 2004-05-16

Lepsényi Mari