Vissza az előző oldalra Főoldal

A JÉZUSI SZÖVETSÉG NAGY ALAKJAI
(Bulányi György Babér utcai miséi)

Az oldal nyomtatása

ÉLET- ÉS VAGYONKÖZÖSSÉG

Keresztelő János rossz hittanra járt, s nem tudta azt kinőni. Jézus is rossz hittanra járt, de kinőtte. A Tizenkettő már kivétel nélkül jó hittanra járt. Júdás mégis felkötötte magát. Péter mégis megtagadta Jézust. A többi tíz tanítvány mégis tíz felé futott, amikor letartóztatták a Mestert. Mert nemcsak azon fordul az életünk, hogy milyen hittanra járunk, hanem azon is, hogy mi, a tanulók - mik és kik vagyunk, azaz hogy kiket is íratnak be arra a hittanra. Az a bizonyos négy hete mondtam jézusi megállapítás, hogy az Isten Országában a legkisebb is nagyobb Jánosnál - Jézus nem közönséges tanítói öntudatáról vall. Arról, hogy úgy gondolta: az ő hittanórái majd sikeresek lesznek. Arról a reményről árulkodik szava, hogy nagyon is jó lesz a Jézussal kezdődő világ szövetségtermése. Arról, hogy jelesen is fognak majd dübörögni a hídon valakik, ha Jézus a párjuk. Nagyon bízott övéiben. Ha Jézus tudta volna előre az elmúlt kétezer esztendő történetét, nem tudom, otthagyta volna-e názáreti műhelyét, hogy tanítványnevelésre adja fejét. Nem látta előre az előtte levő kétezer esztendőt? Nem volt meg a Fiúban az isteni mindent tudás? Hogyan lehet ez? Hát úgy, hogy kiüresítette ezt a mindentudást önmagából emberré válásakor - ahogyan gondolta és írta Szent Pál a filippieknek. Így? Lehet, de nem biztos.
Biztos viszont, hogy a feltámadása után Jézus átmegy a falon, megjelenik Jeruzsálemben, Emmauszban, a Genezáreti tóparton, és új hűségre kaparja össze a pár nappal korában szétfutott tanítványokat. Újra bizakodnak már ügyük sikerében. Mint a szél, úgy fújja el reménytelenségüket Jézus. Elfújta azt, ami e szavak mélyén rejlik: mi pedig azt hittük, hogy ő fogja megváltani népét, Izraelt - ahogy halljuk azokat az emmausziaktól. Az emmausti szövegnek van egy kis politikai felhangja, nacionalista íze, s ennek az íznek vajmi kevés köze van Isten Országához. Mit ért el akkor a jézusi jó hittan? Hogyan alakította át a Tizenkettő tudatát jézusivá? Nagyobb volt szívük lelkesedése Jézusért, mint eszük rányílása arra, amit tanított nekik? Jézus Isten Országáról beszélt, a tanítványok pedig egy másik országra, Izra-él országára gondoltak. Kicsit azért érthető ez. Sok okon is. S többek között azon is, hogy az Izra-él szóban a zsidó -él szó Istent jelent? A magy-ar-ban az -ar szótag nem jelent Istent, mégis hajlamosak vagyunk összekeverni a magyarok meg az Isten Országát. Gondoljunk csak Kölcsey himnuszának, himnuszunknak szövegére: Őseinket felhozád Kárpát szent bércére... Aki végig akarja kísérni a tanítványok három éven keresztül folyó birkózását a jézusi tanítással, annak ajánlanám, hogy olvasson el egy könyvet, melynek címe: Nem fogadtuk be - ti. Jézust nem fogadták be. A könyv azt próbálja megírni, miként vitézkedtek ezek a tizenévesek Jézus hittanóráin.
Most csak e vitézkedésük záró okmányát mutatnám be. A három éves jézusi vándornépfőiskolai végbizonyítványukat. Azt, amit kérdeztek Jézustól, a mennybemenetele előtt, amikor szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. Amit kérdeztek a mennybemenetel előtt. Az utolsó pillanatban. Amit utoljára kérdezhettek. A legfontosabbat. Ami legjobban izgatta őket. Mi lehetett az? Milyen teológiai probléma? Milyen titka az Isten világának? Semmilyen. Nem az izgatta őket. Hát mi? Ez: Mostanában állítod e helyre Izrael számára a királyságot? (ApCsel 1,6) Hasonlattal élek: Szerelmese vagyok a magyar irodalomnak. Minden tehetségemmel tanítok annak szépségeire három éven keresztül egy ifjú csapatot. Aztán Japánba települök át. Végső búcsút veszek tőlük a Feri hegyen. Velem a csapat, s beszállás előtt szeretnének még valamit kérdezni. Tessék! Tanár úr, mit tetszik gondolni: a Fradi lesz az idei focibajnok? Nesze neked irodalomszeretet, és tanári siker!
Nagyjából így érhette Jézust a tanítványok kérdése. De fegyelmezetten válaszol: Nem rátok tartozik az ilyesfajta események időpontja. Rátok annak az időpontja tartozik, hogy mikor keresztel meg benneteket a Szentlélek. Nem Izrael elkötelezettjei vagytok. A lélek erejével kell hogy tanúim legyetek. El kell mondanotok a föld végső határáig mindenütt, amit e három évben tanultatok. Izraelben és nem Izraelben. Amire én tanítottalak titeket, az nem nemzeti ügy, az nemcsak egy nemzetnek az ügye. Minden nemzeté, az egész emberiségé. A gojoké is: a filiszteusoké is, a palesztinoké is. Az Isten Országa ügyét bíztam rátok. Azzal legyen tele a szívetek. A forgandó politikai erők változásaihoz, a verekedések kimeneteléhez ne legyen semmi közötök.
Hasznos lehetett az okítás. Mert az emeleti felső teremben egy szívvel s egy lélekkel s kitartóan vettek részt a következő napokban az imádkozáson... Le is szállt rájuk a Lélek. E leszállásnak olyan következményei támadtak, amilyenekben nem tudom, hogy reménykedtek-e egyáltalán. Bár Jézus előre mondta nekik: senki nincs, aki ne kapna százannyit, házakat és testvéreket, anyát, gyermeket és szántóföldeket (Mk 10,30). Még sem számítottak arra, ami történt. Mért? Mi történt? Akik hittek Péter beszédének, azok megkeresztelkedtek és kitartóan részt vettek az apostoli tanításban, a közösségben, az imádságban. Mi történt még? Akik hittek, együtt voltak, mindenük közös volt. Vagyonukat, javaikat eladták, szétosztották mindenkinek, ahogyan éppen szükség volt rá (ApCsel 2, 42-45). S egy másik jelentés ugyanerről: Senki sem mondott vagyonából semmit sem a magáénak, hanem mindenük közös volt. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták, árát pedig elhozták és letették az apostolok lábai elé... (ApCsel 4, 32-35). Erről a hivatalos magyarázat ennyit mond: A közösség a szegényeket önkéntes adományával segítette. E versek alapján szoktak beszélni az ősegyház vagyonközösségéről, azonban helytelenül. A magánvagyon megmaradt. Qumránban volt vagyonközösség, de ezek nem keresztények voltak, hanem zsidó szerzetesi közösség. Mi volt tehát az első pünkösd után Jeruzsálemben Jézus tanítványi körében. Volt vagyonközösség vagy nem volt? Ez itt a kérdés, s nagy a kérdés, mert azóta elmúlt kétezer esztendő, s még mindig nincs élet- és vagyonközösség a keresztények körében, ámbár Jézus mintha erről beszélt volna, amikor a százannyit emlegette. Ámbár Jézus maga mintha vagyon és életközösségben kezdte volna el az Isten Országa építését a maga Tizenkettőjével. Mennyiben megalapozott a hivatalos magyarázat határozott tiltakozása az ellen, hogy az első keresztények között bizony voltak, akik mintha valami ilyesfélében éltek volna?
Magam pedig, ha költő volnék, himnuszt énekelnék hallván a jeruzsálemi eseményeket, s megzenésítve - dalolnám is. De mivel sem költő, sem muzsikus nem vagyok, ezért csak száraz szavakkal tényeket fogok rögzíteni.

   1. Jézus a három esztendőn keresztül a Tizenkettővel vagyonközösségben élt: Júdás volt a pénztárosuk, és közös pénzből vásároltak élelmet. Magán vagyonu-kat hozták-e be a közösségbe? Lukács jámbor asszonyai gondoskodtak-e róluk? a gyógyításban-tanításban részülők látták-e el őket gyógyításuk s tanításuk fejében? mivel halászok voltak, bárkájuk volt, időnként halásztak-e, s azt tették pénzzé? - mindezekről a részletekről nincs tiszta képünk, de valószínűsíthető, hogy mindezek a források táplálták őket a mondott évek alatt. Egy bizonyos, hogy amikor az utolsó vacsorán Jézus megkérdezi őket: Amikor elküldtelek titeket erszény, tarisznya és saru nélkül, volt-e valamiben hiányotok? Ezt válaszolták neki: Semmiben. Élhető, nem nélkülöző, egészséges életet éltek, s közpénz alapján. Vagyonközösségben. Egyetlen jelentés sincs magánkasz-száról. Amikor Jézustól adópénzt kérnek, hogyan jut hozzá? Menj a tengerhez, vesd be a horgot, és fog ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki, és add oda nekik értem és érted - mondja Péternek. Ha lett volna Jézus zsebében egy ezüst, vajon futtatta-e volna Pétert?

   2. Forrásunk megemlíti Barnabásról, hogy eladta a birtokában levő szántóföldet, fogta az árát és az apostolok lába elé tette. Majd beszámol Ananiásnak és feleségének Szafirának az esetéről. Meg akarták téveszteni a közösséget, mintha minden vagyonukat-pénzüket közösbe adták volna. Péter korholja őket: A magadé maradhatott volna, s ha eladod, akkor is te rendelkezel vele (ApCsel 5,4). Egyértelmű tehát a szöveg alapján, hogy Jeruzsálemben - e kezdeti időkben - a Jézusban hivők szabad elhatározásán fordult, hogy a vagyonközösségre lépnek-e egymással, vagy sem. Ha az előző fejezetek jelentései úgy értelmezhetők, hogy mindenki ezt tette, aki hívővé lett, ez bizony arra mutat, hogy nem kivételes aktus volt körükben a vagyonközösségre lépés, hanem ennél általánosabb. Ez vezethette Ananiást és feleségét a megtéveszteni akarásra: az, hogy hova-tovább általános elvárássá erősödött a vagyonközösségre lépés.

   3. Hogyan lehetett azzá? Most sértő lenne számunkra, ha azt mondanám, hogy ezek a jeruzsálemi keresztények nem papokból és kedves hívekből álltak össze, hanem kikből? A hivők sokaságának egy volt a szíve-lelke (ApCsel 4,32) - írja forrásunk. Hivőkből álltak, akik hittek. Mit hittek? Hát tetteik alapján gondolhatjuk, hogy elhitték Jézusnak, hogy az Isten országa lehetséges. Elhitték, hogy Isten Országa vagyoni különbségek mellett - fából vaskarika. Elhitték, hogy legalábbis el kell indulni megszüntetésük felé. S ez az általános elhívés okozhatta Ananiás és Szafira tragédiáját is, hogy hazudtak nem embereknek, hanem Istennek - ahogy a korholó Péter fogalmazza. Nem akartak társaiktól lemaradni, pedig még nem értek meg a teljes élet- és vagyonközösség vállalására.

   4. Mi pedig kétezer esztendő múltán örömmel fogadjuk a tényeket semmibe vevő hivatalos magyarázatot, mert megnyugtat, kényelmes, s lehetőséget biztosít arra, hogy tapodtat se kellejen előrelépnünk az Isten országa megvalósulása felé, amikor is senki sem hagyja el... földeit énértem és az evangéliumért, hogy ne kapna százannyit... házakat és testvéreket, anyát, gyermeket, és szántóföldeket! Jézus és a Tizenkettő vagyonközösségben élt egymással. Nem Jézus és az őt hallgató sokaság élt vagyonközösségben egymással. Pünkösd után voltak Jeruzsálemben nem kevesen, akik élet és vagyonközösségben éltek egymással. Nem az összes jeruzsálemi hivők éltek egymással vagyonközösségben! De voltak, akik abban éltek. Ezzel indult a Jézusi három esztendő, s ez volt a pünkösd utáni folytatás is.

És mindez egyenes következménye volt a jézusi tanításnak. Hogy az egy dénárt megilleti azt is, aki csak délután öt órakor jutott munkához, s nem illeti több dénárt azt sem, aki már reggel hattól dolgozhatott. Jézus beszél a kapzsiságról. Mi ez a kapzsiság. Az ember vágya, hogy neki több jusson, mint embertársának. Hogy a gyerekünknek mindent meg tudjunk adni. A miénknek. Hogy a más gyerekének mi jut, az legyen az ő gondja! Ez nem Jézus szerinti gondolkodás. Másfélszázada a szocializmus tudománya kielemezte, hogy meg kell szüntetni a magántulajdont, ha élni akarunk. Ha nálunk meg is dőlt a gyakorlatban, Kínában él és működik, s létszámuk meghaladja már a milliárdot is. Jézus tanítása: szüntessük meg a pleonexiát, a többet birtokolni akarást.
A vagyoni különbséghez ragaszkodás, a vagyonbeli különbségek magam javára biztosítani akarása - örök forrás a verekedéseknek, a háborúknak. Nem jelent vele szemben védelmet a még olyan erős katonai szövetség, a legerősebbb katonai szövetség sem. 2001. szeptember 11-e óta ez nyilvánvaló. A többet birtokolni akaróknak azóta meg van üzenve a kérlelhetetlen s megnemszűnő háború. És micsoda áron! Lehet gyalázni azokat, akik felrobbantják saját magukat is azért, hogy folytassák harcukat a többet birtoklók ellen. Lehet. De egyet nem szabad feledni. Azt mondja Jézus is, hogy senkinek sincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért (Jn 15,13). A terroristák az életüket adják. De hát el is veszik valakinek az életét. Ilyen az a világ, amelyben csak papok és hívek vannak, és nincsenek hívők. Ha volna Jézusnak hivő népe, akkor azok élet- és vagyonközösséget alakítanának, s bizony nem hat és fél milliárd eltartására alkalmas a Föld, hanem kétszer annyinak az eltartására is, ha nem a többet birtokolni akarás határozza meg a szívünket, hanem a megosztása egymással annak, amink van.
Az úgynevezett szociális kérdésnek nincs más megoldása. Kérdeztem egy önkormányzati szociális dolgozót, mit s hogyan lehet segíteni? Add ide a pénzedet! Csak ezért fordulnak az önkormányzathoz - mondta. Ha megosztjuk, amink van, vége ennek az értelmetlen kuncsorgásnak. De nincsenek, akik hisznek Jézusban, s inkább elfogadják a hivatalos magyarázatot. A tanítványok és a jeruzsálemiek nem ilyenek, azok hivők voltak, hittek Jézusnak, és megtalálták az útját és módját annak, hogy hogyan jussanak el az élet- és vagyonközösséghez.

Bulányi György

Vissza az előző oldalra Főoldal

Információ

E-mail: Web-Hang
Telefon/üzenetrögzítő: (1) 262 7177
Fax-matáv: (1) 431 7657
Fax-westel: 06-30-8077 451
Mobiltelefon: 06-30-202 5553